A forduló válogatottja - 20. forduló

Csütörtöktől szombat estig bonyolították a férfi NB I A-csoportjának 20. fordulóját. A mérkőzések közül volt amelyik tükörsima eredmény hozott, akadt olyan, mely döntött a felsőházi rájátszást érő helyekről, egyik pedig tovább sűrítette az amúgy is zsúfolt középmezőny. Lássuk, hogy a találkozókról mely játékosok verekedték be magukat a játéknap válogatottjába.

Irányító:

Anthony NelsonMarso-Vagép NYKK

Ha a dobásbiztonsággal akadt is problémája, a játék többi elemében nyújtott produkciója alaposan feledteti ezt a minimális negatívumot. Nézzük meg a védekezést, játékszervezést, büntetőzést. Úgy vétett mindössze két eladott labdát, hogy másodjára, a végjátékban vitatható körülmények között szerezték meg tőle a játékszert a szombathelyiek, mellesleg ebből szerezték a győztes kosarat. Ennek ellenére a vereséget nem lehet Nelson nyakába varrni. Amit lehetett, ő és csapattársai is megtették, hogy győztesen hagyják el a pályát.

Dobóhátvéd:

Christopher DunnKaposvári KK

A somogyiak irányítója sorozatban második mérkőzését játszotta végig az feldobástól a lefújásig, s nagyszerű –különösen támadó- játékával fontos győzelemhez segítette Fekete Ádám együttesét. Völgyi Péter elismerte, hogy nem megfelelő felfogásban védték Dunnt, melynek az lett a következménye, hogy a légiós elkapta a fonalat és utána tehettek már bármit, nem tudták megállítani a Kaposvár játékmesterét. 28/6 ponttal (17-ből 12 mezőnyből), 3 lepattanóval, 2 szerzett mellett 4 eladott labdával, 5 kiharcolt falttal és 5 gólpasszal zárt a mérkőzést.

Alacsony-bedobó:

Milos MarkovicTOP COP Security Jászberény

A jászságiak felsőházba való bejutását a Sopron elleni idegenbeli siker biztosította be. A győzelem egyik legfőbb letéteményese szerb alacsony-bedobójuk, Milos Markovic lett, aki masszív dupla duplával jelentkezett, a mérkőzés legjobbjaként szerepelt. Az Alba elleni mérkőzést követően ismét két számjegyű mutatót ért el pontban, lepattanóban egyaránt. Az SKC ellen többször juttatta második esélyhez a támadó oldalon együttesét azzal, hogy begyűjtötte társai elhibázott dobásai utáni lepattanókat, melyeket rendre pontokra váltott. A negyedik negyedben dobott fontos kosarával pedig karnyújtásnyi közelségbe hozta csapata számára a győzelmet, s vele együtt a felsőházi rájátszásba való bejutást. Támadásban biztos kézzel dolgozott, emellett elképesztően aktívat tevékenykedett a lepattanók begyűjtése terén. Összességében 17 ponttal (12-ből 8 mezőnyből), 11 lepattanóval (7 védő, 4 támadó), 1 szerzett mellett 3 eladott labdával, 5 kiharcolt falttal és 1 blokkolt dobással zárta a győztes találkozót.

Magas-bedobó:

Zeljko Zagorac - SZOVA-Trend Optika KC Szombathely

A negyedik negyed végén az ő triplájával vette át a vezetést a szombathelyi csapat, valamint a záró másodpercekben ő szerzett labdát, melyből indíthatták Harazint, aki bedobta a győztes kosarat. Az extra vékony jelző a szlovén magasember péntek esti játékára, mellyel könnyen, megkérdőjelezhetetlenül hozta el a forduló legjobbjának (MVP) járó címet! 37 játékperce alatt 21/6 ponttal (14-ből 9 mezőnyből, 3-ból 2 tripla), idénycsúcsnak számító 19 lepattanóval (17 védő, 2 támadó), 1 szerzett labdával, 3 kiharcolt falttal és 1 gólpasszal segítette csapatát, mérlegét 3 eladott labdája csak minimálisan befolyásolta negatív irányban. Nem csak a szombathelyiek, hanem a magyar kosaras közösség is örülhet annak, hogy ilyen játékos pattogtat a bajnokságunkban, mint Zagorac. Bízzunk benne, hogy a játéktudásából ad át a fiataloknak egyet, s mást, amíg itt tartózkodik. Nem csodálkozna rajta senki, ha a sárga-feketék foggal-körömmel ragaszkodnának hozzá, és őt szeretnék a jövő évi együttest alappillérének.

Center:

Teo SimovicZalakerámia – ZTE KK

A forduló rangadójaként beharangozott találkozón jó ideig előnyben játszhatott a ZTE, s ebből kulcsszerepet vállalt a horvát magasember. A szezon egyik legjobb játékát láthattuk tőle, faltjaival azonban akadtak gondjai, ezért nem lehetett minden pillanatban csapata segítségére. Védekezésbeli teljesítményéről sokat elmond, hogy 12 ponton tartotta –társai segítségével- a bajnokság egyik legponterősebb magasemberét, Spicát. Megpróbálta támadásban ellensúlyozni Hudson gyengébb napját, Gáspár elmaradó pontjait, azonban egyedül kevésnek bizonyult a Dunn által húzott somogyiakkal szemben. Statisztikájában 24 pont (16-ból 10 mezőnyből), 11 lepattanó (6 védő, 5 támadó), 3-3 szerzett és eladott labda, 7 kiharcolt falt, 1 gólpassz állt, 31 játékperc után pontozódott ki, rajta múlt legkevésbé csapata veresége.



Legjobb hatodik ember:

Fodor GergelyLami-Véd Körmend

A második negyed elején az ő támadásbeli aktivitása kellett ahhoz, hogy azt az első negyedben, rendkívül hamar összeszedett, 14 pontos hátrányt ledolgozza együttese. Szokásához híven védekezésben jól teljesített, pedig gyakran került szembe a jól játszó Legionnel is. Kevés dobást vállalt, azokat azonban jó százalékkal, fontos helyzetekben értékesítette. Összességében 12/6 ponttal, (6-ból 4 mezőnyből, 3-ból 2 tripla), 1 támadólepattanóval, 1 eladott labdával, 1 kiharcolt falttal, és 1 gólpasszal zárt, 20 játékperc alatt.


Fotó (1.) - szon.hu

Fotó (2.) -delfinek.hu

Fotó (3.) -Gémesi Balázs

Fotó (4.) - vaol.hu

Fotó (5.) -ztekosar.hu

Fotó (6.) -bckormend.hu

Fotó (Slide) - Vaol.hu - Szendi Péter

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus