182 mérkőzés, 4 győztes - Alapszakasz díjkiosztó

Az alapszakasz végeztével, ahogy az NBA-ben, úgy mi is kiosztunk pár képzeletbeli díjat, melyet mi adnánk át a férfi NB I-ben szereplő játékosoknak, akik teljesítményükkel, vagy épp hozzáállásukkal elismerésre adtak okot. Találkozhattok a legjobb magyar, a legtöbbet fejlődött, a legjobb cserejátékosokkal, valamint természetesen a legértékesebb játékosok listájával (MVP). Jó szórakozást kívánunk!

Legjobb cserejátékos – 6th man Award

1. Fodor Márton - Szolnoki Olaj KK

 Marci az örök önkritikus, még egy remek meccs után is képes arra, hogy erényei helyett arra világítson rá, hogy miben kellene javulnia. Szerény, ugyanakkor mindig a legjobbra törekszik a pályán és azon kívül. Maximálisan kihasználja a rendelkezésére álló játékperceket, bár Trotter árnyékában nem jut annyiszor szóhoz, mint ami kijárna neki. Az EuroChallenge-ben 8 találkozón átlagban 18,6 percet töltött pályán, ami alatt 5,4 pontot, 1,1 lepattanót szerzett és 1,8 gólpasszt osztott ki. Többen adtak hangot elégedetlenségüknek az irányító formájával szembe az idény elején, de Fodor méltó választ adott a kritizálóknak. A nyíregyházi mérkőzésen például 13 perc alatt rámolt be egy 16/12-t, a Körmend ellen megnyert rangadón 20/12 pontot ért el, úgy hogy nem hibázott hármast, kiegyenlítette Budimir és Horváth Ákos gyengébb formáját. Lehet, hogy a mutatói, statisztikái nem arról árulkodnak, hogy Marci a leghasznosabb csere, viszont az nem elhanyagolható tény, Ő az, aki a padról beszálva a legfontosabb pillantokban képes hozzászólni a mérkőzésekhez és ahogy haladunk a rájátszásban, ez majd egyre inkább kidomborodik, bizonyítást nyer. Marcival korábban készített interjú itt olvasható.

 Legjobb magyar játékos

3. Szabó Zsolt – Kis-Rába menti Takarék SKC

„Szöszi” helyét bizonyára sokan megkérdőjelezik majd, de épp az idei teljesítményével mutatta meg, hogy miért is számít rá – joggal - Mészáros Lajos a válogatott keretében. Igaz, hogy a Sopron lemarad a rájátszásról, de ez inkább tudható be a kispadjuk rövidségének, Brooks sérülés miatti kiválásának, Jarvis ingadozó formájának, mint Zsolt játékának. Mind a 26 meccsen kezdőként lépett parkettre, átlagban 32 percet töltött a pályán. Townes árnyékában képes volt 8,3 lepattanót hozni meccsenként, 12,1 ponthoz társítva. 6 alkalommal ért el dupla –duplát, a 20. fordulóban a ZTE ellen, 24/18 ponttal és 16 lepattanóval a mérkőzés legjobbja volt. Bármelyik magyar csapat örömmel tudná soraiban a remekül küzdő 25 éves erőcsatárt.

 2. Báder Márton – Szolnoki Olaj KK

Nagy segítséget vártak Bádertől, amikor a tavalyi szezonban az Olajhoz érkezett, viszont az a csapat lehet az égiek – vagy saját maguk – által sikertelenségre volt ítélve. Marci sokat bajlódott deréksérülésével, ami már a jelenlegi idényben nem okozott neki problémát. Vele készített interjúban hosszan beszélt erről a kérdésről. Aktív részese volt az EuroChallenge „kalandnak” a rutinos játékos, 8 meccsen átlagban 15,8 pontot dobott, mellé leszedett 8,5 lepattanót is. Elvitathatatlan érdemei voltak abban, hogy mindhárom hazai találkozóját nyerte az Olaj. Egy bajnokcsapat „receptje” általában úgy kezdődik, hogy végy’ egy jó, ponterős, tapasztalt centert. Ennek a kitételnek könnyen eleget tudott tenni a szolnoki menedzsment, hisz ott volt nekik Marci, aki minden rangadón az elvártaknak megfelelően teljesített, oroszlánrészt vállalva az Olaj alapszakaszbeli sikeréből. Pór Péter okosan használta, szemmel láthatóan tudatosan rotálta Bádert, 24,7 percet töltött a pályán átlagban. 19 mérkőzésen játszott, mindig kezdő volt, 6 dupla – duplát tudhat magáénak. 14,5 pontot szerzett meccsenként, 64%-os pontossággal, 77%-os büntetőzéssel, 8,5 lepattanó, 1,1 szerzett, 2 eladott labda, 0,9 gólpassz, 0,6 blokkolt dobás mellett.

1. Hanga Ádám – Albacomp

A jövő megelőzte a jelent. Lehet, hogy kissé földtől elszakadó kijelentés, de a tényeket nem lehet, és nem szabad elferdíteni. Ádám fejlődik, nagy léptekben. Az elmúlt évadban sokan kritizálták, hogy nem veszélyes távolról, illetve a büntetőzésén is van mit javítani. Ádi pedig odaállt és javított. 39%-al dobta a hármasokat, ami még messze van a jótól, de előrelépés, valamint 68%-al értékesítette az 1 pontosokat, ki hinné, hogy csak 75-ször próbálkozhatott az idei szezonban. Mind a 26 alapszakaszbeli mérkőzésen pályára lépett, 25 alkalommal kezdőként, 17,7 pontot átlagolt 49%-os mezőnypontosággal, meccsenként 4,3 lepattanója, 2,9 szerzett labdája és 3,3 gólpassza volt. Hanga ebben a szezonban is bizonyította tehetségét, játék iránti elkötelezettségét, valamit remek teljesítménnyel segítette rájátszásba csapatát, így Báder Márton előtt megszerezte az 1. helyet, vitathatatlanul.


Legtöbbet fejlődött játékos – MIP

3. Csorvási Milán – T.O.M. Controll - Kecskemét

Sportszerűségből már a szezon elején jelesre vizsgázott Csorvási, amikor kisegítette az EuroChallenge selejtezőjében a szolnokiakat. A Keravnos ellen mindkét alkalommal pályára lépett, az első meccsen 11 perc alatt 8 pontot és 6 lepattanót szerzett, igaz a visszavágón már nem tudott maradandót alkotni. Milán igazi harcos, a palánk alatti darálóban rendre ott van és soha nem marad adósa senkinek. Amilyen nagy elánnal védekezik, úgy veti bele magát a támadásokba is. Több alkalommal is szükséges volt az Ő produktuma ahhoz, hogy a Kecskemét győztesen hagyhassa el a parkettet. Így történt ez a Körmend, Falco, PVSK elleni hazai meccsek alkalmával. Átlagban alig több mint 20 perc játéklehetőséget kapott, mégis a bajnokság 8. legjobb lepattanózója lett – 40 percre vetítve -, mely a légiós centerek mellett megsüvegelendő. Közeli dobásait egészsen elképesztő hátékonysággal értékesíti, 132 dobásból, 96 volt sikeres, ami 73%-os pontosságot jelent. Nagyon reméljük, hogy az alig 23 éves masszív középjátékos továbbra is fejlődik és még évekig hasznos tagja lesz a válogatottnak.

2. Tóth Norbert – PVSK – PANNONPOWER

Szrecsko Szekulovics joggal mondhatja saját találmányának Tóth Norbit, mert a tréner meglátta benne a fantáziát és beépítette a csapatba Egemonye mellé. Az évad elején, még Eilingsfeld volt a kezdő 4-es pozícióban. Aztán ahogy teltek a fordulók és látta mindenki, hogy „Jones” gödörbe került, úgy kapta meg a 24 éves játékos a több és több lehetőséget. Például a Szolnok ellen karöltve mutatták meg oroszlánkörmeiket, Tóth meg sem állt 23 pontig és 8 lepattanóig. Hasznos védőjátékos, aki akkor sem illetődik meg, ha sokkal robosztusabb ellenféllel találja magát szemben. A támadó térfélen sem veszélytelen, mert jól dobja a közeli és középtávoli ketteseket egyaránt a 205 centi magasra nőtt pécsi fiú. Csapata mind a 26 meccsén játszott, 17 alkalommal a kezdőötös tagja volt. Az alapszakaszban 10,9 pontot, 5,5 lepattanót átlagolt, 26,2 percnyi játékidő alatt. Dobásait 50%-os pontossággal értékesítette, igaz a büntetőzésén ( 68% ) lenne még mit fejlesztenie. Szeretnék, ha gyors ütemben fejlődne, mert a válogatottnak szüksége van a fiatal, alázatos játékosokra.

1. Ruják András - MJUS – Fortress Körmend

A körmendi vezetők láttak fantáziát a fiatal irányítóban, tudták, hogy nem teszik rossz helyre pénzüket, mert a vezetőedző Sabáli Balázs korábban már dolgozott együtt Rujákkal az Enternet-Hegyvidéknél. Németh István a szezon elején még nem tudott teljes értékű munkát végezni, így Marcus Moore mellett „Ruji” látta el a csapat mozgatásának teendőit. A Rába partján hétről – hétre növekedett a fiatal játékost dicsérők tábora. Végérvényesen a 19. fordulóban, a Paks elleni rangadó lépett a helyi kedvencek közé, lett piros – fekete – talán még pár évre -, nevétől volt hangos a „Szentély”. Dobást sem hibázva szerzett 17 pontot, közte 3 triplát és bemutatkozott az egész országnak. Közben Moore távozott, így megnövekedtek Ruják játékpercei, amivel igyekezett élni, erre ékes bizonyíték az Albacomp elleni televíziós meccs, ahol triplazuhatagot küldött a vendégekre, ismét lemaradt az ünneplésről az interjú miatt. Persze becsúszott egy-egy gyengébb meccs is, de végtelen alázattal és önkritikával rendelkező játékos tudja, hogy van még terület, ahol fejlődhet. 26-szor lépett pályára, ebből 14 alkalommal kezdőként, 7,6 pontot átlagolt, 52%-os mezőnybeli, 53%-os triplamutatóval, valamint 2,4 lepattanó, 2,9 gólpassz és 0,9 szerzett labda szerepel statisztikájában. Sokan szeretnék ha maradna még Körmenden, látva azt, hogy mennyien és hogyan szeretik…, talán Ruji is arra hajlik, hogy maradna. Ha így tanul és lelkiismeretesen fejleszti magát, akkor reményeink szerint a válogatott meghívója sem marad el.

Legértékesebb játékos - MVP

3. Muhammad El-AminPVSK - PANNONPOWER

A dobogó legalsó fokára a pécsiek 23 éves légiósa került fel. Remek mérkőzéseket produkált az egész szezonban, előfordult, hogy összeállításainkban is hétről-hétre megemeltük kalapunk az általa mutatott játék előtt. Annak ellenére, hogy több mint 2 méter magas gyors és technikás, üres területet pedig nem szabad hagyni neki, mert akkor rendre értékesíti gyilkos középtávoli dobásait. Ritkán volt gyenge meccse, de azért vele is előfordult, hogy rosszabb napot fogott ki. Érdekesség, hogy mindként Nyíregyháza elleni találkozón csupán 10 pontig jutott ami negatív szezoncsúcs, ebből akadt kevesebb. A SZEDEÁK-nak 47/18 pontot rámolt be, az alapszakaszban pedig 22,1 pontos átlaga volt meccsenként, 4 lepattanó és 3,8 gólpassz mellett. Ilyen számok után borítékolható, hogy nem Magyarországon folytatja karrierjét, sajnos…

2. Rashad Bell MJUS – Fortress Körmend

Csak parányi részleteken múlt, hogy most itt Bell nevét olvashatjuk. A szezon elején sokan hangot adtak aggodalmuknak a légiós leigazolása miatt, mivel habitusa és vezéregyénisége miatt úgymond nehezen kezelhető lesz. Erre tökéletes rácáfolt a pontgyáros. Többek között ennek is köszönhető, hogy felkerülhetett erre a listára. A palánk alatti és közeli játéka talán a legjobb a bajnokságban. Az 1-1, és 2-2-es szituációkban remekül használja gyorsaságát, irányváltási készségét. A bajnokság első szakaszában nagyon gyengén büntetőzött, majd edzője javaslatára megváltoztatta rossz szokását és nagyban javult a hatékonysága ebben a kategóriában. Viszont a „két dudás nem fér meg egy csárdában” tézis érvényesülni látszott Bell és Marcus Moore esetében is. Sokszor vitáztak a pályán, ami feszültséget, nyugtalanságot keltett a pályán és azon kívül is. Moore távozása után már kimondható, Bell a körmendiek vezére. Legutóbb az Albacomp elleni mérkőzésen láthatta az egész ország, hogy mire képes a csapatért és a szurkolókért Bell, nincs vita, Körmenden közönségkedvenc lett. Az évad során 21,6 pontot, és 8,5 lepattanót átlagolt, VAL értéke 31,35 volt, mellyel alapszakasz első lett, elévülhetetlen érdemei vannak a Körmend sikereiben, és még most következik csak a rájátszás.

1. Brooks SalesAtomerőmű SE

Nagy örömmel tudatták a különböző internetes oldalak és újságok, hogy a Paks augusztus végén leigazolta a tavalyi szezont az izraeli Ironi Ashkelon-ban töltő Brooks Sales-t. Komoly játékerőt és rutint hozott magával, hisz megjárta Franciaországot, Olaszországot, Törökországot, az Euroligát és az ULEB Kupát. Leszerződtetésének ténye a Paksot kapásból a bajnokesélyes csapatok közé emelte. Nála képzettebb, sokoldalúbb támadó szellemű középjátékost nem igazán tudunk találni a magyar bajnokságban. Kiegyensúlyozottan, meggyőzően teljesített az alapszakasz folyamán. Egy olyan találkozó volt, ahol nem jutott el 10 pontig – Falco elleni 29 pontos győzelem -, összesen 14 dupla – duplát hozott össze. Legjobb meccsét a 15. fordulóban a PVSK ellen játszotta, csapata 9 ponttal nyert, hála neki, ugyanis 30/15 pontot ért el, úgy hogy hibátlanul dobta a hármasokat, valamint 15 lepattanót szerzett, 4 labdalopás és 2 gólpassz mellett. Tovább nem érdemes részletezni, hogy mennyire fontos eleme a paksi gépezetnek. 26 mérkőzésből 25 alkalommal számított rá kezdőként Horváth Imre, 33 átlagperc alatt, 30,3 VAL értéket produkált, meccsenként 18,3 pontot ért el, átlag feletti, 57%-os mezőnyszázalékkal, a triplákat 41%-al értékesítette, 10,6 lepattanót kapott le, 2,1 szerzett, 2,6 eladott labda mellett, 2 gólpasszt és 0,7 blokkolt dobást vitt véghez. Ha hajszálnyival is, de Sales begyűjtötte az első helyet, vele együtt a megtisztelő alapszakasz MVP címet.

Forrás: Rázd meg a bikát

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus