A rettenthetetlen - Chauncey Leslie

Az Egyesült Államokban született 1981. június 7-én, hazájában tanulta a kosárlabdát, ott vált felnőtt férfivá Chauncey Leslie. Mégis alig szállt le repülőgépe, máris „magyar” lett. Történt, hogy első edzésén Sabáli Balázs - a körmendiek trénere – Lacinak szólította az irányítót, a rögtönzött keresztelő pedig jól sikerült, így Leslie-t inkább Laciként ismerték, emlegették a Rába partján.

 2007. Október 6-án Körmend – Hódmezővásárhely mérkőzéssel nyitották a szezont, de még a feldobás előtt egy rövid videót vetítettek le a szurkolóknak. Láthattak benne ’87-es bajnokokat, kupagyőzelmeket, a 2003-as csapat mámoros ünneplését, Zsebe Ferencet, Patonay Imrét, csupa – csupa olyan embert, akik meghatározóak a körmendi kosárlabdában. Megindító képsorok voltak, tele érzelmi töltettel, aztán megpillantottunk egy srácot, aki piros – fekete mezben dob triplát Wiley felett, Laci volt. A közönség azonnal Leslie éltetésébe kezdett, százaknak jelent meg szemében a csillogás. Majdnem felrobban a Szentély, a szezonnyitón, majd’ 10 perccel a kezdés előtt. Hogy miért részletezem ezeket az eseményeket? Mindjárt meglátjátok…

Nagy terveket szövögettek a 2006-os szezon elején Körmenden. Nem minden nap igazol játékos a német Bundesliga-ból a magyar NB I-be. Chauncey érkezése remek hangulatot varázsolt az edzésekre, a csapat mindennapjaiba. Az alapszakasz során látszott, hogy egy igazi vezér alkat, egy olyan légiós, akire a „Madison éra” óta vártak a szurkolók. Egészen a Falco elleni rangadóig várt a robbantással, 26 ponttal követelt magának helyet a Nemzeti Sport hasábjain és elképesztően védekezett Kálmán Lászlón. Intenzíven és hatékonyan támadta a gyűrűt, amikor szorította a körmendieket az idő, akkor felvette a kesztyűt, pontosabban a labdát és támadott, szépen kosarazva mentette hosszabbításra a meccset hazaiaknak, majd a ráadásban győzelemhez segítette övéit. Sopronban társat kapott maga mellé, - ki ne emlékezne rá - Ivan Grgat személyében.Úgy mértek 22 pontos verést a sördögökre, hogy mindketten 23-23 pontot tettek a közösbe, Grgat 2, Leslie 3 dobást hibázott csupán, mellette még volt 5 lepattanója és 4 gólpassza is. Bár sajnos becsúsztak váratlan vereségek hazai pályán, a Körmend bejutott a legjobb 8 közé.

Jött a rájátszás és Laci folytatta. Az első fehérvári meccsen 38/18 pontig jutott, a csapat azonban nem tudott nyerni, majd hihetetlen csatában egyenlített a Körmend, Leslie gólpasszából Ferencz Csaba dobott utolsó másodperces triplát a "B"-közép előtti sarokból. Biztos kézzel bevágta, annak ellenére, hogy 0/6-al állt hármasból. Laci 13/6 ponttal, 6 lepattanóval zárt. De a 3. találkozón megsérült Marqus Ledoux - mintha nem lett volna amúgy is elég sérültjük - is, ennek ellenére a piros – feketék győztek (Leslie - 19 pont, 7 gólpassz) és elvették az Alba pályaelőnyét, viszont azt vissza is szerezték Banks-ék rögtön a 4. összecsapáson. 5. mérkőzés következett, ahol ki más… Laci parádézott (29/6 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz, 7 szerzett labda) és meglepetésre, továbbjutott az MTE, jöhetett a rivális Falco, Kálmánnal, Frazier-el, Wiley-val.

Rögtön körmendi vereség a Szentélyben, majd a Vavráék 40 pontos zakót adtak Szombathelyen sárga - feketéknek (21/12 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz), pedig ekkor már elég meleg volt ehhez a viselethez. 1 – 1 sima hazai mindkét oldalon, ezt követte az 5. találkozó Körmenden.

Sokan azt a találkozót úgy emlegették, mint előrehozott bajnoki döntőt. Az ezer sebből vérző MTE - Lacival az élén -, döntőbe juthat az esélyesebb Falco ellen. Érezték a játékosok is a tétet, a szurkolók egy órával a kezdés előtt megtöltötték a csarnokot és állva szurkoltak, „B”-közepesek, bérletesek egyaránt, az elejétől a lefújásig. Leslie a bemelegítésnél a szívére mutatott, majd a közönségre, tudtuk, hogy győzni fogunk. Laci ontotta a kosarakat, főleg a hármasokat, nem volt ellenszere rá a Falco-nak, 14/9 ponttal állt, amikor jött a mérkőzés 18. perce… Laci egy betörés után ziccert akart dobni Wiley mellett, felugrott, elcsúszott, a parketten maradt, percekig. Fájdalomtól eltorzult arcát a pálya másik végéből lehetett látni, döbbent csend lett úrrá az egész csarnokon. Mindenki érte aggódott. Hordágyat hoztak, körülbelül 20 percet állt a játék és Leslie-t a közönség hangorkánja közepette kitolták a csarnokból, kórházba vitték. Ami ez után következett, azt csak a Körmendi Csodaként emlegetik. Vavra Péter, Ferencz Csaba, Trummer Rudolf, Kutasi Gergely és a többiek végig vezetve legyőzték a Falco-t, döntőbe jutott a Körmend. Percekkel a lefújás előtt körbenéztem a lelátón és egyre több ember szemében láttam, ami talán az enyémben is rejtőzött. A meghatottságot. Sajnáltuk, hogy Leslie megsérült, de boldogok voltunk, hogy a poklokból felemelkedhettünk a mennyekbe. Sok meglett férfi, fiatal lányok és asszonyok is elmorzsoltak, egy - két könnycseppet. Újra együtt a család, de az aranykezű srác hiányzik. De sok idő nem volt a meghitt pillanatokra, mert lefújták a meccset... Hihetetlen fieszta kezdődött a parketten, de Laci hiányzott. Már csak háromszázan lehettünk a csarnokban és környékén, amikor a főbejárathoz begördült egy fekete autó, kinyitották a hátsó ajtót és ott feküdt Laci, az ülésen, combig gipszben. Vissza akart jönni a csarnokba, teljesítették a kívánságát. Hordágyra fektették és betolták a csarnokba, mint egy hőst, aki ha sebet is kapott a csatatéren, de győzelemre vezette övéit. A hazai kispad előtt megálltunk, körbeálltuk és tapsoltunk, énekeltünk... Simogatták, vigasztalták, de bizonyára az volt számára a legnagyobb gyógyír, hogy újra és újra felhangzott a "Leslie..., Leslie...Leslie!!!" rigmus. Sírt... Nem tudhatjuk, hogy a fájdalomtól, sérülése miatti csalódottságtól, rémülettől, vagy az örömtől. Egyvalami azonban tény, KÖRMENDIVÉ vált, végérvényesen. Több mint negyed órán át ünnepeltük, mert olyan volt, mint a Rettenthetetlen című filmben William Wallace, „feláldozta” magát egy családért, a közösségért, a piros – fekete színekért, Körmendért.

Megműtötték Budapesten, ahol a szolnoki döntőre igyekvő szurkolók áradatát fogadta kórházi ágya mellett. Halmokban állt a Snickers csoki – ez volt a kedvence -, kapott TV-t, külön blogot hoztak létre, ahol a fanatikusok jókívánságokat írtak, küldtek neki. Olyan volt, mint egy kisgyerek, akire a család figyelt és vigyázott. Sokat érdemelt, hisz mi is sokat kaptunk tőle, szeretetet, alázatot, elhivatottságot, kitartást a nehéz idők ellenére, joggal követelték neki az MVP címet!

Nagy bizonyossággal állítom, hogy Leslie egyike azoknak a legnagyobb légiósoknak, akik valaha piros – fekete mezt húztak magukra és olyan ikonok közé lépett be mint, Harry Bell, Charles Edmonson, Delmonte Madison.

Soha nem feledünk és visszavárunk Laci!

Forrás: Rázd meg a bikát

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus