A piros - fekete Ikon!

Adorján István: Amikor az ezredforduló tájékán elkezdtem ismerkedni a kosárlabdával, akkor –ha nem is tudatosan-, de kerestem, hogy mi az ami megfog, visz magával. Mai ésszel azt mondanám, hogy a fanatizmus, összetartás, a meccseken uralkodó elképesztő hangulat fogott meg. Hogy mikor? Amikor az ördögök letépték láncukat. Az 1999/2000-es szezonban rendeztek egy Körmend – Albacomp Magyar Kupa meccset, melyet a MTV közvetített. A legnépszerűbb videómegosztó portálon fellelhető annak oka -két részletben- hogy miért szakadt félbe a meccs. Fogalmam sem volt arról, hogy kik, és miért játszanak. Csak azt láttam, hogy egy közeg, a játékosok, szurkolók, s a csapat vezetőedzője egy irányba húz. Ez az úriember ellentmondást nem tűrően kiáll véleményéért, a csapatért, szurkolókért, a sportág tisztaságáért. Ő nem más, mint Patonay Imre! Emlékszel erre a meccsre?

 

Puskás Artúr: Lássuk csak...rengeteg személyes és áttételes élmény tör elő Putesszel és a Körmenddel kapcsolatban. Ami ezt a konkrét meccset illeti, igen rémlik a történet. Fiatal vasiak, sztár fehérváriak. Véleményes játékvezetés, pattanásig feszült idegek és Imre kiállítása.

A.I.: Későbbi csapattársad, Trummer Rudi faltja (igazság szerint blokkja) után szabadult el a „pokol”, s állították ki Imrét. Ő abból a korosztályból jócskán formált és merített, nem csak Körmendnek, de a magyar kosárlabdázásnak is. Igaz?!

P.A.: Amit Imre tett a Körmend sportjáért, kosárlabdájáért, sőt a közösség építéséért az több, mint példaértékű. Ha ez Amerikában történik Spielberg már biztos hollywoodi "síros-lelkesítő" eposzt forgat róla: egy, a semmiből felemelkedő kisváros, ahol a helyi emberek szeretete, lelkesedése és néhány mindenre elszánt, kitartóan makacs szakember felépít valamit, ami már-már csodaszámba megy. És mindennek a tetején ott van Ő, Putesz, aki veleszületett őszintesége, kreativitása és jó értelemben vett betyársága okán képes volt meglátni és megalkotni azt, amit más nem tudott volna.

A.I.: 1987. április 12-én, kereken három hónapos voltam, sokat nem tudhattam arról, hogy a piros-fekete had mit visz, vitt véghez azon a tavaszon. Később korabeli cikkekből, nosztalgikus történetekből hallottam, videofelvételekből láttam, hogy mekkora ünneplés kerekedett az első körmendi bajnoki cím után. Talán sokáig nem is kell magyarázni, hogy a piros-fekete fanatikusok himnuszának miért az a záró sora, hogy: „Patonay Imre, meghajlunk előtted, a Körmendi Dózsát az egekbe emelted!” Ott nem csak Körmendet, de a vidéket is felemelte az akkori budapesti klubhegemónia alól. Ezt követően még 6 kupa és 2 magyar bajnoki aranyat nyert a piros-feketékkel. De ne szaladjunk ennyire előre. Nekem egyedül a 2003-es bajnoki címről vannak emlékeim. Neked? Öltőzői (hegyi)beszédek, bármi egyéb?

P.A.: Sajnos, mivel a Szentélyben "csak" mint ellenfél léphettem pályára, így személyesen nem hallhattam Putesz eligazításokat, leteremtéseket, hegyi beszédeket. Mindemellett töménytelen anekdótát hallottam. Mikor Dombóváron játszottam és Déri Csaba volt az edzőnk, csapattársam lett Sean Riley. A derék 213 centis texasi center korábban a vasiak piros-fekete szerelését viselte. Máig megmaradt, ahogy Sean elmesélte hogyan kapott szerződést egy közel harmincórás utazás után. Reggel kilenc körül ért a csarnokba, zúgó fejjel, sajgó lábakkal. Fogalma sem volt róla, ki kicsoda, de akarta az állást, így átöltözött és legjobb tudása szerint kezdett edzésbe Gumival. Különböző centermunkák után, egyszer csak egy zengő bariton törte meg a labdapattogás monoton csendjét. "Gumi, vidd hátrébb!" A vajkezű óriás jenki rezzenéstelen arccal szórta a tempókat. Tízből nyolcnál nem volt rosszabb. De a titokzatos ember a karzaton csak folytatta: "Hátrább...hátrább..." Csabi, mikor már a hármasvonalon jártak odasúgta a kérdő tekintettel ránéző Rileynak, hogy ő a Boss, azaz a Főnök. Sean nem igazán értette a dolgot, hiszen az ügynökétől csak azt tudta a derék magyar csapat egy palánk alatt jártas magasembert keres. Erre tessék, immár egy órája pörköl a messzeségből. Lényeg a lényeg, a teszt úgy tíz méterre a gyűrűtől ért véget. Mikor onnan is beszottyant hat labda, Putesz így zárta a "próbajátékot": "Vidd az irodába, írja alá a szerződést!"

A.I.: Bizony meg kellett nézni mit tud távolról, hisz a Körmendiek mindig is híres tripladobó hírében álltak. Már akkor szórták a Rába partról a kosarakat, amikor még hírből sem ismerték a hárompontost. Szakértelme, tájékozottsága nem csak a szakma, de emberi kapcsolatok terén mindig lenyűgözött, s ez így van a mai napig. Amikor megengedte, bocsánat, kérte, hogy tegezzem -ez úton is köszönöm-, akkor elég volt megmondanom a nevem, máris tudta "ki is vagyok". Meglepett, és egyben lenyűgözött, hogy Putesz lehet követni, olvassa a munkáim, legyen az egy-egy alkalommal, vagy rendszeresen, szóljon a Körmendről, vagy magyar bajnokságról. Megtisztelő, akkor is, most is! Huh, várj, bocs, hogy váltok. Eszembe is jutott egy játékos szerződtetése. De előbb Te jössz! :)

P.A.: Egyetértek. A szakmai felkészültség, a tehetség meglátása, kiaknázása egy dolog. Nagy szelete a Patonay Legendának, de nem feltétlenül a legfontosabb eleme. Legalább ennyire fontos az emberi faktor. Rengeteg olyan edző tevékenykedik kis hazánkban, akinél vagy korrekt szakmai felkészültség vagy normális személyiségkép áll rendelkezésre. A kettő egy időben történő megléte ritkább, mint a Falco-Körmend Ultracsoportok közös Karácsonyi Bulijai... Imre kiválóan találta/találja meg a hangot a fiatalokkal. A receptre sokféle teória lehetséges. És ha lehetne, én ezt taníttatnám a TF-en, de ebben a pedagógiai tételek, pszichológiai alapigazságok bebiflázása sem segít. Erre születni kell! Talán az iskola igazgatói pozícióból adódó közeg, miáltal folyamatosan ifjoncokkal volt és van együtt járult hozzá -keveredve a saját egyéniségéből fakadó érzékkel - ehhez a páratlan harmóniához, ami őt ezen a téren jellemzi.

Régen volt, igaz sem volt... Mikor 33 évesen úgy döntöttem szögre akasztom a gólpasszadó kezem, a Hegyvidék keserédes emlékű csapata kért fel vezető edzőnek. Kapva kaptam az alkalmon, nagy lehetőséget látva egy pesti "A" csoportos gárda vezetésében. Nem vagyok másodhegedűs fajta, de örömmel vettem Putesz, amolyan "távoli szakmai igazgató" kinevezését. A kevesek egyike, akit fenntartások nélkül elfogadok. Dolgoztunk a srácokkal becsülettel a nyári felkészülés során. Putesz véleményét bármivel kapcsolatban kikérhettem és örömmel töltött el a kosárlabdáról kialakított képünk hasonlósága. Egy maradandó részleten máig mosolygok: edzés előtt, megérkezik, általánosságok után szakmázni kezdünk. Mint a pedáns diák sorolom a professzornak az elvégzett penzumokat, adatokat, edzésterv ínyencségeket. Elmélyülten, az utánozhatatlan pillantásával néz rám, hallgat. Mikor befejezem, csak ennyit mond: "Pusikám, jól van, ez rendben lévő. Nem lesz ezzel gond, csináld csak így tovább!"

A.I.: Érzék, szakértelem, emberség, és még sorolhatnám a jelzőket, melyek mind-mind illenek rá. Emlékezhetünk például arra, hogy a 2003-as bajnokcsapat milyen átlagéletkorral bírt. Pedig nem indult az a szezon felhőtlenül, mégis a Fodor-Patonay-Sabáli-Zsebe kvartett valami olyat tudott produkálni, melyet azóta is emlegetnek az MTE szimpatizánsai. Én csak Fodor Úr művéből – Tengerre néző halál – ismerem a szezon eleji történéseket, divatszurkolóként csak a döntőbe kapcsolódtam be a bajnokságba. Amikor Sola távozott Németországba, akkor ott állt megfürödve a körmendi vezetés, hogy aztán most honnan akasszanak le egy jó játékost. Putesz rábökött egy fiatal –Európában újonc- játékosra, Rylan Hainje-re. Ő nem mellesleg megfordult az Indianapolis Colts edzőtáborában, mint Tight End, valamint az Indiana Pacers nyári edzőtáborában, mielőtt átruccant volna a tengeren túlra. Nem játszott jól, el akarták küldeni. De olyan hatást gyakorolhatott rá a körmendi közeg, szurkolók, a vezetők, és persze Putesz, hogy maradhatott. A sztori végét mindenki ismeri. A négyesnek is csak enyhe jóindulattal nevezhető játékos oktatta Ivkovicsot, De Grayt, Bukvát, McLendot, Cseranicsot az egyenes kieséses szakaszban. A bajnokavatásnál aztán volt boldog amerikai, szlovák-ugandai, horvát, magyar, és egy még akkor is nyugodt, kimért, megfontolt, sejtelmes mosolyt hordozó Putesz. Aki nagy "vásárt" csinált a fiatal amerikaival, az egész gárdával, a megszerzett bajnoki arany kárpótolhatta a 2002-es döntőért!

Kérdés nem fér ahhoz, s nem is költői túlzás, hogy Patonay Imre neve összeforrt a magyar kosárlabdázással. Az ország számos pontján bizonyította elképesztő szakmai tudását, melyet most a Sopron együttese mellett, a MKOSZ alkalmazásában a feltörekvő fiatalok feltérképezése terén kamatoztat. Vezetőedzőként két bajnokságot és három Magyar Kupa aranyat nyert a Körmend együttesével, és számtalan további sikert, győzelmet köszönhetnek neki, melyekhez a „háttérben” végzett munkájával járult hozzá. Kívánom neki, hogy minél előbb épüljön fel, térjen vissza a pálya mellé. Bizonyára rengeteg piros-fekete szimpatizáns bízik abban, hogy szerepet vállal a körmendiek 10. aranyérmének megszerzésében, melyre már tíz éve várnak a Rába partján.

P.A.: A végén még annyit "púderezzük" Imrét, hogy legközelebb, élő, egyenes adásban rúgja szét a püspökfalatomat. Ahogy ismerem őt, a "sok beszédnek sok az alja" mondás alapján csak legyint, mikor ezeket a sorokat olvassa. Alig várom, hogy a Magyar Kupa négyes döntőjében, egy jó kávé, és az elmaradhatatlan drapp oldaltáska mellett megváltsuk a magyar kosárlabdát. Éppen ezért üzenem neki, üljön vissza a kispadra mihamarabb, mert eleget lustálkodott már. Egy kórság nem állíthatja meg, legfeljebb egy picit lefékezheti. Ha pedig a menthetetlen aggódók túlzásba vinnék a sopánkodást, Putesz képes lenne így válaszolni, az örök érvényű magyar klasszikus főszereplőjét, Regős Bendegúzt idézve: "Nem olyan családból származom én!"

Magunk és a Kezdő5.hu teljes stábja nevében kívánjuk, hogy: "Gyógyulj meg Putesz!"

 

Fotó (1.) - kosarinfo.com

Fotó (2.-3.) - bckormend.hu

Fotó (4.) - Tóth Zsombor

Fotó (5.) - sporthirado.hu

Fotó (Slide) - Tóth Zsombor