Álomcsapat

Azonban bennünk, kosárrajongókban mindig maradt egy kis hiányérzet. Hát senki nem veszi a fáradtságot arra, hogy végre átültesse ezt a remek játékfajtát szeretett sportágunk keretei közé? Hát soha nem irányíthatom majd a Panathinaikost, vagy éppen a Körmendet? És nem. A várva várt csoda nem akart megérkezni, fényt hozván szürke hétköznapjainkba. Kénytelenek voltunk megelégedni az NBA sorozat nyújtotta élményekkel, Kobe Bryanttel szanaszét egy-egyezni a komplett Cavalierst. Évről-évre szebb, hangulatosabb, jobb és dinamikusabb volt ez a játék, ám valami mégis hiányzott. Hát soha nem jön majd el az a nap, mikor a palánkok alatt CziglAIR Laci lesz az úr?

2007-ben aztán útjára indult a sokak által ismert, és rendszeres jelleggel játszott BuzzerBeater nevezetű online játék, amely hiánypótló termékként tört be a piacra. Kreálj csapatot a számodra kiosztott kezdőkből, építs világszínvonalú arénát a kezdetben használt falusi tornatermedből! Eddzetek szorgalmasan, fejleszd a játékosod értékeit, mert a sok edzés meghozza a gyümölcsét. Aztán ha felneveltél valakit, és eladtad, akkor az árából vehetsz újabb és újabb tehetségeket, akik mind potenciális Jordanek és Jamesek. Velük kerülsz egyre magasabb és magasabb osztályba, míg végül eléred a legfelső, az egyetlen, az igazán elit ligát. Győzelemre vezeted diadalmas sereged, és mindezt a magad erejéből, hiszen a szorgalommal párosuló tehetséget, főleg ha mindezt a Te taktikai zsenid irányítja, semmi nem gátolhatja meg abban, hogy a csúcsra érjen!

MI VAN?

Az idealizált, kissé túlfűtött gondolatmenetet a másodperc töredéke alatt tépte szét a beszélgetés fonalát innentől tovább gombolyító magyar klubvezető belépője. Na ne már! Ébredjünk már fel egy kicsit, kérem! Ne hogy már nekem egy ilyen „fantasy” játékkal kelljen kiélnem menedzseri hajlamaimat! Nevelgessek? Türelmesen, csak annyit költve, amennyim van? Hát ebben mi a poén? Menjetek ti a … És ekkor felrémlett egy csodálatos, minden képzeletet felülmúló játék sziluettje a ködben. Egy játéké, amelynek szabályait végre ismerem! Amelyik egyszerű, nem kíván nagy taktikai – és realitás - érzéket a csapatvezető részéről, hiszen miért pont nekem legyen ilyen?

Álomcsapat! Hmm, még a neve is gyönyörű. Álomcsapat. Finoman ízlelgettem a szót a nyelvem hegyén, élvezvén, ahogy végigfut a borzongás a hátamon. Hát végre itt vagy! Vége annak a hosszú évek óta tartó böjtnek, amely alatt csak a lehetőségre vágytam, hogy bebizonyítsam: Én is lehetek sikeres menedzser! Lehetek úr, mit úr, király a szemétdombon, legnagyobb hal a koszos bányatóban, „legfélszeműbb” a sok vak között.

Mert hát mit is kell itt tenni? Először is kapok egy halom lóvét. Istenem, már ez is milyen jól hangzik. 100 millió a zsebbe, anélkül, hogy akár csak egy lépést is kellene tennem érte. Nem kell kilincselni, szponzorokat szerezni, sokadszorra is támogatás után kuncsorogni az önkormányzatnál, hogy „Ugyan már, csak még utoljára 10 milliót, ígérem, most már oda fogok figyelni”. Véget ér a végtelennek tűnő, a pénztárca fájón kongó üressége miatti aggodalom, amely miatt 3-4 rendes külföldi nyaralásra sem tud elutazni az ember évente.

Itt van 100 millió, és csak el kell vásárolnom. Lássuk csak! Megveszem mondjuk Zo Williamset és Németh Csicsát, aztán Hollist és Bellt, meg mondjuk centerbe Báder Marcit! Ne ezzel a csapattal kezdjetek valamit, lúzerek! Hát én leszek király! A padra meg jöhet a töltelék, kit érdekel. Hány és hány példa volt már arra, hogy egy jól összerakott, igazi bivaly kezdőötössel bajnokságot nyert valaki. A padon majd elüldögél pár fiatal, meg öreg, akiknek legfeljebb nem adok fizetést, hiszen úgy sem játszanak! Maximum hisztiznek egy kicsit, de hát mit tudnak csinálni. Semmit. Egészen pontosan nagy büdös semmit.

Hoppá! Most nézem csak, hogy itt még fizetést sem kell adni! Feladván férfiúi büszkeségemet, hagyom, had csorogjanak végig arcomon az örömkönnyek. Áztassátok csak a havonta érkező számlák láttán barázdálttá vált ábrázatomat. Nem szégyellem. Hiszen ez maga a tejjel-mézzel folyó Kánaán! Véget értek az álmatlan éjszakák, nem kell újra és újra kitalálni valamit, hogy miért is nem érkezett meg az a fránya SMS fizetésnapon. Nem kell a (bank)technika ördögére, a szponzorok által el nem utalt pénzre, a szövetség által kirótt büntetésre, a meg nem érkező társasági adóforintokra, a kormányváltásra, meg mit tudom én, még mire hivatkozni, hogy miért is fogyott el a guba idejekorán.

Már csak egy dolgom van, kiállítani az utánpótláscsapatokat, aztán indulhat a játék. Na de várjunk csak! Létezik, hogy itt azt sem kell? Biztos csak rosszul látom. Ez aztán már tényleg álmaim netovábbja lenne. Nem lenne többé gond a hülye kölykök felkutatása, utaztatása, meg a mezeik beszerzése, meg az edzők fizetése, meg a többi, hasonlóan haszontalan tevékenység, amely mind a drága időmet, és a sztárok vásárlására fordítható pénzt viszi csak. És mire föl? Hogy 5 évente feltűnjön valami tehetségesnek mondott gyerek, akinek a meg nem kapott játékpercei miatt mindenki engem szekál? De hát miért kapná meg azokat a perceket, mikor egy labdát nem tud leütni rendesen, és majd miatta kapunk ki a Jászkarajenőtől. Hát hiányzik ez nekem? Dehogy is.

Inkább hátradőlök, és nézem, ahogy a gondosan összeválogatott alakulatom az élre áll, és sütkérezem a dicsfényben a haverok előtt. Eldicsekszem nekik, hogy milyen frankó húzás volt a Chism helyett Bádert választanom, pedig többen az ellenkezőjét tanácsolták ám! De én nem hallgattam rájuk, hiszen én értek hozzá, nem ők. És lám, az élet engem igazolt.

Ha meg esetleg nem jön össze? Az sem mozgat különösebben. Majd csinálok egy másik csapatot, és nekifutok újra. Hiszen ebben a játékban úgysem tartozom senki felé elszámolással. Sem a szponzorok, sem a szurkolók, sem a média, sem senki más nem kérdőjelezheti meg a döntéseimet!

Valami ilyesmi lehet a mennyország. Vagy legalábbis nagyon hasonló…

Kép(slide): www.alomcsapat.hu

Kép(2): www.hetek.hu

Kép(3): ids-scheer.com