Beharangozó: Falco - Körmend

Ismét Falco - SZOVA KC Szombathely – Fortress Lami-Véd Körmend a rájátszásban! Pénteken, este 18 órától a szombathelyi Aréna Savariában útjára indul a labda és legalább három, legfeljebb öt mérkőzésen keresztül gyűri majd egymást a két vasi elitcsapat, hogy eldöntsék, melyikük kerüljön a bajnokság idei döntőjébe.

Nem szükséges több tíz oldalt visszalapoznunk a kosárlabda évkönyvekben, hogy emléket találjunk a Falco – Körmend páros rájátszásbeli találkozásairól. Pusztán az elmúlt évekből szemezgetve is találunk negyeddöntőt, elődöntőt, és még bajnoki finálét is, ahol a két vas megyei klub állt egymással szemben.

A 2006/2007-es szezonban valami olyasmi játszódott le, amire mindkét csapat szurkolói élénken emlékeznek. A szezon elején gondokkal küzdő, de az alapszakaszt nagy hajrával 7. helyen záró szombathelyiek az első körben meglepő magabiztossággal ejtették ki a második Atomerőmű SE csapatát. A Körmend pedig úgy jutott túl a 3. helyezett Albacompon, hogy Fodor Márton nem is tudott játszani, Fodor Gergely és Marqus Ledoux pedig a párharc során sérültek meg. Mégis kétszer tudott nyerni a Sabáli Balázs által vezetett gárda Székesfehérváron, ezzel összejött az elődöntőben a vasi derbi. A Körmendnél volt a pályaelőny, amit rögtön el is vettek Kálmánék, mivel 25 pontos zakót húztak a hazaiakra. Három nappal később fordult a kocka, akkor a piros-feketék vertek 40 pontot Váradi Attila fiaira. Egy-egy hazai győzelem következett, de úgy lett 2-2, hogy Szombathelyen 31 ponttal nyert a Falco a negyedik összecsapáson. A mindent eldöntő meccs hatalmas érdeklődést, rendkívüli hangulatot hozott. A körmendiek gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést, elhúztak közel 20 ponttal, de a félidő előtt elvesztették Chauncey Lesliet, aki súlyos térdsérülést szenvedett. A Falco a szünet után percek alatt a hazaiak közelébe került, de megfordítani nem tudta a találkozót. A négy kezdő játékosát vesztő piros-feketék jutottak a döntőben, ahol kikaptak ugyan a Szolnoktól (3-0), de az az ezüst azóta is fényesen csillog számukra, a Falco pedig 4. helyen zárta a szezont.

2008. tavaszán ez a két együttes feszült egymásnak a bajnoki döntőben. A jobb erőkből álló és kevesebb sérültet felvonultató sárga – fekete gárda a negyedik mérkőzésen, Körmenden szerezte meg a harmadik győzelmét és vele az aranyat. Természetesen a Falco híveknek örömtelibb összetételre nem is volt szükségük, hisz a megyei rivális otthonában szerezték meg első bajnoki címüket. A piros – feketéknek pedig épp emiatt rosszabbat nem is lehetett volna elképzelni, mint hogy a megyeszékhely csapata saját otthonukból viszi el a bajnoki trófeát, a gyűrűről a hálót. A 2009/2010-es szezon rájátszásában a Körmend 3-0-val ejtették ki a Falcot, aki akkor épp a Magyar Kupából ütötte ki a Rába parti város csapatát és nyert később ezüstérmet.

Visszatérve a jelenbe, fokozódik tehát a vas megyei kosárláz. Amikor a Falco első helyen, a Körmend pedig negyedikként végzett az alapszakaszban és jutott be a rájátszásba, akkor még a hőemelkedés jó meghatározás volt. Mára azonban ez a fogalom jelentősen átértékelődött, mert mindkét csapat – különböző okok miatt – hatalmas csatában jutott túl negyeddöntőbeli ellenfelén. Amikor szerdán a Körmend átlépett a Pakson (3-2), akkor már lehetett sejteni, hogy itt valami készül. Szombaton a sárga-feketék pedig – részben - beteljesítették sokak álmát, túljutottak a Sopronon (3-2). Így szökhet a láz már az egekig, nincs vissza út, jönnek a rangadók.

A nagy többség úgy vélte, hogy az alapszakaszgyőztes különösebb gond és megerőltetés nélkül ejti ki a nyolcadik SKC-t. Azonban jött a rettegett faktor, ami átírta az előzetes forgatókönyvet, a sérüléshullám. A Falco több kulcsjátékosát is kénytelen volt nélkülözni a Sopron elleni szériában. Kálmán, Timberlake, Pantelics egyaránt bajlódott sérüléssel, közülük az irányító van a legnehezebb helyzetben, mivel még szombaton sem tudta vállalni a játékot. Ehhez jött még Szanati, Harazin, ideiglenes kiesése is. A Sopron lett az a csapat, amelyik megszakította a sárga - fekete 2010. októbere óta húzódó hazai veretlenségét és le tudta győzni az Aréna Savariában a Falco együttesét. Azonban nagy erőről tett tanúbizonyságot Bencze Tamás legénysége, mert a nehézségek ellenére szoros csatában, idegenben, majd otthon is felülmúlták a kék-fehéreket, ezzel bejutottak a bajnoki elődöntőbe. Nagy kérdés azonban, hogy ami elég volt a Sopron ellen, az vajon elég lesz-e a megyei rivális ellen is. Mert az tény, hogy lelkesedésből, kitartásból és csapategységből is jól vizsgáztak a szombathelyi játékosok. Viszont ott vannak a sérülések. Pantelics és Timberlake is játszott már a legutóbbi találkozón, méghozzá több mint 30 percet, ami azt mutatja, hogy ha nehezen is, de képesek „régi” feladatukat ellátni. Ami nagyobb fejtörést okozza a szurkolóknak, szakmabelieknek, hogy mikor térhet vissza Kálmán László?! Nélküle nem ugyan az a Falco, hisz neve már évek óta a klub iniciáléja, nagy szükségük van rá, kérdés milyen áron. Annyi bizonyos, hogy péntekig a lehető legjobb állapotba kell hozni azokat a játékosokat, akik a maródiak listáján szerepelnek, mert a párharc szempontjából döntő jelentőséggel bír, hogy melyik gárda nyeri az első felvonást.

Az alapszakasz végéhez közeledve már borítékolható volt, hogy a Körmend a Pakssal fog meccselni az elődöntőbe jutásért. Sem akkor, sem a párharc előtt, de még a harmadik összecsapás után sem lehetett jóslásokba bocsátkozni továbbjutást illetően. A negyedik és ötödik helyezett csapatok ütközete nem igazán lehetett volna kiélezettebb. Mindkét gárda hozta a saját hazai meccsét, ahol a következő pontbeli különbségek adódtak: 4, 6, 4, 15, 5. Egyedül a negyedik találkozó volt sima, melyhez kellett, hogy a piros-feketék légiós kontingense összesen 12 pontot tegyen a közösbe. Mindhárom megnyert találkozón más és más játékos húzta az MTE-t. Az első összecsapáson Ruják András (16/12 pont) és Ferencz Csaba (26/15 pont) remekelt. A harmadikon Németh István (20/6 pont), Rashad Bell (23/3 pont) és Mike English (23/6 pont) volt kiemelkedő, az ötödik mérkőzésen pedig a Németh – Bell – Townes trió mellett a csapatjáték hozta magával a sikert. Nem csak kezdenek kilábalni abból a hullámvölgyből, amibe belekerültek a bajnokság közepén, hanem olyan jelek is mutatkoznak már, amik miatt épp a bajnokesélyes csapatok között tartották számon a Körmendet az idény elején. A padról érkezhet még Mladenovics Dejan alázatos és mindig győzelemre törő játéka, Eilingsfeld János harciassága, Fodor Gergely rutinja, sok-sok olyan elem, ami a Körmend malmára hajthatja a vizet. Ha a három légiós nem produkál olyan rövidzárlatos mérkőzést/mérkőzéseket, mint ami a negyedik, Pakson rendezett volt, akkor komoly sansz mutatkozik a piros-feketék számára, hogy három év után ismét bajnoki döntőt játszhassanak. Viszont a sérülések őket is veszélyeztethetik, mert épp az utolsó meccset English hagyta ki gerincbántalmak miatt, Fodor régóta szenved derekával, Bell és Townes pedig térdproblémák miatt hagyott ki edzéseket. Reménykedjünk benne, hogy az elődöntőt nem a sérülések, játékosok hiánya dönti el, hanem két teljes, egészséges csapat a parketten.

Végezetül négy eredménylatolgatást hoznék fel, hogy a mi csapatunkból ki-ki miként látja a párharc esélyeit.

A Kezdő5.hu stábtagjainak tippjei a párharcra:

Koppányi Szabolcs: 3-2-es összesítéssel a Körmend megy tovább.

"Lesz papírforma meccs is, meglepetés is a párharcban. Bajnoki döntőként fogja fel majd mindkét csapat, nem gondolva arra, hogy utána is lesz még valami. A sérültek közül, aki tud felépül, s teljesít. Kulcskérdés English teljesítménye, ha nem játszik csapatemberként, akkor 3-2 a Falconak, ha képes rá néha, akkor a Körmend nyer kicsivel. Azt mondom, ha a Falcoban mindenki egészséges, akkor is most már a Körmend az esélyesebb (nálam). mert a Falco szerintem nem tud annál jobban játszani, mint az alapszakasz során, amikor csúcson járt, a Körmend azonban még képes lehet önmagát felülmúlni. Vannak üresjáratai az MTE-nek, ám több a tartalék benne, ez dönthet a javára. Persze egy-egy nem várt sérülés mindent boríthat (ha kulcsemberről lenne szó), de ezt most nem veszem számba, mert vagy lesz ilyen vagy nem."

Zsivera Gábor: 3-2-es összesítéssel a Falco megy tovább.

„Nagyon nehéz tippelni a Falco játékosainak sérülései miatt. Ha a Falco képes lesz teljes csapattal felállni, akkor öt mérkőzésen, de továbbjut. Kálmán László nélkül – vagy ha legalább két mérkőzést kihagy -, a sárga-feketéknek kevesebb az esélye. Ebben az esetbe 3-2-vel a Körmendet juttatnám tovább.”

Hegedűs Róbert: 3-1-es összesítéssel a Körmend megy tovább.

„Noha az alapszakaszhoz képest Körmend nagyon nagy (mentális) fejlődést mutatott az Atomerőmű ellen, ha a Falco-ban mindenki egészséges lenne, fordított arányban tippelnék. Úgy vélem, kulcsmeccs lesz az első, aki nyer, jó eséllyel behúzza a párharcot - erre abszolút képesnek érzem a mostani Körmendet a mostani Falco ellen.”

Botár László: 3-2-es összesítéssel a Falco megy tovább.

"A női döntő eszement, minden előzetes logikát nélkülöző párharca - amelynek még hatása alatt vagyok - után itt egy olyan összecsapás amely - hiába nyerte az alapszakaszt a Falco, s lett csupán 4. a Körmend - még ennél is kiszámíthatatlanabbnak tűnik. A Falco mellett a csapategység szól, a Körmend oldalán pedig a játékosai jobb egyéni képességei. Jelen pillanatban a logika alapján a sérülések akadályozta, várhatóan jó pár "összedrótozott" játékossal felálló Falco ellenében a szezon közben edzőjét és 2 játékosát is lecserélő, s az új mester, Zoran Martics által még mindig épített - a Dávid és Powell helyére érkező Eilingsfeld és English nincs túl régóta az együttesnél -  Körmend esélyességét mondatja velem. De a női döntő után azt mondom, pokolba a logikával, 5 a végletekig kiélezett meccsen 3-2-re győz a Falco."

Adorján István: 3-1-es összesítéssel a Körmend megy tovább.

„Ez a Falco, már nem az a Falco amelyik klubrekordot jelentő 23 győzelemmel nyerte az alapszakaszt. Három kulcsjátékosuk is régóta bajlódik sérüléssel, melyek óhatatlanul is rányomják bélyegüket a játékukra. Kálmán László hiánya hatalmas érvágás lehet számukra, főleg egy Körmend elleni ütközetben. A piros-feketék számára talán még jó is, hogy öt mérkőzésre kényszerültek a Paks ellen. Volt idejük, mondjuk, hogy elkezdjenek csapattá érni, ezért már az is elképzelhető, hogy az első találkozót elhozzák Szombathelyről, mellyel megalapoznák a továbbjutásuk.”

Jó szurkolást, szórakozást a mérkőzésekhez!

Hajrá Vas megye!

HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA!


Fotó (1.) - hu.wikipedia.org

Fotó (2.-3.) - vasnepe.hu

Fotó (4.) - bckormend.hu

Fotó (Sldie) - vaskarika.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus