A hét csapata - 3. (középszakasz)

A középszakasz harmadik hetében 8 meccs során kerestük a kiemelkedő teljesítményt nyújtó embereket, akik a heti álomcsapatba bekerülhetnek. Volt nagy visszatérő, csapatát kétszer is sikerre vezető, de olyan kosárlabdázó is, aki végül kikapott együttesével, de mondhatjuk, hogy nem igazán rajta múlt.

Irányító:

Jajtornah Wisseh (Körmend)/William Walker (Nyíregyháza)/Deonta Vaughn (Paks)

Wisseh mutatója: 21 pont, 70% feletti dobáspontosság, és ami nagyon fontos az ilyen rangadókon, nemcsak szép számban harcolta ki a személyiket, hanem 11/11-et teljesítve be is dobálta a megítélt büntetőket a Körmend – Falco mérkőzésen. Wisseh 5 gólpassza, 33-as VAL értéke szintén remek. A hét másik körmendi találkozóján, Szegeden kapitulált az MTE, ám Wisseh itt is nagyot alakított karmesterként: 18/9 pont, 10 gólpassz, 28 VAL (bár 5 eladott labdája is volt). Ami Walkert illeti, ő a hazai sima győzelem során (a Jászberény volt az áldozat) tarthatatlannak bizonyult: 26/3 pont, 8 kiharcolt fault és 8 gólpassz, emellett pedig 39 VAL hasznossági mutató. A nyerőemberből aztán Zalaegerszegen „csak” szimplán hasznos kosarassá vált: 23/6 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz, 27 VAL. Itt azonban nem nyert csapata, viszont tisztességgel helytállt és győzelmi esélyei voltak az utolsó percekig. Ráadásul Walker pihenő nélkül tudta le a derbit, ami nem kis pszichikai és fizikai megerőltetéssel jár. Vaughnról szólva: a paksi karmester megnyerte „párharcát” a kecskeméti Wittmann ellen. Legalábis ő éppen csak, de pályán maradt, míg vetélytársa kipontozódott. Ráadásul valamivel jobb statisztikát hozott össze (eggyel több gólpassz, egyértelműen pontosabb mezőnydobások, jóval több lepattanó). Vaughn úgy dirigálta az ASE-t, hogy bár a kecskemétiek szája íze szerint alakult a rangadó, mivel kevés ponton maradtak a felek, de kit érdekel ez ha egy picivel többet dob a te csapatod, mint az ellenfél? Vaugh fontos találkozón kosarazott átlagon felül.

Dobóhátvéd:

Muhammad El-Amin (Körmend)

20 pontja, 1 hármasa és 26 VAL értéke is erős, de a hátvéd nagy erénye leginkább abban mutatkozott meg a Falco ellen, hogy 14 (!) alkalommal is képes volt kierőszakolni (vagy eladni a sporiknál) egy-egy faultot. S ezzel nagy szerepe volt abban, hogy három kosaras is kipontozódott szombathelyi oldalon, három pedig 4-4 személyivel fejezte be a vasi derbit. A szoros meccsen, amely végül a Körmend felé billent el, ez is lényeges momentum volt, akárcsak a sok elért pont.

Alacsonybedobó:

Horváth Ákos (Szeged)

23/9 (igaz, elég sok labdát szórt el messziről, 10-et, mire 3 bement) pont, és akaratos kosárlabda jellemezte a rutinos bedobót. Többször hozta fel – vagy éppen vissza – csapatát, amikor még egy kicsi kellett volna ahhoz, hogy átforduljon a mérkőzés a Szeged sikere felé, de ezt végül a gárda nem tudta kihasználni. Horváth viszont komoly produkcióval tett sokat együtteséért idegenben, a Pécs elleni rangadón. Ráadásul ő a Körmend legyőzése alkalmával is megszórta magát (igaz, ekkor is sok kísérletből érte el 17 pontját, közte 3 triplával).

Magasbedobó:

Milos Boriszov (Sopron)/Veljko Budimir (Pécs)

Boriszov az Alba ellen kiválóan teljesített: 23 pont, 2 tripla, 73 % mezőnyből, 13 lepattanó, 7 kiharcolt fault, 39 VAL 36 perc alatt. Idegenben verni meg a fehérváriakat komoly teljesítmény, s ebben is vezérnek lenni kiváltságot jelent. Az ő eredményessége is kellett ahhoz, hogy már az első félidőben előnyre tegyen szert a Sopron, majd volt olyan szakasza a meccsnek, amikor az általános visszafogottságot törte meg szintén ő. A Sopron extra győzelmét részben neki köszönheti Az Alba csarnokában. Budimir is pompás hetet tudhat maga mögött, ráadásul ő kétszer is megrázta magát. A Pécs gyakorlatilag begyalogolt a felsőházba az ő vezetésével – a heti két győzelemmel a tarsolyában. A Szedeák ellen otthon (26 pont, 5 lepattanó, 31 VAL 36 perc alatt, emellett messziről kiváló célzás: 4/6 a triplavonal mögül), majd a Falco ellen idegenben (25/9 pont, 8 lepattanó, 29 VAL) is vezére volt a PVSK-nak. Azzal, hogy ő, aki talán egy bővebb kerettel rendelkező gárdában elsősorban 3-as poszton játszana, itt egy amolyan mozgékonyabb négyese (többnyire) a Pécsnek, rendszerint él is a gárda. Budimir a nyerőember nem ritkán. Mint ezen a héten is.

Center:

Zsarko Rakocsevics (Körmend)

24 pont, 15 lepattanó, 41 VAL, egészen jó, 67%-os pontosság a Falco elleni siker alkalmával, előtte pedig 26 pont és 8 lepattanó, valamint 32 VAL a Szeged elleni idegenbeli vereség során. Ilyen az, ha ő egészséges nagyjából és motivált. A Kezdő5 szavazásán is az alapszakasz legjobbja lett Rakocsevics az olvasók voksai alapján, amit a maga módján – jó centermunkával – tett még nyomatékosabbá és egyértelművé. Igaz, csak egyszer ért mindez győzelmet csapatának.

Legjobb cserejátékos (hatodik ember):

Kemal Karahodzsics (Kecskemét)/ Will Tamás (Falco)/Halász Ákos és Nagy Krisztián (egyaránt Pécs)

Karahodzsics mutatói: 11 pont, 10 lepattanó 24 perc alatt, valamint 21 VAL, s egészen pontos támadás befejezések (71% mezőnyből). Ez utóbbit érdemes nála kiemelni, hiszen a Kecskemét a rengeteg kihagyott triplának, elszórt dobásnak is köszönheti vereségét otthon a Paks ellen (Wittmann például hiába szerzett egymaga 17 pontot, közte 2 hármassal, miközben 11 kísérletet használt fel a két távoli találatra). Ám Karahodzsics remek cserének bizonyulva sokat tett a sikerért. Majdnem össze is jött a hazaiaknak. A Falcónak nem volt jó hete (kettőből semmi), ám Will Tamás a Körmend elleni vesztes meccsen 22 pontot, 6 (!) triplát – ráadásul 10 kísérletből, ami 60%-os pontosságot jelent – ért el. Összességében 27 perc alatt 20 VAL került a neve mellé. A változatos, bármelyik fél sikerét szinte végig magában foglaló derbin Will pluszt tudott adni együttesének, főleg régi fegyvere, a távoli dobásai révén. Más kérdés, hogy ezzel együtt is lassan ismét veszélyes zónába csúszik a Falco, hiszen a jelek szerint ez az idény nem ritkán a „majdnem-győzelmekről” szól szombathelyi szemszögből nézve. A két pécsi cserejátékos, Halász Ákos (18/9) és Nagy Krisztián (19/9) közül utóbbi volt összeszedettebb és pontosabb; Nagy szinte nem tudott hibázni. Ám kétségtelen, hogy mindkettőjük hármasai (3-3 darab) és ezen kívül is eredményes játékuk nagyon kellett a hazaiak sikeréhez a Szeged ellen, hiszen Budimir mellett ők kapták el leginkább a fonalat támadásban.

Fotó 1: digisport.hu (Vaughn)

Fotó 2: pvsk-panthers.hu (Budimir)

Fotó 3: pvsk-panthers.hu (Nagy)

Fotó slide: bckormend.hu (Wisseh)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus