A harmadik csapat a pályán

Nevezze pillanatnyi felindulásból kórusban a lelátó bárminek is a - tiszteletre méltó úriember tituluson kívül - a játékvezetők "civilben", azaz amikor nincs rajtuk a szürke, vagy újabban inkább sárga, de esetenként már kék-fekete dressz, s a síp a nyakukban - ugyanolyan hétköznapi emberek, mint a szurkolók. Sőt, jó néhányan közülük munkájukban magas beosztású vezetők, de velük is ugyanúgy el lehet beszélgetni autókról, borokról és - a nőtlenekkel - a szebbik nemről, mint szinte bárki más férfiemberrel.

Amiért mindezt fontosnak tartottam elmondani az az, hogy a közelmúltban Miskolcon rendezett női U18-as B-divíziós Európa-bajnokság kapcsán a Játékvezető Bizottság több napos továbbképzést tartott fiatal, pályakezdő játékvezetőknek. Jöttek is az ország minden tájáról, közel harmincan, ráadásul négy ifjú hölgy is részt vett a kurzuson. A tanfolyam az MKOSZ részéről igen magas szintű támogatást kapott: a szövetség ügyvezető igazgatója, Bodnár Péter nemhogy támogatta az elképzelést, ő maga - mint korábbi kiváló, nemzetközi minősítésű játékvezető - is tartott előadást.

Minden nemzetközi minősítésű magyar játékvezető közreműködött a kurzuson, leszámítva azt a két "sporit", akik akkor nemzetközi kötelezettségüknek tettek eleget, Pálla Zoltán Kínában, az Universide-n, Kapitány Gellért pedig az U16-os A-divíziós női Eb-n fújta a sípot.

A honlapunk nevében benyújtott "verbáils akkreditációs kérelmet" egy előadásra örömmel fogadták a szervezők, akik között a miskolci torna abszolút hazai - lévén miskolci - játékvezetője, Földházi Tamás is ott volt. A téma kifejezetten érdekesnek ígérkezett. A konfliktushelyzetek megelőzéséről a hazai játékvezetői kar egyik meghatározó tagja, a nemzetközi minősítés megszerzése előtti utolsó grádicson, lépcsőfokon álló Benczur Tamás tartott videoelemzésekkel kísért remek előadást. Honlapunk pedig azért látogatott el erre a programra, mert látni, s láttatni akarta ezt a kétségkívül érdekes, s kényes szituációt - a sportág legkevésbé népszerű szereplőinek szemén keresztül.

Rögtön az előadás elején Benczur leszögezte: vezessen egy meccset akár két, akár három játékvezető, csapatot alkotnak, ők a harmadik csapat a pályán! Amelyben a csapattársaknak a legmesszebbmenőkig bízniuk kell egymásban, és kutya kötelességük a nehéz helyzetekben egymást segíteni, tévedés, hiba esetén pedig különösen. Az idősebb, rutinosabb játékvezetőnek pedig mindig ki kell állni a fiatal, tapasztalatlanabb, "zöldfülű" kollégája mellett.

Bár ez nem hangzott el az előadáson, a hosszú évek tapasztalata mondatja velem, ez utóbbi a játékvezetőknél azért is kiemelten fontos, mert az ítéletet vitató edzők, játékosok előszeretettel indulnak tiltakozásukkal az általuk könnyebbnek vélt ellenállás, azaz a rutintalan, fiatal "spori" irányába...

Nem azért, mert a játékvezetők esetében is csapatról van szó, de a következő alapelv akár a játékosokra nézve is megszívlelendő lehet: nélkülözhetetlen a tökéletes fizikai és szellemi kondíció, mert ha egy mérkőzés végén, döntő helyzetben jön egy hiba, egy pillanat alatt "elmehet a meccs", összedőlhet, amit addig a csapat - ez esetben a játékvezetőké - szépen felépített.

Ezen elvi alapok lefektetése után ment bele az előadó a mélyebb szakmai elemzésekbe, video kíséretében néhány típushibára is felhívva a hallgatóság figyelmét. Nem tudom, a szurkolók, olvasóink mennyiben vannak tisztában az egyik a játékvezetés szempontjából legfontosabb szakmai elvvel, a felelősségi területek elvével. Egy támadáshoz érkezve a játékvezetők "érkezési sorrendben" felosztják, szinte felparcellázzák a térfelet maguk között, s egy-egy játékvezető "parcellája" az adott támadáson belül az ő felelősségi területe lesz - más az akcióhoz elsőként felérő alapvonali játékvezetőé, s más a később, az előző akciónál még alapvonali "spori(k)é - a követő(k)é. A felelősségi terület elve pedig azt jelenti, minden játékvezető kiemelten a saját felelősségi területéért felel, elsősorban az ott történő eseményeket figyeli.

Az egyik típushiba az, amikor a felelősségi területek helyett mindhárom játékvezető a labdát, a labdás játékost figyeli. Ilyenkor - amint azt nem egy felvétel mutatta - más helyeken óriási ütések "sallerok", azonnali kiállítást érő, arcra mért könyökösök maradhatnak észrevétlenek, megtorlatlanok a játékvezetők részéről - csak nehogy később a sértett torolja meg... Amit még kiemelten fontosnak tartott az előadó a játékvezetők helyezkedése, fél-egy méterrel távolabbra, máshová helyezkedve sokkal jobban rálátni a "parcellákra".

Ami még igen fontos az a határozottság és a következetesség. Volt olyan magyar női bajnoki, amely orrtöréssel végződött, éppen a határozottság hiánya miatt, férfi NB I B-s meccs pedig a következetesség elmaradása okán durvult el .

Másik típushibaként emelte ki Benczur Tamás, amikor az egyik játékvezető a másik felelősségi területén történt eseményt ítél meg, kosárbírói szlengben a társa "elé" fúj. Ez már csak azért sem szerencsés, mert a felelősségi területek elvét logikusan úgy alakították ki, hogy egy-egy "parcella" azé legyen, aki az adott területet pozíciójából a legjobban belátja. Egyébként ez az egyik a szurkolók, edzők, játékosok idegeit leginkább borzoló eset, amikor a közelben álló játékvezető helyett egy másik hoz ítéletet esetleg rosszabb szögből, jóval távolabbról...

Az eredeti témára közvetlenül rátérve a játékvezetés sehol nem hálás ténykedés, mondhatni jól nem nagyon jöhet ki belőle az ember, hiszen ítéletével az egyik csapatnak kedvező, a másiknak hátrányos döntést hoz. Éppen ezért igen hamar felforrósodhat a légkör ennek kapcsán, s a játékvezetőknek kiemelten fontos feladatuk kézben tartani a mérkőzést, megakadályozni, megelőzni az indulatok elszabadulását. Ennek érdekében a legtöbbet a helyes ítéletek meghozatala mellett magabiztos fellépésükkel, gesztusaikkal, a játékosokkal, edzőkkel való kommunikációjukkal tehetnek.

Kis, rövid párbeszéd is elfogadott, s egy-egy vita kapcsán sokkal többet érhet a játékos felé, ha a játékvezető elismeri; "bocs, az előbb azt ott elnéztem", mint mondjuk egy a tévedést még tetéző technikai. A kosaras érzi, hogy a játékvezető partnernek tekinti, megnyugszik, s újra csak a játékra koncentrál. Erre is akadt negatív videós példa az NBA-ből,a játékvezető szinte unottan hallgatta Larry Brown mestert, flegmán, szinte nyeglén,karba tett kézzel, majd miután az edző befejezte, megtette, amit vélhetően előre tudta, hogy meg fog tenni: technikait adott...Itt tette hozzá az előadó, bár van, hogy elengedhetetlen technikait ítélni, ha a játékvezetőknek ehhez az eszközhöz kell folyamodniuk, az valahol nem jó, mert azt jelzi kezd kicsúszni kezükből a meccs.

A Felejtsd el Párizst című vígjáték rövid jelenetével zárta előadásának képes részét Benczur Tamás. Ebben a magánéleti gondokkal küzdő,amerikai kosárlabda bírót alakító Billy Cristal, miután rázúdult a népharag a lelátóról, kiállította az éppen búcsúmeccsét játszó Jabbart, majd Isiah Thomast, s mindenkit, félbeszakadt a meccs, rendőrök menekítették ki a bírót. A lényeg: a magánélet gondjait nem szabad kivinni a pályára

És ami még legalább ennyire fontos - emelte ki zárszavában az előadó - történt is bármi az előzőmeccsen, ha egy játékvezető újra annak a csapatnak vezet, amelynek edzőjével, netán játékosával, játékosaival nézeteltérése volt, a következő találkozón mindenki tiszta lappal indul.

Mindezt végighallgatva fogalmazódott meg bennem a gondolat, lehet, ilyen előadásokat hasznos lenne az edzőknek, sportvezetőknek is meghallgatni...

Képek: kosarsport.hu, sportklub.tv, boon.hu

Kép(slide): vasnepe.hu