Földi Sándor a PVSK-nál

A jövőben Földi Sándor lesz Csirke Ferenc szakmai segítője a Pécsi VSK-Pannonpower együttesénél. A csantavéri születésű edző emellett a továbbiakban a felnőtt csapatnál szakmai rutinjával segíti Csirke Ferencet.

altMint ismert Szrecsko Szekulovics november végén hagyta ott a PVSK csapatát, amelyet azóta az addigi másodedző Csirke Ferenc irányított. Vezetésével a pécsiek egyébként a Debrecen mellett az Atomerőmű együttesét is legyőzték.

A 62 esztendős Földi Sándor legutóbb a női bajnokságban dolgozott az Atomerőmű KSC Szekszárd csapatánál, előbb vezetőedzőként, majd az utánpótlásban. Földi korábban hosszú ideig edzősködött a jugoszláv női válogatottnál, majd Magyarországon Szolnokon, Szegeden és Körmenden is volt edző. A Falco együttesével bajnoki második lett, majd Kaposváron 2001-ben aranyérmet szerzett. Később visszatért Szegedre, de két alkalommal volt edzője a Dombóvárnak is (itt többek között Csirke Ferenc is a játékosa volt). Az elmúlt években elsősorban a női vonalon vállalt munkát, előbb Diósgyőrben majd Cegléden és Szekszárdon.



Kép: Muzslay Péter (muzsy.com)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus