Amit be lehetett volna "dobni" a kispadról

Olyat egy vezető nem mondhat, hogy „mi a kispadról nem dobhatunk kosarat”. SOHA! Ilyet még akkor sem tehetne meg, ha tökéletesen kidolgozott taktikával felküldené a pályára a válogatottat, majd a játékosok egyéni képességeik miatt képtelenek lennének végrehajtani a feladatot. Nagyon egyszerű az indok: ha létezik bármiféle csapatszellem, akkor ezzel a mondattal semmissé is lehet nyilvánítani. Egyfajta hozzáállás létezik, mégpedig az, hogy ha valaki nyer, mind nyerünk, ha veszít, mind bukunk. Az előbb említett félmondat ettől annyira messze van, amennyire csak lehet, még akkor is, ha az is elhangzik, valószínűleg a szakmai stáb is követett el hibákat. Mert ha mindez úgy folytatódik, hogy ezek viszont nem befolyásolták a csapat szereplését, akkor azért bennem kezd egy kis ellenállás kialakulni a nyilatkozat irányába. Elkövetett hibák ugyanis voltak, nem is kevés, nem is kicsi.

Félreértés ne essék, ez nem egy játékosokat mosdató cikk. Számos olyan szituáció történt a négy meccs alkalmával, amikor egyéni elemi bakikat vétettek, ezt pedig nehéz másra kenni. Ők viszont már megkapták a magukét és másokét is, kezdve rögtön a pályán a hazai közönségtől, pedig a feszültség talán rossz embereket talált meg, de bizonyosan kaphatott volna belőle más is. Hogy a mezei drukker rajtuk veri el a port, az természetes, akit már egy kicsit jobban érdekel a dolog háttere, azért belegondolhat abba, olyan csak nincs véletlenül, hogy korábban kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosok egytől-egyig csődöt mondanak. Aki meg végignézte a felkészülést, az nem is biztos, hogy csodálkozott az egészen egyáltalán egy pillanatig is.

Az egész történet tavaly kezdődött, amikor az elvárásokhoz képest eredményesek voltunk, azonban végtelenül egyszerű kosárlabdát játszottunk, amely Lóránt Péter és Hanga Ádám 1-1-eire és az ebből kialakult helyzetekre épült. Szép győzelmeket arattunk, de nagy potenciál abban a stílusban nincs, mert amennyiben Hangát kikapcsolta egy csapat vagy éppen a kispadon pihent, már meghaltunk, a többi játékos a külső mezőnysorból pedig nemzetközi szinten nem volt képes sem magának, sem másnak megteremteni a helyzeteket. Most kapott a vezetés két olyan kosarast, akik a variációs lehetőségek számát nagyban növelték, de az eredmény katasztrófa lett. Netre felkerült interjúkból azt is megtudtuk azóta, hogy ezzel a kerettel is összesen két figuránk volt, amiért viszont már egyértelműen a szakvezetés okolható.

Az teljesen világos, hogy két meghatározó embert nagyon nehéz úgy beépíteni, hogy gyakorlatilag az egész taktikát módosítani kell miattuk, de nem kell hozzá sok év rutinja, hogy rájöjjünk, hogy akkor ennek nem 5 hetes és főleg nem 5 meccses munkának kellett volna lennie. Olyan válogatottak tartanak 7-8 hetes felkészülést és játszanak 10-12 edzőmeccset, akiknek a játéka jóval letisztultabb a miénknél és már évek óta ugyanazt játsszák. Mi egy teljesen új taktika kidolgozásra hagytunk ennél jóval kevesebb időt és szerveztünk le jóval kevesebb gyakorlást. Mi ez, ha nem hiba, ami nagyban befolyásolhatta a végeredményt?

Milyen mentális felkészítést kaphat az a csapat, amely a három, jelentőséggel bíró meccsét gyakorlatilag hét pontos hátrányban kezdi (első két meccs 0-7, harmadik meccs 3-10)? Nem azt kell elmondani a játékosoknak, hogy jó, ha kijutnak az EB-re, senki nem hülye. Az viszont már nem(csak) egyéni felkészülés kérdése kellene, hogy legyen, hogy 100%-on pörögjön mindenki, mert ez egy csapatsport. Ha nincs „vocal leader” a játékosok között, akkor az edzőnek kutya kötelessége átvenni ezt a szerepet és úgy fanatizálni őket, hogy azok elhiggyék, bárkit képesek megverni, sőt, meg is fognak verni (e mögé azért nyilván nem árt a szakmai részt is hozzátenni, ami idén egyáltalán nem volt meg). Ebből még csak próbálkozásokat sem láttunk meccsek közben sem, ez újabb óriási hiba.

A beválogatás szisztémája minden edzőnek a saját felelőssége, de a lehetőségeit nem árt pontosan felmérni. Tavaly a válogatott teljesen megfiatalodott, de nem önként, hanem leginkább sérülések és lemondások miatt. Aki nem akar a magyar mezben játszani, az ne tegye és nincs is rá szükség. Ha viszont egy idősebb játékos sérüléséből felépülve a szezon végén már újra vezéregyénisége tud lenni, teszem azt a Körmendnek… akkor jelen állapotunkban nem mondhatunk le róla. Azt ugyanis fel kell mérnünk, nem vagyunk olyan helyzetben, hogy válogathatunk, hogy ezt a jó játékost most nem hívjuk be, mert van más. Nincs más! Jelenleg úgy néz ki a dolog, hogy Theo Papaloukasnak megköszönnénk a részvételt, mert nem menne át a stáb fizikai követelményein. Nonszensz. A különböző stílusú játékosok keveredéséről is úgy beszélünk, mintha az hátrány lenne, holott óriási előny, már amennyiben rendszerbe vannak állítva, mert a kosárlabdában nem a lerohanás az egyetlen lehetőség. Azt előre lehetett tudni, hogy Báder Mártonnal és az egész szerkezet átépítésével sokkal statikusabb kosárlabdát fogunk játszani, teljesen mindegy lett volna, hogy Németh István nem futja 10.2 alatt a 100 métert, ellenben lehetett volna egy kreatív szervezőnk a padról, aki esetleg le is tudja ütni a labdát úgy, hogy nem veszik el tőle azonnal.

Ezen kívül is órákig lehetne szakmázni és beszélgetni arról, hogy vajon miféle felkészítést tarthatott az edzői trió fiainknak a portugálokról, akiknek azt az egy dolgot hagytuk, amit tudnak (tripla), hogy egy egyszer már félig megnyert meccsen mit keresett több percig a Wittmann-Molnár-Vojvoda-Szabó sor a pályán (amely percek során el is buktuk az első találkozót), hogy ha már az összetettebb játék nem ment, miért nem tértünk vissza a tavaly működő alapjátékhoz és adtuk Trotter vagy Hanga kezébe a labdát és a betörésekhez miért nem takarítottuk ki számukra a festéket (amely festék megszállása gyakorlatilag mindkettejük játékát lenullázta a teljes sorozatban). Ezek mind olyan kérdések, amelyekben az állítólag végzetes hibát nem elkövető stábnak kellett volna lépéseket tennie.

Az a legnagyobb gond, hogy úgy tűnik, mintha a vezetőket nem is érdekelné az egész, de legalábbis sokkal kevésbé, mint kellene. Higgadtan kell elemezni majd a történteket (ugyanakkor a játékosok felelőssé tétele azonnal ment a portugál meccs után..), nem szabad elsietni semmit, mi nem vétettünk végzetes hibát, dolgozni kell tovább, meg talpra állni. Mintha nem is mérnék fel, hogy mekkora lehetőség ment el mellettünk. Trotter-Horváth-Hanga-Lóránt-Báder, Fodor-Vojvoda-Keller. Nem tudom, hogy a Nemzeti Sport címlapja mennyire volt félreértelmezhető, de egyértelműsítsük. Nem az a szégyen, hogy otthon kétszer is leégtünk vagy hogy nyeretlenül zártuk a pótselejtezőket, hanem hogy ebből a keretből annyit sikerült kihozni, amennyit. Lehet ugyanis, hogy a kispadról nehéz pontot dobni, de pályán belül rendszert kitalálni is az…

Fotó:

nemzetisport.hu

facebook.com/kosarsport