Honti Kata naplója - 8. rész

Hosszú idő után köszöntöm a kezdo5.hu olvasóit - Rivasból . Igen, Rivasból, mert bár madridiként emlegetik a csapatunkat, a Rivas Ecopolis-t, ahol vagyunk, egy elővárosa Madridnak, mint mondjuk Budapestnek Budaörs... Rivas közigazgatási tekintetben önálló, de területileg gyakorlatilag egybeépült Madriddal,  tizenöt perc autózással a spanyol főváros központjába juthatunk. 


Valenciánál jobb hely nem nagyon van spanyol földön, de itt is nagyon jó érzem magam. A tavalyi szezonban ismerkedtem a légiós élettel egy olyan csapatban, amely tele volt világsztárokkal. Itt más a helyzet, a huszonöt évemmel az egyik legtapasztaltabb játékosnak számítok a csapatban. Van egy harminc év körüli játékosunk, a csapatkapitány, a sérülésből visszatérő Clara Bermejo. Korban utána jövünk mi hárman-négyen, régi soproni játékostársammal és barátnőmmel, Szasával, a spanyol válogatott Laura Nicholls-szal, a tavaly Gdyniában játszó amerikai centerünkkel, Aneika Henry-vel. és a nagyon ügyes spanyol hátvédünkkel Anna Cruz-zal. A többiek - például a Henryhez hasonlóan szintén a WNBA-ben szerepelt chilei centerünk, Zomrara Morrison a húszas éveik elején járó fiatalok.

Abból a szempontból tökéletes helyen vagyok, hogy sokat játszhatok a csapatban Mivel már tavaly is ebben a ligában kosaraztam, s a mostani bajnokságból is lement már öt forduló, úgy érzem, a Valencia megszűnése után odaérhetünk a döntőbe, a legnagyobb esélyes a Salamanca.

Ami az Euroligát illeti, a vezetők tisztában vannak vele: az, hogy az előző szezonban nagydöntőt játszhatott a csapat, óriási bravúr volt. Annak kapcsán nem tettek nagy terhet a vállunkra hasonló elvárással. Hazai pályán erősek lehetünk, bárkit elkaphatunk, idegenben pedig minden győzelem ajándék lehet.

Ami mérkőzéseink hangulat illeti, egészen más a helyzet, mint volt Valenciában. Ott egy hatalmas hatezres csarnokban játszottunk, ugyanabban, mint amelyben a férfi csapat. A meccseinken jóval kevesebben voltak, mint a fiúkéin, szinte elvesztek a nézők, bár szám szerint valószínűleg többen lehettek, mint Rivasban. Itt még magyar mércével mérten sincs nagy csarnokunk, nagyjából ezren férnek be. Ha nem is teljesen de majdnem mindig megtelik, szinte telt ház előtt játszhatunk, remek a hangulat, nagyon élvezetes ilyen légkörben kosárlabdázni.

Ha már Madrid közelében vagyunk, nem kerülhetem meg, hogy  néhány szót ejtsek a futballról. Természetesen továbbra is a Barcelona a kedvencem, de ha már itt vagyok azért "helyi viszonylatban" is állást foglaltam. A madridiak közül az Atletico csapatát "választottam", itt nekik szurkolok. Két mérkőzésre már ki is jutottam stadionjukba, a Vicente Calderon-ba. Láttam egy kitűnő vb-selejtezőt, a remek spanyol-francia meccset, majd egy bajnokit,az Atletico-Osasuna mérkőzést.

Azzal zárnám beszámolómat, hogy az itteni sztrájkok miatt egy egészen különleges Euroliga-mérkőzésre készülünk a győriek ellen - ha ugyan lehet ilyesmire készülni. Szerdán a meccs tervezett napján sztrájk lesz Spanyolországban, amely éjfélkor jár le. A győriekkel  - nagyon örülök amúgy, hogy találkozhatom velük, hiszen a magyar válogatott játékosaikkal nagyon jóban vagyok, a pályán persze nem lesz barátság  - csütörtökön éjfél után fél egytől játszunk... Ilyen késői - vagy korai -  mérkőzés kezdésre nem hiszem, hogy volt már példa a kosárlabdában. Különleges meccs lesz, arra például nagyon kíváncsi vagyok, mennyien látogatnak ki az éjszakai összecsapásra...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus