Báder Márton naplója - 10. rész

altSziasztok! Szép számhoz értünk, mivel ma jelentkezem a kezdo5.hu oldalán 10. alkalommal. Két győztes meccsen vagyunk túl a Szolnokkal, bár a két meccs messze nem volt egyforma. Először a Kaposvárral, majd a Debrecennel meccseltünk. Gyertek és mesélek!

A Kaposvár az első két fordulóban, otthon és a Körmend ellen is rosszul, gyengén játszott. Úgy gondoltuk, hogy egy sima győzelem lesz, megmondom őszintén, személy szerint én is. Nem úgy alakult. Elég sokáig, szinte végig vezettek a mérkőzésen, de egy jó hajrával sikerült behúznunk a meccset. Innentől kezdve egy tanulság lehet számunkra. Nem vettük félvállról őket, de tudat alatt kicsit úgy éreztük, hogy elég az, ha kilépünk a pályára, akkor is győzelem lesz. Ebből kell tanulni. Egy kicsit a szerencsének, jobb kondinknak, akaratunknak köszönhetően behúztuk azt a hajrát. A lényeg, hogy a győzelem megvan. Igazából az, hogy egy ponttal vagy negyvennel nyertünk, az teljesen mindegy. A lényeg az, hogy megnyertük azt a mérkőzést. Nem vagyunk robotok. Nyilván most sokan azt várják tőlünk, hogy minden csapatot negyven ponttal megverjünk az alsóházból. A felsőházból szintén mindenkit, csak nem ilyen különbséggel. Ez nem így működik. Ugyanakkor az sem úgy működik, hogy ha a Jászberény nyer Kaposváron 19 ponttal, mi őket megverjük 40-el, akkor a Kaposvárt 80 ponttal kell legyőznünk. A Kaposvárnak lehetett rossz, a Jászberénynek lehetett jó napja, nekünk is lehet rossz napunk. Egy évben minden csapatnak van 1-2 rossz meccse, ebből egyet kilőttünk ezzel. Úgy érzem, hogy ennek hatására is kezd egyre jobban összeállni a csapat. Többet játszottam, mint amire számítottam, elterveztünk. Ezeken a mérkőzéseken az elején, amikor esetleg nagyobb arányú győzelmeket arathatunk, vagy kicsit könnyebbek, kevesebb játékidőre számítottam, az edzővel is úgy beszéltük meg, hogy kevesebbet fogok játszani. Annyit játszom amennyit Ő szán nekem. Az edzők látják, hogy ki az az ötös, aki jól funkcionál a pályán. Hogy ha ez nem én vagyok, hanem a Trepák Zoli, Grebenár Peti, vagy bárki más, akkor ők játszanak, mert ez egy csapatjáték, nem egyéni sport. Nekem jól ment, sajnos a csapatnak nem annyira. Az én teljesítményemet a csapat produkciója határozza meg főleg, mivel ez egy csapatsport. Önkritikus vagyok, az első félidőben támadásban nem volt probléma, védekezésben egy-két helyen hibáztam, amit a második félidőre korrigáltunk és ott már azokat a hibákat kijavítottam. Az, hogy ezen a mérkőzésen miért én dobtam ennyi pontot és szedtem annyi lepattanót az picit lényegtelen. A lényeg az, hogy behúztuk. De ha valaki mindig hozzá tesz egy kiemelkedően jó teljesítményt és ezzel mérkőzéseket nyerünk, akkor mindenki boldog lesz azt hiszem.

Debrecenben nyertünk 40 ponttal, de messze nem ez a legjobb játékunk, mi ennél jóval jobban tudunk kosárlabdázni. Vannak játékosok, akik nem olyan régen érkeztek a csapatba, nekik is van még azért lemaradásuk, akár csapatszinten, akár egyénileg. Hála a jó Istennek a debreceni mérkőzésen sokan mutattak jó teljesítményt, páran 10 pont felett dobtak. Igazából ebből a mérkőzésből következtetéseket levonni felesleges. A Debrecen egy agresszív csapat, aki ugye a Szegedet megverte az előző fordulóban, az egy jó teljesítményt volt, de azt hiszem egy negyven pontos sikert nem igazán kell elemezni. A mérkőzés első percétől kezdve a hozzáállásunk nagyon rendben volt.

Most Szegedre megyünk majd, azt hiszem egy kicsivel nehezebb lesz, mint a debreceni mérkőzés. De mindenféleképpen magabiztos győzelmet várok. Napról-napra jobbnak, összeszokottabbnak kell lennünk, én így érzem. A védekezésünkkel nagyobb gond eddig nem volt, bár a Kaposvár ellen párszor azért hibáztunk. A támadásunkon még van mit javítanunk. A Szeged után majd a Nyíregyháza jön és másfél hét múlva kezdődik az EuroChallenge. Két hét alatt még sokat javulhatunk és kell is javulnunk, mert én úgy érzem, hogy ez a csoport gyengébb, mint a tavalyi. Esetleg lehet keresnivalónk a továbbjutásnál is, ehhez a hazai mérkőzéseket meg kell nyerni majd, úgyhogy az első mérkőzésünket a Pau Orthez ellen mindenképpen be kell húzni. De addig még sok hátravan, de ez is szem előtt kell, hogy legyen, persze mindig a legközelebbi ellenfélre összpontosítva.

Semmi rendkívüli nem történt az utóbbi másfél hétben. Edzünk, készülünk becsülettel, próbáljuk összerakni a csapatot, kihozni a legjobbat magunkból. A keményebb mérkőzések november után következnek majd, nyilván azt is várjuk, de addig még sok munka van hátra.

Köszönöm a figyelmetek, hamarosan újra jövök!

Sziasztok!


Fotó (1.) - nemzetisport.hu

Fotó (slide) - nemzetisport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus