A forduló válogatottja - 12.

Irányító:

Gerald Boston (ZTE)

Csapata kikapott, de nem vallott szégyent a motivált, és új edzőjével felpörgő Falco ellen. Sőt, a ZTE akár győzhetett is volna Szombathelyen, ha nem dob olyan irdatlanul jól a hazai alakulat távolról. Mindenesetre Boston felvette a versenyt mindenben a vasiakkal, szórt 4 hármast (7 kísérletből), összesen 25 pontig jutott, ami pompás. Igaz, játéka elsősorban nem a társak kiszolgálására irányult (egészen konkrétan nulla gólpassz áll a neve mellett...), hanem a pontszerzésre, ám mivel ebben a műfajban igen jól szerepelt, ráadásul extra pluszként leszedett 12 (!) lepattanót is, nem indokolatlan a forduló csapatába berakni az amerikai légióst. 31 VAL értéke is megsüvegelendő, akár csak az, hogy több esetben is versenyben tartotta csapatát, és 70-70-nél ő volt az, aki kiegyenlített - más kérdés, hogy végül 88-79-re kikapott a zalai alakulat.

Dobóhátvéd:

Muhammad El-Amin (Körmend)

Végre egy gólpassz-gyáros! Bár nem irányító (mondjuk, ha kell, elbíbelődik ő is a labdával és a támadás megindításával...), ezúttal sok pontja mellett kiváló asszisztokkal is elátta övéit. A 12 gólpassz magyar szinten galaktikusnak mondható. 20 pontot dobott, volt 5 lepattanója, 6 kierőszakolt faultja, s általában véve 35 VAL-t érően kosarazott. Pihenő nélkül, negyven percen át! El-Amin Pécs és Fehérvár után Körmenden is nélkülözhetetlenné tette saját személyét...

Alacsonybedobó:

Jonathan Levy (Szeged)

Az amúgy főleg sima hátvédként játszó régi-új szegedi kedvenc tiszteletbeli hármas lett nálam. Az erősítésként Szegedre érkező Horváth Ákosnak még kell egy kis idő az új csapatba való beilleszkedéshez, ám addig is Levy ellátta a bedobó szerepkörét. Összesen 5-ször kísérletezett, és 3 alkalommal be is talált távolról. Egészében véve 23 pontig jutott, s nem utolsósorban lehalászott 7 pattanót, na meg kierőszakolt 6 faultot. A hab a tortán, hogy fontos pillanatokban suvasztott be két trojkát. Szinte azzal nyert a Szeged a magát kiválóan tartó és elegendő magasember hiányában dicséretet érdemlő módon kosarazó PVSK-val szemben.

Magasbedobó:

Eilingsfeld János (Paks)

A paksi csatár vetélytársa volt ezen a poszton a szegedi Jerrell Williams, akinek statisztikája remek: 28 pont, 1 tripla, 16 lepattanó, 8 kierőszakolt fault, 39 VAL - bár volt 8 eladott labdája is, ami - ha hihetünk a "lőlapnak" - hirtelen felindulásból el is bizonytalanított. Sőt, ha azt is belevesszük, hogy egy szinte centertelen Pécs ellen brillírozott az amúgy nem először kiválóan kosarazó Williams, akkor máris feltűnik a látómezőben Eilingsfeld, aki egy centerben erős Nyíregyháza ellen produkált remek mérkőzést. Magyarán nem mindegy, hogy valaki ki ellen fakít. A paksi legény 20 pontja és 7 lepattanója színesedett egy triplával, meg 4 gólpasszal, illetve kerek 30 VAL értéket számlált, nem sok, csak 24 játékperc alatt. Kiválan célzott ráadásul, mert bár olykor könnyebb helyzetekből talált be, de akkor is, ezeket be kellett dobni (10 mezőnykísérletéből 9 bement).

Center:

Zsarko Rakocsevics (Körmend)

Vele jó vásárt csinált az MTE. A szerb középjátékos sok jó meccset vívott már körmendiként ebben a szezonban, s nem először szerepel a forduló csapatában. Most is nagy szerepe volt abban, hogy a vasiak megregulázták az amúgy elég rossz passzban lévő, de éppen ezért bármikor nagyot robbantható Jászberényt. Nem lehet tudni ugyanis előre, mikor kezd el öles léptekkel kilábalni a gödörből a jászsági alakulat. A Körmend centere otthon egy szép dupla-duplát ért el (26 pont, 10 lepattanó), de adott 3 gólpasszt is, és kierőszakolt 7 faultot. 35 VAL teljesítménye jócskán átlagon felüli.

A legjobb hatodik ember:

E. J. Kusnyer (Körmend)/Ruják András (Sopron)

Volt már ilyen, s talán lesz is még: Kusnyer és Ruják lett a legjobb hatodik ember - nem döntöttem közöttük. Hogy miért? Elmondom.

Kusnyer nem zavarta meg kiváló távoli dobóteljesítményét azzal, hogy holmi kettesekkel vagy büntetőkkel kontárkodjon (egy kísérlete sem volt máshonnan, csak messziről). Fogta, és bő 20 perc játéka alatt hatszor rásuhintotta a triplavonal mögül a labdát, és négy alkalommal siker koronázta próbálkozását, ami pompás, kétharmados pontosságot mutat. Egy ilyen jó kis dobóember pedig Körmenden mindig elkél, hiszen az MTE egyik védjegye volt mindig is a jó triplamutató - amikor nem volt extra dobója a csapatnak, nem is sokszor ért el kimagasló eredményt a bajnokságban. Ruják András Kusnyerhez hasonlóan a jelek szerint kiváló cserejátékos csapatában, amely csapat lehetne akár a Körmend is, de már Sopronnak hívják. Az egy dolog, hogy végül 30 percen át pattogtatott, tehát nem először válik a padról beszállva alapemberré, de úgy látszik, hogy ez neki be is jön, hiszen nincs rajta a mentális teher, hogy magyar kezdőirányító (nem sok ilyen van a mezőnyben), akinek egy légiós szintjén kéne kosaraznia. Így viszont egy nagyon hasznos csere lett belőle, ami semmivel nem ér kevesebbet, mintha már a feldobásnál ott lenne a többiekkel a parketten. Ezúttal 15 pontot (3 hármast), 4 lepattanót és 4 gólpasszt tett be a közösbe. Ráadásul tette mindezt egy nevezetes napon, Sopron hűségtételének évfordulóján, nem kisebb ellenféllel szemben, mint a regnáló bajnok, Alba ellen.

Matt Vaughn-t illett volna amúgy ide jelölni, de nem tettem, mert ő gyakorlatilag nem csereember, még ha a padon is kezdte a mérkőzést. Dzunics, paksi mesternél ugyanis szokássá vált, hogy olykor színmagyar sorral kezd, magyarán minden légiósa csereként lép pályára, de ettől még én nem hiszek neki, szerintem a szimpatikus szakember ezt elsősorban pszichológiának szánja - nem is rossz egyébként -, de a 31 perces Vaughn-t én ettől nem tekintem cserének, annyira meg nem volt jó, hogy a kezdő dirigense legyen ennek a fordulónak...

Fotó 1: twitter.com (Boston)

Fotó 2: kosarlabda.ase.hu (Eilingsfeld)

Fotó 3: vaol.hu (Kusnyer)