A forduló válogatottja - alapszakasz, 5. forduló

A hétvégén lejátszották a magyar férfi A-csoport alapszakaszának ötödik körét - a forduló válogatottját olvashatjátok.

Az eddigi fordulóválogatottak:

Alapszakasz: 2. forduló, 4. forduló


Irányító
Kendrick Perry - Szolnoki Olaj KK (1)

Perry a Szolnok ASE ellen győzelmének egyik kulcsa volt, miután a 12-0-s meccskezdésből 8 ponttal és 1 gólpasszal vette ki a részét, ez a szakasz pedig meghatározta az egész mérkőzés összképét - a paksiak egyenlíteni még tudtak, de az Olaj újabb nagy szakaszának megállítására már nem volt erejük. Perry 7 mezőnykísérletből és 6 büntetőből ért el 21 pontot (3/4 dupla, 3/3 tripla, 6/6 büntető), volt 5 pattanója, 4 gólpassz, 1 blokkja, 3 beütött és 7 kiharcolt faultja, így 2 eladott labdája ellenére is 31 VAL-t szerzett 33 és fél perc alatt. Voltak ugyan jobb egyéni mutatók ennél, de az azokat elérők kikaptak csapataikkal, így ő lett a forduló MVP-je.

(Itt ki kell emelni a ZTE-től Deonta Vaughnt, aki nagyon hasonló produkcióval ért el 27 VAL-t a Jászberény otthonában, alig maradt el Perrytől, a 25 VAL-t szerző Amin Hot pedig kikapott a MAFC-cal.)


Dobóhátvéd
Seth Allen - Atomerőmű SE (1)

Allen a Tiszaligetben rendezett rangadó egyik főszereplője volt annak ellenére is, hogy csapata végül kikapott. A paksiak a harmadik negyedben még 15 pontos hátrányban voltak, innen azonban leginkább Allen kiemelkedő játékának köszönhetően egyenlítettek - leült a padra, az Olaj pedig pillanatok alatt eldöntötte az összecsapást. 32 pontot szórt a dobóhátvéd (4/13 dupla, 5/7 tripla, 9/9 büntető), volt még 4 pattanója, 5 gólpassza, 1 szerzett és 3 eladott labdája, 2 beütött és 9 kiharcolt személyi hibája, így 32 és fél perc alatt 34 VAL-t szerzett. Ez volt a kör második legjobb produkciója, de mivel az ASE kikapott, így nem lehetett a legértékesebb játékos.


Kiscsatár
Vojvoda Dávid - Szolnoki Olaj KK (1)

Vojvoda a szokásos, ponterős játéka mellett kiválóan hozta helyzetbe a társakat is, ráadásul a végjátékban futott 10-0-s szakaszból 5 pont az övé volt, "másodjára" azzal nyerte meg az összecsapást klubja. Perryhez hasonlóan 21 pontig jutott (4/7 dupla, 3/7 tripla, 4/5 büntető), 3 pattanó és 5 gólpassz mellett pedig 4 kiharcolt faultot, valamint 1-1 szerzett és eladott labdát jegyzett, ezzel 33 perc alatt 25 VAL-t produkált.

(A ZTE egyik legjobbja tegnap Benke Szilárd volt, ő 20 VAL-lal maradt Vojvoda "mögött".)


Erőcsatár
Quincy Ford - Szolnoki Olaj KK (1)
Hendlein Roland - Kaposvári KK (2)

Ford a Szolnok harmadik vezére volt a hétvégén, és a meccset eldöntő, negyedik negyedben futott 10-0-ból a másik 5 pontot ő szerezte. Perry és Vojvoda mellett ő is 21 pontot dobott (4/7 dupla, 2/6 tripla, 7/8 büntető), de volt mellette 10 lepattanója is, tehát dupla-duplázott, 1-1 blokkját és gólpasszát, valamint 5 kiharcolt személyi hibáját pedig 3 eladott labdája sem rontotta le annyira, hogy ne legyen 27 VAL-ja kevesebb mint 33 perc alatt. Hendlein a Sopronban diadalmaskodó Kaposvár legjobbja volt, szintén dupla-duplázott 15 pontjával (6/11 dupla, 1/3 tripla) és 14 pattanójával (5 támadó), 2-2 szerzett labdája és gólpassza, valamint 1-1 blokkja, beütött és kiharcolt faultja pedig szintén 27 VAL-t ért összességében.

(Itt mindenképp ki kell emelni Isaiah Armwoodot, aki 23 VAL-lal alig maradt el a fenti kettőstől, ráadásul a DEAC-ot idegenbeli sikerre vezette a MAFC otthonában, Justin Tuoyót, aki a Körmend második negyedbeli feltámadásában kulcsszerepet játszott, a vasi piros-feketék legjobbja volt a Falco elleni rangadón (22 VAL), valamint Veljko Budimirt, aki a Pécsnél volt a legjobb 22 VAL-lal.)


Center
Ryan Watkins - Sopron KC (1)

Watkins Váradi Kornél csapatának legjobbja volt a Kaposvár elleni mérkőzésen, amelyen komoly mélységből álltak fel, leginkább neki és Mészáros Máté kosarainak köszönhetően - a negyedik negyed első felében, mínusz 20-ról bemutatott egyenlítésből 11 ponttal és 3 lepattanóval vette ki a részét. A center összesen 25 pontot szerzett (6/8 dupla, 2/2 tripla, 7/8 büntető), leszedett 10 pattanót, tehát neki is megvolt a dupla-dupla, kiosztott 1-1 gólpasszt és blokkot, szerzett egy labdát, és volt 3 beütött és 7 kiharcolt személyi hibája, amivel kevesebb mint 34 perc alatt 38 VAL-ig jutott. Ez volt ugyan a kör legjobb egyéni produkciója statisztikailag, de mivel a Sopron kikapott végül a Kaposvártól, ezért nem lett nálunk a forduló legértékesebb játékosa.


Legjobb hatodik ember
Ferencz Csaba - Egis Körmend (1)
Wittmann Krisztián - KTE-Duna Aszfalt (1)

Ferencz a vasi rangadón szállt be a körmendiek kispadjáról egészen kiválóan, egyetlen rontott dobással szerzett 13 pontot (3/4 dupla, 2/2 tripla, 1/1 büntető) és 6 pattanót, így 1 eladott labdájával, 3 beütött és 1 kiharcolt faultjával is 15 VAL-t hozott 23 perc alatt. A Kecskemétnél Wittmann Krisztián 12 pontot (2/4 dupla, 2/6 tripla, 2/2 büntető), 3 pattanót, 2-2 szerzett és eladott labdát, valamint gólpasszt, illetve 2 beütött és 5 kiharcolt személyi hibát jegyzett, ami 28 perc alatt 14 VAL-t ért - az ő teljesítménye is nagyon kellett a Szedeák elleni 62-58-as győzelem megszerzéséhez.

(Nenad Sulovics 16 VAL-t szerzett, pont a KTE ellen, de kikaptak, Harazin Tamás egy végtelenül egyoldalú összecsapáson ért el 14 VAL-t, Csorvási Milán pedig egy fokkal (11 VAL) már elmaradt tőlük statisztikailag.)


Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus