Bemelegítés - A-csoport, 2. forduló

A nyitóforduló után rögtön hétközi játéknapot rendeznek a Férfi NBI A-csoportjában. Vannak olyan csapatok, akik a nyitányon elszenvedett vereségüket akarják kijavítani, a győztesek folytatnák megkezdett jó sorozatukat, valamint két EuroChallenge résztvevő játssza a forduló rangadóját. Alábbiakban olvashatjátok a második kör hat mérkőzéséhez készített felvezetőnket. 

Kaposvári KK - Zalakerámia-ZTE KK, szerda - 18:00

A tavalyi bajnokság negyedik helyezettje meglepő vereséget szenvedett Kecskeméten. Hozzá kell tenni, hogy nélkülözni kényszerültek Louis Hinnantet, de a 26 pontos differencia bőven több, mint amit az amerikai légiós kiválása okozhatott. Szükségeltetne Pesics és Puljko teljesítményének javulása is, ha szeretnék legyőzni a Zalaegerszeget, mely komoly skalpot szerzett az első játéknapon. A kék-fehérek az egyik nyugati riválisukat, a Falco csapatát fektették két vállra, hazai környezetben. Idegenben sem szabad lebecsülni Völgyi Péter fiait, főleg ha még Plumb is formába lendül. Szoros, pontokban kevésbé bővelkedő találkozót várunk, melyen a jobban védekező alakulat kerülhet ki győztesen. 

Inkognito Fashion BC Körmend - Atomerőmű SE, szerda - 18:00

A lehető legjobban hangolt első idegenbeli fellépésére a tavalyi bronzérmes. Dzunics mester, úgy tűnik, tökéletesítette a légiós kontingenst, s a Székesfehérvárról magával hozott játékosok is jól mutatnak a csapatban. A Nyíregyháza felett aratott nagy különbségű győzelem önbizalmat, magabiztosságot kölcsönözhet az ASE-nak. Az utolsó három körmendi fellépésükön kivétel nélkül a hazaiak nyertek, így ők a Kovács Ákosék elleni jó sorozatuk folytatásáért, idénybeli első győzelmük megszerzéséért szállnak harcba. Ha a Hencsey Tamás által várt támadójátékot tudják hozni Ferencz Csabáék, valamint úgy védekeznek, mint a Jászberény ellen, akkor joggal számolhatnak a győzelem lehetőségével a piros-feketék.

Sopron KC - Pécsi VSK-PANNONPOWER, szerda - 18:00

A kék-fehérek az Alba otthonában nyitották a szezont, ám szinte sanszuk sem volt a győzelemre. Sabáli Balázs bizonyára komoly fejmosást tartott fiainak a találkozót követően, hisz szervezettebb játékkal győzelmi esélyük lehetett volna a bajnok vendégeként. Nagyon hamar adódik lehetőség a javításra, ám a feladat egyáltalán nem lesz egyszerű, mivel a Pécs már megnyertnek vélt találkozót engedett ki kezéből hazai környezetben. Csirke Ferenc együttesének szüksége lenne egy idegenbeli bravúrra, hogy kompenzálni tudja a nyitóforduló fiaskóját. Ha a baranyaiak légiósai és Kovács Péter mellé fellépnek a kiegészítő játékosok, végig koncentrálnak, akkor szoros végjátékú összecsapásra számíthatunk.

Naturtex-SZTE-Szedeák - Alba Fehérvár, szerda - 18:00

Az első forduló legnagyobb meglepetését szolgáltatta a szegedi együttes azzal, hogy több mint tíz pontos hátrányból felállva fordítottak a Pécs otthonában. Ezen lélektani fórral a birtokukban fogadják a bajnoki címvédőt. Láthattuk, hogy Frade mester nagyon komolyan gondolja az egész pályás letámadást, melyhez komoly erőnlét szükséges. Itt jön be a legnagyobb kérdés, hogy a hazaiak mennyire tudnak mély, friss rotációt használni. A papírforma egyértelműen a EuroCupra készülő kék-fehérek sikerét jósolja, ám láthattunk példát arra, hogy az esélytelenebb együttes a vélt hátrányból kovácsol előnyt a mérkőzés folyamán. 

Falco KC Szombathely - KTE-Duna Aszfalt, szerda - 18:30

Remekül kezdte a bajnoki évadot az élvonalba visszatérő kecskeméti gárda. Már rögtön az első mérkőzésen érződött, hogy Jovanovics jelenléte, játéka pozitív hatást gyakorol a keretre, aktív rotáció tagjaira. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy könnyedén győzték le a Hinnant nélkül kiálló Kaposvárt. Szerdán azonban jóval nehezebb dolguk lesz, a Falco ugyanis minimális különbségű vereséget szenvedett Zalaegerszegen, így minden bizonnyal hazai környezetben azonnal szeretné kiküszöbölni a csorbát Bencze Tamás legénysége. Amennyiben Zagorac tudja vállalni a játékot, akkor esélyesebb a sárga-fekete csapat, ám ismerjük már annyira Sztojan Ivkovicsot, hogy mindig tartogat egy-egy merész, nem várt húzást, mely hatást gyakorolhat a mérkőzés menetére.

FORTRESS Jászberény - Marso - Nyíregyházi KK, szerda - 19:00

A Jászberény szoros küzdelemben kerekedett felül a Körmenden az első játéknapon. A második fordulóban ismét saját szurkolóik előtt játszhatnak, mégpedig az az NYKK lesz az ellenfél, mely kiütéses vereséget szenvedett a két légióssal felálló Paks otthonában. Valószínűsíthető, hogy ismét abban az összeállításban küldi pályára csapatát Földi mester, mint hétvégén. A Nyíregyházánál nagy eséllyel nem produkál két olyan meccset egymás után Mohácsi, mint tette Pakson, s bízhatnak abban is, hogy gördülékenyebb lesz a csapatjátékuk. Valahogy mindenképpen tarsát kell adni a gárdának, mivel ezt leszámítva sorozatban még öt idegenbeli fellépés vár rájuk.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus