A 6. forduló válogatottja

A legutóbbi kör bővelkedett remek egyéni teljesítményekben. Igazából igyekeztünk úgy kiválogatni a szerintünk legjobbakat, hogy azt is figyelembe vegyük, mennyire volt csapata hasznára az illető jó produkciója, de természetesen a statisztikai adatok, vagyis például a hasznosságot mutató VAL érték (IBM pont, kinek hogy tetszik), a dobott pont, a dobószázalék stb. is számítanak, de nem kizárólag ez döntött. Ugyanakkor bekerült néhány olyan kosaras is, aki szomorkodhatott együttese veresége miatt, ám ő maga kiemelkedett a társak közül.



Irányító:


Anthony Nelson (Marso-Vagép NYKK)

Ő éppen kivétel a fentit tétel alól, mivel a Nyíregyháza nem nyert, ám Nelson annyira jó mutatókkal zárta a Sopron - NYKK meccset, hogy nem lehetett berakni a legjobbak közé. Főleg, hogy bevallottan az egyik mumushoz látogattak Nelsonék, akik bizony borzasztóan megnehezítették a hazaiak dolgát, s végül csak 6 ponttal maradtak alul. Ebben Nelsonnak is nagy érdeme volt, ami számokban így néz ki: 30 pont, 48 IBM, 6 szerzett labda, 6 gólpassz, 10 kierőszakolt fault. Tette mindezt 36 perc alatt, és ne feledjük, hogy úgy szerzett 6 labdát, hogy mellette egyet sem adott el, ami ritkaságszámba megy, hiszen a nagy labdalopók általában el is szórnak párat, tehát oda-vissza működik a dolog, de Nelson ezúttal módfelett hasznosan játszva nem tékozolt el egyet sem. A teljesítményét fényezi az is, hogy amikor hátrányból felzárkózott a Nyíregyháza, az nem ritkán Nelson pontjainak volt köszönhető. Szubjektív véleményünk szerint ő a forduló játékosa címet is kivívta ezzel. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a soproni Barovics centerben vagy az újra régi önmagát idéző Molnár András is könnyen bekerülhetett volna ebbe az illusztris társaságba (csak, hogy a nyertes csapatot is nézzük), ám mi most mások mellett döntöttünk.

Dobóhátvéd:

Miljan Rakits (Top-Cop Security Jászberény)

Az ő esete is kivételes, mert bár az ő együttese nyert, tehát remek játékával a JKSE-t győzelemhez segítette, de igazából Rakits is irányító volna, bár tény, bevethető hátvédként is. Viszont nála is igaz, hogy itt most nehéz lett volna nélküle elképzelni a forduló kezdő ötösét. Statisztikája kiváló: 25 pont, 82% mezőnyből, 7 gólpassz, 6 kiharcolt személyihiba, 37 IBM. Emellett a hajrában sem remegett meg a keze Rakitsnak, s a fiatal vezér egy hármassal vette vissza végleg a vezetést a Jászberénynek, amire már a hátralévő pár másodpercben nem tudott felelni a vendég Pécs. Tehát mindig külön értéket képvisel, ha egy játékos egy szoros meccsen tud komoly produkcióval előállni, ráadásul, ha a végén ő dönti el a derbit, akkor - némi túlzással élve - már félig kész is a szobra az adott város főterén... Rakits erénye, hogy nem csak jól dirigál és mozgatja a társakat, de kiváló dobónak is számít, amit ezúttal is bizonyított, hiszen látható, elképesztő 82%-os dobásmutatóval zárt mezőnyből, ráadásul nem úgy érte el ezt, hogy kevés alkalommal próbálkozott, hanem vállalt rendesen.

Alacsonybedobó: 

Kyle Swanston (Kaposvári KK)

Statisztikája: 33 pont, 4 tripla, mezőnyből 52%, 7 lepattanó, 5 kiharcolt fault, 30 IBM. Ő is meccset nyert csapatával, s itt is alig volt különbség a két gárda között, vagyis nagy szükség volt a ruganyos, jó kezű mezőnyember igyekezetére, hiszen a vendég Szeged csak 3 ponttal maradt alul. Többek között Swanston volt aki a gyengébb kezdés után versenyben tartotta együttesét, s ő amúgy is igen univerzális produkcióval rukkolt elő, hisz nem csupán a régi bedobó iskolát vallja, miszerint helyezkedj jól, aztán ha a figura kijön rád, dobd be a hármast. A modern kosárlabdázásban az ilyen fregoliemberekre nagy szükség van, akik képesek betörésekre, jól szedik a lepattanókat, messziről is pontosak, és meg tudják bontani az ellenfél falát, plusz érte mennek a labdának, ha kell, s nem csak várjak azt.

Magasbedobó:


Zvonko Buljan (Lami-Véd Körmend)


Statisztikája alapján is kitűnik, hogy nagyot alkotott a horvát legény: 30 pont, 13 lepattanó, 9 kiharcolt személyihiba, 3 gólpassz, 39 IBM. Ráadásul nem először tarthatatlan. Ő volt az, akit foghatott Ivosev vagy Harazin vagy más a Szombathelyből, mindig kiharcolta magának az útvonalat a gyűrű felé, akár egy tank. Ráadásul messziről is veszélyeztetett, ezért nem lehettek tőle biztonságban sehol sem. Igaz, olykor túlvállalta magát, és elszórt néhány helyzetet, amit azonban vélhetően megbocsátanak neki Körmenden, hiszen abban a hangulatban, amiben ez a vasi rangadó zajlott, ez benne volt a pakliban. Buljan száguldott, zsákolt, lepattanókat szerzett, triplát szórt, harcolt a labdákért, és talán túlzónak tűnhet, de szinte együtt dobbant a szíve a hazai publikuméval, amit arrafelé nagyon elismernek (meg máshol is). A SZOVA még így is nyerhetett volna, ha kicsit pontosabb, illetve nem ad el annyi labdát kulcspillanatokban, ám voltaképp a több jó körmendi közül Buljané volt az, ami egyértelmű különbséget tett a két együttes közé. Cselekedte mindezt úgy, hogy előtte kisebb balesetet szenvedett, és félő volt, hogy barátnője kórházba kerülése miatt esetleg nem tud kellően koncentrálni majd. Nem így történt, talán még inkább felszívta magát Buljan.

Center:

Csorvási Milán (Naturtex-SZTE Szedeák)

A statisztikájából a lepattanókat lehet rögtön kiemelni: 19 pont, 17 lepattanó, 57% mezőnyből, 30 IBM. Igazából ez az, ami "szíven ütött" minket, hiszen 17 reboundot ritkán szed egy játékos a magyar élvonalban. Gondolkoztunk, hogy a kaposvári Spica lenne talán alkalmasabb a legjobb center címre (éppen a szegedieket gyűrték le), ráadásul ő nyert is csapatával, de jobban megnézve a statisztikát Csorvási inkább szerzett klasszikus centerpontokat, mint Spica, emellett a szegedi nagyembernek nagyobb teher került a vállára, hiszen ezúttal Dukics kicsit visszafogottabb volt. Így, bár nem sikerült a bravúr Somogyban, de ez legkevésbé múlt az idősebbik Csorvásin.

 

Legjobb hatodik ember:

Earl Pettis (Factum Sport)

Az ő produkciója több szempontból is kiemelendő. Az egyelőre vereségeket halmozó Factumban ugyanis egyre nehezebb a dolga a kosarasoknak, hiszen a moráljuk is megy lefelé az újabb és újabb elszalasztott lehetőségek miatt. Viszont Pettis egyre jobb lett az elmúlt meccseken. Ezúttal egy-egyben akkor verte meg ellenfelét, amikor akarta, tehát jócskán csillogtatott hátvéd erényeket, s bár klasszikus bedobóként Kovács Imre is sokszor jó megoldás volt a debrecenieknél, de azért hármasban is megállta a helyét Pettis. Gyakorlatilag nem számíthatott sok pihenőre (37 percet játszott), hiszen a Factum cserelehetőségei is igen korlátozottak voltak a több hiányzó miatt. Statisztikája: 27 pont, 2 tripla,  33 IBM, 6 kiharcolt fault, 5 lepattanó, 7/7 büntető, 64% mezőnydobás.

Fotó (Nelsonról): i95ballerz.com

Fotó (Rakitsról): ifj. Tóth László (a szerzőnek átküldve)

Fotó (Swanstonról):
delfinek.hu

Fotó (Buljanról): a SportKlub felvételéből kivágva

Fotó (Csorvásiról): szegedma.hu

Fotó (Pettisről): Rébay Viktor (PVSK), factumsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus