A 2. forduló válogatottja

A bajnoksággal együtt elindult honlapunkon a forduló válogatottja rovat is, amelyben az adott kör legjobb teljesítményt nyújtó játékosait vesszük górcső alá, és belőlük állítjuk össze az adott forduló legjobb ötösét. Ezen kívül a legjobb hatodik embert, és az MVP-t is megválasztjuk, így lesz teljes a lista. Lássuk hát, ezúttal kik alkotják ezt az elitklubot!

Irányító: Lorenzo Williams (Paks, 2) – Az amerikai irányító az első fordulóban is bekerült összeállításunkba, és ez ezúttal sincs másképp. Annyiban különbözik akkori szerepe a mostanitól, hogy a Szeged ellen egész meccsen kiegyensúlyozottan, jól játszott, és dobást sem rontott. Most az első félidőben csak árnyéka volt önmagának, és mindössze egyetlen pontot szerzett, ám amit a másodikban művelt, arra nem igen vannak szavak. Szinte dobást sem rontva termelt 23 pontot, egyértelműen a hátrányban lévő csapata vezére volt. Triplát dobott, betörésből volt eredményes, és ha kellett, a társakat is kiszolgálta. Összességében 24 pontig jutott, e mellé kiosztott 4 gólpasszt és volt 5 lepattanója is. Ez összesen 31 VAL-t jelentett számára.

Hátvéd: Muhammad El-Amin (Albacomp, 1) – A Pécsről szerződtetett El-Aminnak nincs könnyű dolga, hiszen új csapatában gyakorlatilag Hangát és Crockert kellene egyszerre pótolnia. Nem egyszerű dolog ez, de egyelőre úgy látszik, az amerikai hátvéd mindent megtesz azért, hogy ez sikerüljön neki. A hétvégén a Szegeddel játszott az Albacomp és bizony szükség volt El-Amin extra képességeire. Betörésből, középtávoltól, triplából, büntetőből – egyszerűen mindenhonnan betalált, tarthatatlan volt ezen az estén. Kellett is, mivel rajta kívül csak Simon tudott kétszámjegyű pontot elérni, így mondhatni egyedül nyerte meg a meccset csapatának. A lefújáskor 35 pont – közte három tripla -, 5 lepattanó és két gólpassz szerepelt a statisztikai lapján, ami 37 VAL-t, és a heti MVP címet jelentette számára.

Bedobó: Tomiszlav Ivosev (Szeged, 1) – A Szeged univerzális légiósa az elmúlt fordulóban is remekelt, hiszen akkor 21 pontig jutott, ám most az Albacomp ellen talán még jobban játszott, ám Tanács Attilával ketten is kevesek voltak El-Amin ellenére. Ettől függetlenül hősünk kiemelkedő teljesítményt nyújtott, 17 pontot tett be a közösbe, e mellé pedig lekapott 12 lepattanót, ami az ő 203 centijével kiválónak mondható. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy gyakorlatilag nincsen klasszikus centerük, így az Ivosev-Tanács-Djukics hármas felváltva játszik a hármas-négyes-ötös posztokon, ami komoly variációs lehetőséget jelent Fodor Péter számára. Az említett statisztikai mutatókon kívül két gólpassza és egy blokkja is volt a meccs folyamán, és ez a teljesítmény végül 32 VAL-t ért.

Erőcsatár: Horti Bálint (Jászberény, 1) – A fiatal játékos a nyáron igazolt el Paksról Jászberénybe, és nem vagyunk benne biztosak, hogy a hétvége történései után nem gondolkoztak el a döntés helyességén az "Atomvárosban". A négyes és ötös poszton egyaránt bevethető, 205 centi magas Horti rögtön a kezdőcsapatba került új egyesületénél, és egyből neki is látott bebizonyítani, hogy jó döntést hozott a vezetőedző. Az első félidőben 18 pontot szerzett, ami egészen kiemelkedő teljesítmény, magyar játékostól ritkán látni ilyet. A második játékrészben már jobban odafigyeltek rá, de hat egységnyit még így is hozzá tudott tenni, így összesen 24 pontig jutott. E mellé leszedett 7 lepattanót, volt 2 szerzett labdája, illetve 1-1 gólpassza és blokkja is, ami összesen 32 VAL-t jelentett számára.

Center: Ivan Miskovic (Nyíregyháza,1) – A Nyíregyháza az első fordulóban igen komoly vereségbe szaladt bele Kecskeméten, és emberünk sem igazán villogott, hiszen mindössze 8 pontig jutott. Hazai pályán azonban odatette magát a Körmend ellen, és a bajnokság egyik legjobb centerpárosa ellen bizonyította, hogy megérte őt leigazolni a holtszezonban. Ezen a mérkőzésen Townes egyszerűen nem tudott mit kezdeni vele, minden tekintetben alulmaradt ellene. Miskovic végül 32 pontig jutott, valamint 12 lecsorgó labdát is megkaparintott, és ráadásként Townest is betakarta egyszer, hogy még egyértelműbbé tegye kettőjük párharcának végeredményét. A meccs végére 44!!! VAL állt a neve mellett, és csak azért nem ő lett a hét legjobbja, mert csapata vereséggel fejezte be a mérkőzést.

A legjobb hatodik ember: Morgen Ferdniánd (Paks,1) – Az Universiade válogatottunk legjobb teljesítményt nyújtó játékosa számára úgy tűnik, hogy jót tett az edzőváltás, hiszen az új mester, Völgyi Péter komoly szerepet szánt neki az eddigi mérkőzések során. A 206 centis Ferdi - ahogy Pakson emlegetik – ezúttal is jó ütemben szállt be a padról, és gyorsan elsüllyesztett 7 pontjával új lendületet adott csapatának, és a meccs további részében is jól teljesített. Elsősorban gyilkos középtávolijaival operál, amire a Soproniak nem nagyon találtak ellenszert. Ezúttal 12 pont, 2 lepattanó, 1 gólpassz és 1 blokk került a neve mellé, 15 VAL „értékben”

Fotó(1, slide): albakosar.hu

Fotó(2.): ase.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus