Bemelegítés - A-csoport, 1. forduló

Péntek este rajtol a Férfi NB I A-csoport 2014/15-ös szezonja, a nyitómeccset pedig a Kaposvári KK vívja majd az újonc MAFC ellen. Szintén ezen a napon rendezik a Pécs-ASE találkozót, szombaton három, vasárnap egy mérkőzést rendeznek az első fordulóban. A mérkőzésekhez készített felvezetőinket, a kapcsolódó Fullcourt-linkeket alábbiakban megtaláljátok.

Kaposvári KK - MAFC, péntek - 18:00
Játékvezetők: Kapitány G., Török R., Makovsky Sz., (Várhalmi)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_1

Biztosan nem léphet teljes kerettel pályára a Kaposvár, mivel Fodor Márton 2-3 hétig nem állhat Fekete Ádám rendelkezésére. A kék-fehérek mezőnysora azonban így is komoly veszélyt jelent a MAFC számára. A Gibson – Raivio duó borítékolhatóan a bajnokság egyik legponterősebb légiós párosa lesz, mellettük pedig a nagyon jó előszezont futó Jancsikin is erősíti a hazai keretet. Magas poszton lehetnek gondjai a vendéglátóknak, de ez csak akkor számíthat döntő mértékben, ha minden hátvéd rossz napot fogna ki. Az újonc számára a tisztes helytállás a cél, a felkészülési mérkőzések alapján nagy bravúr lenne tőlük, ha szoros találkozóra késztetnék a Fekete-legénységet.

PVSK-PANNONPOWER - Atomerőmű SE, péntek - 18:30
Játékvezetők: Vígh P. dr., Papp P., Tőzsér D., (Faidt)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_2

Csabay és Kovács Péter személyében fontos játékosok távoztak a baranyai alakulatból, ezzel szemben pozitív oldalon meg kell említeni Nelson visszatérését, Pahlmblad jó beilleszkedését, valamint az elmúlt év egyik leghatékonyabb játékosának, Veljko Budimirnek maradását. Magyar játékosokkal próbálja megoldani  tavalyi centergondjait a hazai alakulat, az utolsó felkészülési találkozón Horti és Harazin is jól teljesített, mely jó előjel lehet a szezonnyitóra. Az ASE keretében nem történt nagy mozgás, csupán két légióst igazolt a csapat Dugat és Roberson személyében. Jobbára teljes kerettel készülhettek Dzunics mester fiai, akiknek a Kecskemét elleni főpróba jól sikerült.  Az elmúlt évben a hazai alapszakaszmeccsét nyerte a Pécs az ASE ellen, ám a rájátszásban 0-3-mal búcsúztak a Tolna megyei csapattal szemben. Van tehát pikantériája a találkozónak, mely akár szoros csatát, meglepetést is hozhat.

Marso-Nyíregyháza KK - Zalakerámia ZTE KK, szombat - 15:30
Játékvezetők:  Benczur T., Hegedűs T., Pozsonyi L., (Szaniszló)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_3

A hazaiak szerdán cseréltek légióst, ám Sopronban súlyos sérülés miatt kieső Wise csak hétfőn érkezik, ezért nehezített helyzetből várhatják Sitku Ernőék az évadnyitót. Különösen azért, mivel alaposan átformálódott a keret, továbbá a felkészülési időszak sem a folyamatos győzelmekről szólt náluk. Ezzel szemben a ZTE megnyerte a hazai rendezésű Göcsej Kupát, látható, hogy jól működik a légióskontinges, melyhez adalékként még Lekli a palánkok alatti munkája, valamint Kusnyer triplatermése érkezhet. Mint gyakran mondják, a hazai pálya előnye az NYKK-nál van, de határozott, jó kezdéssel lendületet vehet a ZTE és a Göcsej Kupa döntőjéből kiindulva tudhatjuk, onnan már nehéz megállítani a kék-fehéreket.

Soproni Sördögök - Naturtex-SZTE-Szedeák, szombat - 16:00
Játékvezetők: Cziffra Cs., Gál J., Balog Gy., (Bodrogváry)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_4

Újabb sikeres szezon várhat a soproniakra, mivel Barovics pótlására érkezett a komolyabbá váló, korábbi közönségkedvenc, Darian Townes, maradt Boriszov és hosszas várakozás után Thomast is sikerült maradásra bírniuk. A kék-fehérek szombaton kosárünnepre készülnek, tehát szinte minden adott ahhoz, hogy győzelemmel kezdjék a szezont. A szegediektől majdnem egy komplett kezdőötös távozott, egyedül annak örülhetnek, hogy Jereminovot sikerült maradásra bírni, valamint Csirics érkezésével rutin és ponterősség érkezett hozzájuk. Nehéz feladat előtt áll Lazics mester és csapata, ennek ellenére ne gondolja senki, hogy csak asszisztálni fognak a Sopron sikeres szezonkezdetéhez.

KTE-Duna Aszfalt - Egis Körmend, szombat - 16:00
Játékvezetők: Pálla Z., Frányó P., Jakab L., (Benczur)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_5

Wittmann Krisztián távozását könnyen kiheverte a Kecskemét, hisz az érkező oldalon Barovics, Ivosev, Kovács Péter, Rakics és az amerikai James Kinney neve szerepel. Alapos erősítésen ment át Sztojan Ivkovics legénysége, mely komolyabb célokkal vághat neki a bajnokságnak, mint az elmúlt idényben. Kinney elmondása szerint remek közösség van a KTE-nél, így bizakodva várhatják a hazai nyitómeccset. Nem csak a körmendi szurkolók, hanem a külső szemlélők számára is nagy kérdés, hogy miként fogják belevetni magukat a piros-feketék az új szezonba. Csarnokuk átépítése miatt a teljes felkészülési időszakban plusz terhelést jelentettek számukra az utazások, továbbá az a tény, hogy első négy bajnoki mérkőzésüket idegenben vívják. Govens és Lemon Jr. személyében két jó adottságú külföldit találtak, de magas poszton még keresik a végső megoldást. Sharabidze sokat tehet szerződtetéséért, ha jól teljesít az első fordulóban. Kérdés, hogy a viszontagságos előszezon és vesztes főpróba után miként rendezte csapata sorait Aaron Mitchell. Amennyiben a védekezésük rendben lesz a körmendieknek, abban az esetben egy-két extra egyéni teljesítmény győzelmet is hozhat számukra, de a papírforma jelen pillanatban hazai sikert ígér.

Alba Fehérvár - Jászberényi KSE, vasárnap - 19:30
Játékvezetők: Földházi T., Farkas G., Söjtöry T., (Gencsev dr.)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_6

A vendégek jól erősítették meg magyar magukat az előszezonban, Csabay és Horváth Ákos érkezéséből sokat profitálhatnak. A sikerhez azonban szükséges, hogy a kezdőcsapatból hosszabbító Soós és Dramicsanin is kiegyensúlyozott, meghatározó teljesítménnyel szolgáljon. Magas posztokon nagyon vigyázniuk kell a jászságiaknak, mert itt ütközhet ki leginkább a vendéglátókkal szembeni hátrányuk. Az Alba minden bizonnyal sokkal motiváltabban lép pályára a szerdai, Real Madrid elleni gálamérkőzést követően. Ezen felül a Tenter-legénység mellett szól a hazai pálya előnye, továbbá, hogy több lehetősége volt az új mesternek, hogy csapatát alakítsa. Az Alba minden bizonnyal az ünnepi ráhangolódás után győzelemmel szeretné nyitni a szezont, nagy meglepetés lenne, ha vendég sikert születne a forduló utolsó találkozóján.

Szabadnapos: Falco KC Szombathely

 

Slide - Jene Sándor
Fotó - Delfinek.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus