A forduló válogatottja - 7. forduló

altCsütörtök este Nyíregyházán kezdődött, szombat este pedig Szegeden zárult a férfi NB I A-csoportjának 7. fordulója. A hazai együttesek négy győzelmükkel domináltak, mivel csak a Zalaegerszeg és Paks tudott győzelemmel távozni soros vendéglátójától. Alábbiakban láthatjátok, hogy szubjektív listánkon mely játékosok szerepelnek a forduló válogatottjában.

Irányító:

Christopher DunnKaposvári KK

Dunn úgy hintett szombat este 30 pontot, s hozta ezzel legeredményesebb magyarországi meccsét, hogy előző héten sérüléssel bajlódva vállalta a játékot, és valószínűsíthető, hogy még tegnap is távol állt a tökéletes állapottól. Mégis nagyszerű produktummal rukkolt elő az amerikai hátvéd. Védelmet bontott, több 2+1-es játékot hozott össze, ponterősen kosárlabdázott. Fel lehetne róni vele szemben, hogy 5 labdát adott el, azonban tudni kell, hogy nagy nyomás alatt játszott a pálya mindkét oldalán és nélküle nehezen lett volna meccsben a Kaposvár. A negyedik negyedben sokáig csak egyedüli kaposvári játékosként ő tudott a gyűrűbe találni, 14 pontot jegyzett az utolsó játékrészben, hibátlanul büntetőzött, így az utolsó percig tartotta annak a lehetőségét, hogy a KKK győztesen távozhasson Székesfehérvárról. 40 percet töltött a parketten, ezalatt 30/3 pontot (17-ből 10 mezőnyből, 9-ből 9 büntető), 1 lepattanót, 4 szerzett és 5 eladott labdát, 7 kiharcolt faltot és 2 gólpasszt írhattak a statisztikai lapjára. Méltán érdemelte ki ismételten a forduló legjobbjának járó címet.

altDobóhátvéd:

Anthony GurleyNaturtex-SZTE-Szedeák

A kezdeti tapogatózás után egyre inkább megtalálja helyét és érzi feladatkörét az amerikai hátvéd Molnár József együttesében. Távoli dobások tekintetében eddig rendre túlvállalta magát, 20% alatti hatékonyságot hozott, tegnap este, a ZTE ellen azonban megtört a jég. Együttese már 20 pontos hátrányban kosarazott, amikor Gurley gondolt egy merészet és hátra vette a Szegedet. Keményen védekezett, labdát szerzett, indult, faltot harcolt ki, és nem utolsó sorban úgy zúgatta a hárompontosokat, hogy a zalaegerszegiek nem győztek szemükkel követni az egyre-másra gyűrűbe hulló triplákat, visszarángatta a meccsbe csapatát. A harmadik tíz percben négy, összességében öt hármast dobott a ZTE-nek. Remek játéka azonban csak az egyenlítéshez volt elég, a végjáték és a hosszabbítás már a zalaiaknak állt. Ha állandósul a jó dobóformája kintről, akkor sok meccset nyerhet még a Szegednek. 29/15 ponttal (20-ból 10 mezőnyből, 10-ből 5 tripla), 6 lepattanóval (4 védő, 2 támadó), 3-3 szerzett és eladott labdával, 3 kiharcolt falttal, 2 gólpasszal és 1 blokkal zárta a mérkőzést.

Berkis alig hibázott triplát, 8-ból 6!Alacsony-bedobó:

Martins Berkis - Marso-Vagép NYKK

A 27 éves lett légiós a bajnokság eddigi találkozói már bizonyította, hogy nagyon szeret a külső területekről, nevezetesen a 6,75-ös vonalon túlról tüzelni. Jelenleg 41%-on áll, s az utóbbi időben –egyet leszámítva – kizárólag jó dobószázalékot szállított. Csütörtökön, a Körmend legyőzése alkalmával sem tett másként, bár egy elhibázott közeli kísérletet még meg kell említenünk az elképesztő tripladobó formája mellett. Tökéletesen büntetőzött (5-ből 5), magyarországi karrierje első dupla dupláját jegyezte, Davis mellett ő is a mérkőzés hőse szerepkörben tündökölhetett, ismét biztosította az ellenfeleit arról, hogy jobb lesz, ha kiemelten figyelnek rá. Csapata legeredményesebb játékosaként 23/18 ponttal, 8-ból 6 értékesített hárompontossal, 10 lepattanóval (9 védő, 1 támadó), 3 szerzett mellett 4 eladott labdával, 4 kiharcolt falttal és 2 gólpasszal zárt.

altMagas-bedobó:

Bennet DavisMarso-Vagép NYKK

Berkisszel karöltve gyakorlatilag kifektették a Körmendet. A lett kintről, Davis pedig a palink alól dolgozott elképesztő hatékonysággal, pedig nem nyeretlen kétéveseket kellett megetetni, hanem a Shaw-Buljan párost. Tarthatatlannak bizonyult az ellenfelek számára a palánkok alatt, kedvére lubickolt a festékben, mely meg is látszott statisztikáján a mérkőzés végére. 31 percet pályán töltve magyarországi karrierje legjobb teljesítményét nyújtotta az NYKK szempontjából nagyon fontos mérkőzésen. 22/3 ponttal, 13-ból 9-es mezőnymutatóval, 10 lepattanóval (8 védő, 2 támadó), 3 szerzett, 2 eladott labdával, 5 kiharcolt falttal, 1-1 gólpasszal és blokkal zárt.

Center:

Rastko DramicsanyinTOP COP Security Jászberény

A szerb középjátékos hatalmas elánnal, hihetetlenül aktívan kosárlabdázott a Szombathellyel szemben megvívott mérkőzésen. Az első és a harmadik játékrészben ipari mennyiségben szállította a kosarakat, melyeknek köszönhetően tartotta előnyét a Jászberény és érlelte a meglepetés lehetőségét, ami azonban az utolsó negyedben kicsúszott a kezükből. Ennek ellenére nem lehet szó nélkül elmenni Dramicsanyin teljesítménye mellett, aki idei legjobb, legponterősebb játékát hozta, pedig nem kis nevekkel kellett birkóznia az Aréna Savaria gyűrűi alatt. Igaz a triplái nem minden esetben hulltak be, de így is 32/9 pontot (23-ból 14 mezőnyből), 4 lepattanót (3 védő, 1 támadó), 2 szerzett labdát, 3-3 kiharcolt faltot és gólpasszt tett a közösbe.


altLegjobb hatodik ember:

Bradley LoesingPVSK – Pannonpower

Bő három héttel ezelőtt produkált olyan jó mérkőzést az amerikai irányító, mint tegnap este. A két összecsapásban közös, hogy akkor és most is szükség volt az ő remek teljesítményére azért, hogy együttese győztesen hagyhassa el a parkettet. Meggyőző játékkal és dupla duplás performansszal feledtette az elmúlt fordulók gyengébb játékát. 12/3 pontja mellé lekapott 5 lepattanót, kiosztott 13 gólpasszot, szerzett 3 labdát, kiharcolt 5 faltot, a negatív oldalra csak 2 eladott labdát kellett bejegyezniük a statisztikusoknak.

 


Fotó (1.) – delfinek.hu

Fotó (2.) – szegedma.hu

Fotó (4.) - tssmanagement.hu

Fotó (5.) - ifj. Tóth László

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus