Az "olajütők" és a "bedeszkázott" gyűrű
Megérdemelten lett bajnok s duplázott ezzel az Alba Fehérvár férfi együttese. A szezon előtt félelmetesen erősnek hitt Szolnokot mind a Magyar Kupa fináléjában, mind pedig a bajnoki döntőben legyőzte, így elhódítva mindkét trófeát.Azt gondolom a tegnap befejeződött szezon igazi fordulópontja Pakson a Magyar Kupa döntője volt. Akkor egyetlen meccsen,a döntőben a fehérváriak legyőzték az Olaj gárdáját. Azt a Szolnoki Olaj együttesét, amely az Adria Ligában Euroliga-csapatokat - pl. Partizan - is le tudott győzni, így idehaza kimondva kimondatlan körüllengte őket a riválisok részéről bizonyos némi félelemmel vegyes nagy-nagy - és egyébként megérdemelt - tisztelet, már-már egyfajta verhetetlenségi nimbusz.
Na ez aztán a kupadöntőt követően pillanatok alatt szertefoszlott. A középszakaszban is el-elkapták a szolnoki együttest, amely idegenben kifejezetten sebezhetőnek tűnt, a rájátszásra a Fehérvár a pályaelőnyt is megszerezte.
A playoff kezdetén, miközben az Alba csak szenvedett a Pécs ellen, még a Szombathely gárdáját "kisöpörték" Horváth Ákosék, ám a Paks ellen már korántsem működött Olajozottan a szolnoki gépezet... A párharc ötödik meccsét ugyan a sírból visszahozva a hosszabbításban megnyerték a Tiszaligetben Asceric tanítványai, de azt a meccset - s vele együtt a döntőbe jutást - inkább a végig vezető ASE bukta el. Itt az Alba a negyeddöntőhöz képest javuló játékkal 3-1-re verte a szezon meglepetéscsapatát, a Kaposvárt.
Az Alba győzelme kapcsán hallani olyan érveket, miszerint az is közrejátszott Dzunics Braniszlav együttesének a sikerében, hogy a Szolnok jóval több mérkőzést játszott s elkészült erejével. Való igaz az Adria-Ligával, EuroChallenge-sorozattal tény, hogy többször léptek pályára a szolnokiak, mint a csupán hazai fronton versengő fehérváriak. Tegyük azonban azt is rögtön hozzá: sokkal, de sokkal bővebb, mélyebb volt a szolnoki keret, más kérdés, hogy ezt mennyire használta ki Asceric - megítélésem szerint nem igazán.
Abban, hogy a válogatott játékosok egész sorát felvonultató szolnokiak alulmaradtak, döntő szerepe volt a két utolsó fehérvári meccsen mutatott katasztrofális tripladobó mutatónak. A sorozat nyitányán Fehérváron elért 8/24-es mutató elfogadható, a 3. meccsen mutatott 9/29 már gyengébb, a tegnapi mindent eldöntő 5. meccsen látott 4/27-es mutatóról pedig annyit: ezzel nem lehet bajnoki döntőt nyerni.
Itt azért gyaníthatóan a szolnoki szurkolókban felvetődhet a kérdés, miért nem kapott nagyobb szerepet Ernests Kalve, s miért "jegelte" Asceric mester szinte végig az amúgy köztudottan "vajkezű" Trepákot... Lehet ők ketten "kiváltották" volna Gay 8 pontos és 2,6 lepattanós átlagát. Az Olaj másik amerikai játékosa, Florence, hihetetlen hullámzásokkal a játékában úgy hozott 12,8 pontos átlagot, hogy volt 26, de 4 pontos meccse egyaránt a döntő sorozatban. Az Olaj légiósai közül leginkább Sehovics hozta magát, ő 11,2 pontot és 5 lepattanót átlagolt. Bell sem csengetett túl gyakran, ő a maga szerény 7,8 pontos átlagával...A vesztes fél magyar játékosai közül a legkirívóbb Szabó Miklós "súlytalansága" volt, 2,6 pontos átlagával - az 5,2 pattanó elfogadható. Báder és Németh kitett magáért, nem a két, korábban hosszú éveken át légióskodó kitűnőségen múlt a Olaj veresége, bár tegyük rögtön hozzá, úgy véljük, a szezon közben gyakran "jegelt" körmendi illetőségű hátvéd feltámadásához "kellett", hogy Horváth Ákos sérülése miatt előrelépjen a szolnoki csapat megítélésem szerint messze a legmagasabb játékintelligenciával megáldott kosarasa.
Simon sem a játékot, sem az edző bizalmát nem érezte igazán. Neki nem volt túl nagy szerencséje az utóbbi két Olaj-Alba döntővel - mindkétszer a vesztes oldalon állt.
Nézzük ezek után a győzteseket. Székesfehérváron, azt gondolom remekül, mondhatjuk azt is, hibátlanul sikerült a fizikai felkészítés. Ezt egyrészt az jelzi talán a legjobban, hogy az Alba mindkét szolnoki meccsén - amikor hátrányban volt - megnyerte a 4. negyedet, másrészt pedig az, hogy a finálé sorozat 5., mindent eldöntő összecsapásán a kulcsemberek közül Moore 40, a nem teljesen egészséges Wood 38, Hollis 37 Szabó pedig 31 percet játszott. De még hogy játszott... Moore a sorozatban 16,6 pontot és 4,2 gólpasszt, Wood 15,8, Hollis kerek 13, Jones pedig 11,2 pontot átlagolt.
Ha összevetjük a döntő során - Kalve egy meccsen játszott, nem számítjuk be - a két gárda légiós plusz honosított kontingensének pontátlagait akkor az döbbenetes fehérvári fölényt mutat: a Hollis-Moore-Wood-Jones kvartett a pontátlagokat összeadva 58,6 - 29, 8-ra verte az Olaj Bell-Florence-Gay-Sehovics négyesét. Nagyon sokat mondó adat.
És akkor még nem szóltunk az elnyűhetetlen Szabó-Keller párosról, amelynek az alapszakasz során akadtak önmagukhoz képest igen-igen gyenge periódusai. A döntőben azonban - bár nagyon nehéz dolguk volt - hihetetlenül odatették magukat, s ez nem feltétlenül csupán statisztikai paraméterekben mutatkozott meg, hanem a társak buzdításában, jó ütemű besegítésekben, védekezéseknél. Az említett 6 játékos mellett érdemben Supola s időnként a búcsúzó Bódi is kapott értékes perceket, a fiatal Juhos és a Dzuniccsal korábban nézeteltérésbe keveredő Lekli már inkább peremembernek volt tekinthető, összességében tehát el lehet mondani 7- 8emberrel múlta felül az Alba a hihetetlenül erős és bő kerettel rendelkező Szolnokot.És még ami ugyan nem számosítható, de nem nélkülözhetetlen egy bajnokság, egy döntő megnyeréséhez. Sokkal egészségesebbnek éreztem a fehérvári gárdát. Aki nem, vagy csak keveset játszott sem duzzogott, hanem szorított a pályán küzdők sikeréért buzdította társait. Az Olaj kispadja sokkal kevésbé tűnt szenvedélyesnek, nem igazán érződött az a tűz az Olaj játékosaiban - akik számára "bedeszkázták" a fehérvári gyűrűút -, hogy egymásért mennyire harcolnának, küzdenének.
A látottak alapján sokkal inkább el tudom képzelni a fehérvári játékosokról, hogy egy-egy edzés, s különösen egy nagy győzelem után elmennek együtt sörözni - beszélgetni.
És itt nem csak a tegnapi éjszakára gondolok... Azt az ünneplést nagyon megérdemelték!
Fotó: Komlósi Péter - foto24.hu