A forduló válogatottja - alapszakasz, 6. forduló

Az elmúlt héten véget ért a magyar férfi A-csoport alapszakaszának hatodik köre - a forduló válogatottját olvashatjátok.

Az eddigi fordulóválogatottak:

Alapszakasz: 2. forduló4. forduló5. forduló7. forduló8. forduló, 9. forduló


Irányító
Govens Darrin - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (3)

Govens a Kaposvár ellen három negyed alatt 86 pontig jutó, az egész mérkőzésen 106 pontot szóró Falco vezére volt 21 pontjával (3/6 dupla, 2/4 tripla, 9/9 büntető), 5 pattanójával, 10 gólpasszával, 2 szerzett labdájával, valamint 2 beütött és 4 kiharcolt faultjával, ami 27 perc alatt 35 VAL-t jelentett számára. Ez a forduló második legjobb egyéni produkciója volt, a legjobb a forduló csapatában, de a Falcónál több kiemelkedő teljesítmény is volt, egy védekezést maximum nyomokban tartalmazó összecsapáson hozott ilyen produkciót, ezért nem őt választottuk az MVP-nek.

(Itt ki kell emelni, hogy Chris Dunn 39 VAL-lal az egész kör legjobb statisztikáját hozta papíron, de a 26. percben, 20 pontos hátránynál indult be igazán, 22 VAL-t ezt követően szerzett a rengeteg kiharcolt faultjának és bedobott büntetőjének köszönhetően, ráadásul nem is az ekkor már pihenő Govens ellen, úgyhogy ezt nem értékeltük annyira, mint a szombathelyiek újdonsült magyarjának teljesítményét.)


Dobóhátvéd
Marko Djeraszimovics - KTE-Duna Aszfalt (1)

Emlékezetes produkciót nyújtott a kecskemétiek swingmanje az Atomerőmű SE otthonában, hiszen hibátlan mezőnymutatóval jutott el 29 pontig (7/7 dupla, 5/5 tripla, 0/2 büntető), volt még emellett 3 pattanója, 4 gólpassza, 1-1 szerzett és eladott labdája, illetve 2 beütött és 1 kiharcolt faultja, amivel 33 perc alatt 33 VAL-t hozott. A KTE ugyan egy széteső Paksot győzött le, de nem kis mértékben az ihletett formában játszó Djeraszimovicsnak köszönhetően, aki emiatt a forduló MVP-je is lett nálunk.


Kiscsatár
Sztrahinja Milosevics - Szolnoki Olaj KK (1)

A szolnokiak (egyik) közönségkedvence az Alba Fehérvár idegenbeli legyőzéséből vállalt oroszlánrészt 21 pontjával (3/8 dupla, 3/3 tripla, 6/7 büntető), 14 pattanójával, 2 gólpasszával, 5 szerzett és 4 eladott labdájával, valamint 4 beütött és 5 kiharcolt faultjával, ami 34 perc alatt 33 VAL-t ért.


Erőcsatár
Steven Davis - Egis Körmend (2)
Aliaksandr Pustahvar - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (1)

Mindkét játékos egy sima találkozón hozott végül 33 VAL-t, így kerültek be mindketten. A körmendiek mindenese 21 ponttal (8/8 dupla, 5/6 büntető), 13 pattanóval (7 támadó), 1-1 szerzett és eladott labdával, illetve 3-3 beütött és kiharcolt faulttal zárt Debrecenben 27 perc alatt, a Körmend 40 pontos győzelmének alkalmával. A fehérorosz válogatott Pustahvar 24 pontot (4/5 dupla, 4/6 tripla, 4/5 büntető), 10 pattanót, 3 gólpasszt, 1 szerzett labdát, valamint 4 beütött és 3 kiharcolt személyi hibát szorgoskodott össze a Kaposvárral szemben 30 perc alatt.


Center
Juhos Levente - Naturtex-SZTE-Szedeák (2)

Juhos a Sopron ellen megnyert összecsapáson (is) előlépett vezérré, hiszen csapata legeredményesebb tagjaként 21 pontig jutott (9/16 dupla, 0/3 tripla, 3/3 büntető), volt 12 pattanója is, raádásul ebből 6 a támadópalánk alatt, és ez kulcsfontosságú volt azon a találkozón, ahol a Sopronnak még nyerési esélyei is voltak. Volt még 3-3 gólpassza és blokkja, 1-1 szerzett és eladott labdája, illetve 4 beütött és 2 kiharcolt faultja, így 35 perc alatt 27 VAL-ig jutott.

(Itt ki kell emelni Isaiah Armwoodot, aki 29 VAL-t produkált a DEAC-nál, de a Körmend ellen 40 ponttal elbukott találkozón tette mindezt, ezért került be helyette végül Juhos.)


Legjobb hatodik ember
Perl Zoltán - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (5)

A magyar válogatott ásza a Kaposvár elleni mérkőzésen kisebb sérülése miatt a cserepadon kezdett, de így is eljutott 18 pontig (6/9 dupla, 1/2 tripla, 3/4 büntető), 2 pattanóig, 4 gólpasszig, 5 szerzett labdáig, 1 blokkig, valamint 1 kiharcolt és 4 beütött személyi hibáig, így mindössze 20 perc alatt is 28 VAL-t termelt.


Foto, Slide - KTE Kosárlabda Klub facebook-oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus