A forduló válogatottja - 1. forduló

Izgalmas, szoros összecsapásokat, sima mérkőzéseket egyaránt hozott a férfi NB I A-csoportjának első fordulója. Rögtön az idény kezdetén több kiváló egyéni teljesítményt láthattak a kosárbarátok, ám nem mindegyik mellé társult győzelem is. A forduló válogatottját alábbiakban megtaláljátok.

Irányító:

Anthony Nelson – Pécsi VSK - PANNONPOWER

Két ponton múlt, hogy nem sikerült tökéletesre a Pécsre visszatérő irányító első tétmérkőzése. Több mint 30 percen keresztül állt eladott labda nélkül, ponterős játéka mellett a védekezésben és a társak kiszolgálásában is élen járt. A végjátékban duplájával még előnyhöz juttatta csapatát, de a végszót a paksiak mondták ki. Remek egyéni teljesítménnyel ért el klasszikus tripla-duplát, melyet rég láthattunk már irányítótól a férfi NB I A-csoportban. 38 játékperce alatt úgy jutott el 38-as VAL értékig, hogy 20/3 pontot (14-ből 8 mezőnyből, 4-ből 1 hárompontos, 6-ból 3 büntető), 13 lepattanót (8 védő, 5 támadó), 2 szerzett labdát, 4 kiharcolt faltot, 10 gólpasszt és 1 kiosztott blokkot tett a közösbe. A negatív oszlopokba 3 eladott labda és 2 kapott blokk került.

Dobóhátvéd:

Jancsikin Braniszlav - Kaposvári KK

Már a felkészülés során is láthattuk, hogy jó formában játszik, kiegyensúlyozott teljesítményt mutatott az előszezon során, amit magával hozott a szezonkezdetre is. Ha így marad a folytatásban is, akkor Fodor visszatérése után nagyon hatékony és erős lesz a Kaposvár első udvara. A találkozót egy-egy elhibázott mezőnydobással, büntetővel hozta le Jancsikin, akinek 19/6 pontot (6-ból 5 mezőnyből, 2-ből 2 hárompontos, 8-ból 7 büntető), 5 lepattanót (4 védő, 1 támadó), 2 eladott labdát és 6 kiharcolt faltot jegyeztek fel neve mellé a statisztikusok.
 
Alacsony-bedobó:

Milos Boriszov – Soproni Sördögök

A Sördögök győzelmével vált tökéletessé a szombati soproni kosárünnep. A montenegrói játékos rögtön a nyitófordulóban igazolta, hogy jó döntést hoztak a kék-fehérek vezetői, amikor maradásra bírták. Messze a mérkőzés legjobbjaként teljesített, s ha nincs a nyíregyházi Hujdurovic kiugró teljesítménye, akkor minden bizonnyal Boriszovot választjuk a forduló legjobbjának. Így sem lehet oka panaszra, hiszen csapatát győzelemre vezette, 27/12 pontot (18-ból 11 mezőnyből, 8-ból 4 hárompontos, 2-ből 1 büntető), 9 lepattanót (7 védő, 2 támadó), 1-1 szerzett és eladott labdát, 2 kiharcolt faltot és 1 gólpasszt jegyzett.

Magas-bedobó:

Nermin Hujdurovic – Marso – Nyíregyházi KK

Elképesztően kezdett és hasonlóképpen folytatta a játékot a bosnyák magasember. A találkozó elején zalaegerszegi részről még Gáspár próbálta vele tartani a lépést, de védekezésben nem találtak rá ellenszert, számolatlanul érte el a kosarakat. 39/3 ponttal, 19-ből 15-ös mezőnymutatóval, 10-ből 8 értékesített büntetővel, 11 lepattanóval (4 védő, 7 támadó), 2 szerzett labdával, 9 kiharcolt falttal és 1 gólpasszal zárta a mérkőzést, így jutott el 56-os VAL mutatóig, s érdemelte ki a forduló legértékesebb játékosának járó MVP címet.
 
Center:

Darko Balaban - Naturtex-SZTE-Szedeák

Hiába kapcsolták ki a szegediek Townest, akad soproni részről, aki pótolja a tőle elmaradó pontokat. A vendégeket három játékos, köztük - legaktívabban - Balaban próbálta húzni, de a harmadik játékrészben nem találtak ellenszert a hazai támadásokra. A szerb center szinte végigjátszotta a mérkőzést, sokat vállalt magára, de pontosan értékesítette közeli helyzeteit. 21 pont (19-ből 10 mezőnyből) 9 lepattanó (4 védő, 5 támadó), 1 szerzett, 3 eladott labda, 2 kiharcolt falt és 1 kiosztott blokk került lőlapjára.
 
Legjobb hatodik ember:

Eilingsfeld János - Atomerőmű SE

Az ASE csak az utolsó másodpercekben tudta maga javára fordítani a mérkőzést, melynek döntő részében hátrányban játszott. A felzárkózásban, a védekezés megszilárdításban sokat köszönhettek a paksiak a dupla-dupláig jutó Eilingsfeldnek, aki magára vállalta és értékesítette a győzelemről döntő dobást. 12/6 ponttal (8-ból 5 mezőnyből, 4-ből 2 hárompontos), 10 lepattanóval (6 védő, 4 támadó), 1 eladott labdával és 1 kiharcolt falttal zárta a mérkőzést.

Slide és Fotó - kosarsport.hu
Fotó (2.) - szon.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus