Bemelegítés - A-csoport, 26. forduló

Szombaton hat mérkőzéssel fejeződik be a Férfi NBI/A-csoport alapszakasza, benne két élőben közvetített mérkőzéssel.

TLI-Alba Fehérvár (7., 11-12) - Falco-Trend Optika KC Szombathely (5., 14-9), szombat - 18:00
Játékvezetők: Györffy P. A., Török R., Söjtöry T. (Gincsai dr.)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_151

A szerdai játéknapot követően jóval nehezebb lett a Falco helyzete. Kálmán László tanítványai saját csarnokukban buktak a rivális Kaposvár ellen, a vereség pedig azt jelentette, hogy lecsúsztak a felsőházi középszakaszról, és csak a középházban folytathatják a további küzdelmeket. Nehezíti még a sárga-feketék helyzetét, hogy családi okok miatt távozott a csapattól Covington, s mivel még Doyne nincs száz százalékos állapotban, így mezőnyposzton szűkültek a rotációs lehetőségeik. Ezzel együtt nagyobb teher hárul majd Martinicsre, Perlre vagy épp Váradira, viszont ők azon lesznek, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Magas poszton, főleg az Alba ellen akár még kamatozhat is a Majsztorovics-Krisztanovics duó játéka, hiszen előbbi a védő, utóbbi a támadó oldalon jelent nagy pluszt a Falcónak. A legutóbbi két mérkőzését elvesztő hazai alakulatnak nagy szüksége van a sikerre, főleg a középszakaszbeli küzdelmek szempontjából, mivel alakulhatnak úgy az eredmények, hogy a következő szakaszt a kilencedik helyről kezdje meg az Alba. Hazai pálya előnye és a vendégeket ért hatások miatt a kék-fehérek a találkozó esélyesei, de a szombathelyiek sem adják fel előre a győzelem lehetőségét.


FAIRIUM Jászberényi KSE (11., 7-16) - Marso Nyíregyháza KK (10., 8-15), szombat - 18:00
Játékvezetők: Cziffra Cs., Makovsky Sz., Rácz Zs. (Benczur)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_152

Két, elsősorban hazai pályán erős csapat találkozik, így értelemszerűen a Jászberény tűnik esélyesebbnek - idegenben ők 1-11-es, a Nyíregyháza 1-10-es mérleget mondhat magáénak. A JKSE erősen összekapta magát az utóbbi időben, hiszen elkapták a ligaelső Paksot, majd legutóbb a Kecskeméttel vívtak a végletekig kiélezett mérkőzést, és Dramicsanyiék kifezetten jó formában várják a találkozót. Hujduroviccsal "szakított" a Nyíregyháza, de a helyére hozott Radenkovics eddig nem tűnik rossz vételnek, a csapat pedig a kifejezetten nehéz sorsolásból is kihozta a maximumot, hiszen a Falcót és az Albát is le tudták győzni. Kulcskérdés lesz, hogy az alacsonyabb, de gyorsabb JKSE mennyire tudja ezt kamatoztatni a fizikálisabb Kolaricsékkal szemben, illetve hogy a parádésan játszó Ware-Dramicsanyin párossal mihez kezdenek a vendégek - szintúgy a túloldalon Taylor semlegesítése lehet a döntő.


MAFC (13., 3-20) - Soproni Sördögök (3., 17-6), szombat - 18:00
Játékvezetők: Földházi T., Fodor A., Sallai I. (Farkas J.)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_153

Sabáli Balázs csapata az utóbbi időben borzalmas védekezést mutatott be, ennek egyik csúcspontja talán a kaposvári vereség volt, így az őszi bajnok sorozatban három vereséggel lecsúszott a tabella harmadik fokára. A tréner komolyabb elbeszélgetést ígért játékosaival, kérdés, hogy ebből mi valósul meg, a csapat mentálisan és fizikálisan is kissé kimerültnek tűnt. A mérkőzésnek számukra minimális tétje sincs, ráadásul a nagyon mélyre süllyedt sereghajtó otthonában még "lazább" felfogással is meg lehet a győzelem. A MAFC sorozatban 13 (!) vereségnél járt, Lakosáék teljesen szétestek, és jelen helyzetben szinte bármit is mutat a Sopron, minimális esélyük van a sikerre - Pécsett is csak fellángolásaik voltak. Matija Poscic valószínűleg kihagyja a találkozót csípősérülése miatt, így belül kissé vékonyabb lesz a Sördögök, Sabáli szerint a három sokat játszó hátvéddel próbálták újra összerakni a támadást és a védekezést is, és az önbizalom szempontjából nagyon fontos, hogy győzelemmel zárják az alapszakaszt.


Zalakerámia ZTE KK (12., 4-19) - KTE-Duna Aszfalt (2., 18-5), szombat - 18:00 (ZalaSport)
Játékvezetők: Kapitány G., Farkas G., Praksch P. (Várhalmi)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_154

A ZTE a Kaposvár és a MAFC elleni győzelmek után ugyan kikapott szűken a Szegedtől és a Pakstól, de mindenképpen masszív csapatnak tűnnek, Cohadarevicékkel az alapszakasz második helyére hajtó Kecskemét is meg fog szenvedni. Sztojan Ivkovics csapata nagyon nehezen nyert Jászberényben, viszont a Paks elleni vereség óta ha szűken is, de hozzák a meccseiket, a Sopron hibáit kihasználva pedig meg is előzték őket. Igazi jelentősége nincs annak, hogy melyik lesz a második és a harmadik az alapszakaszban, így kérdés, hogy mennyire pihenteti kezdőjátékosait a tréner - Kinney a legutóbbi találkozót kihagyta. Hasonló a képlet, mint a MAFC-Sopronnál, annyi különbséggel, hogy a ZTE stabilabb a fővárosiaknál, a Kecskemétnek pedig talán még annyit se számít a végeredmény, mint Rujákéknak - mindenesetre ők az egyértelmű esélyesek.


Naturtex-SZTE-Szedeák (8., 11-12) - Pécsi VSK-PANNONPOWER (6., 13-10), szombat - 18:00
Játékvezetők: Benczur T., Frányó P., Tőzsér D. (Faidt)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_155

A Pécs szerdai sikere duplán számít, ugyanis a dolgok jelenlegi állása szerint Halászék akár utolérhetik a Falcót, amennyiben számukra kedvező eredmények születnek az érintett mérkőzéseken. A hazaiak a hétközi fordulóban a negyedik negyed elejére ledolgozták hátrányukat, egyenlítettek Körmenden, de a végjátékban már nem tudták tartani a lépést az új lendületet vevő piros-feketékkel. A bajnokság folytatásának szempontjából nagyon fontos lenne, hogy ezt a mérkőzést megnyerje a Lazics-legénység, ám ehhez nem lesz elegendő, ha csak egyetlen játékosuk nyújt extra teljesítményt.


Egis Körmend (9., 10-13) - Atomerőmű SE (1., 19-4), szombat - 18:00 (MTE TV)
Játékvezetők: Pálla Z., Hegedűs T., Boros T. (Forrai)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_156

Az ASE egy félidő alatt lerendezte a ZTE elleni mérkőzést szerdán, s bár a kék-fehérek komoly mértékben faragtak hátrányukon, Kovácsék sikere nem forgott veszélyben. Kérdés, hogy mennyire tartja fontosnak a Paks az alapszakasz megnyerésének tudatában a körmendi fellépést. Persze a presztízs megkívánja, hogy győzelemre játszanak a piros-kékek, viszont az is biztos, hogy a kemény középszakasz előtt nem szeretne sérülteket látni keretékben Dzunics mester az éppen tegnap kidőlő Jones mellett. A Körmend már jó ideje úgy fut neki hazai mérkőzéseinek, hogy győztesen kell megvívnia őket. Ez a tézis érvényes az alapszakasz győztese elleni derbin is. A piros-feketéknek továbbra is a rájátszásba kerülés a cél, s elsődlegesen a saját teljesítményükkel, a védőmunka javításával kell foglalkozniuk a Déri tanítványoknak. A legutóbbi összecsapáson örömteli tényként hathatott a vasi drukkereknek Ferencz és Tóth meghatározó játéka. A körmendiek, ha fel tudják törni az ASE védekezését, akkor szurkolóik támogatásával újabb fontos győzelmet érhetnek el. Annak ellenére, hogy a Paks számára már tét nélküli a találkozó, biztosan rangadóhoz méltó hangulatban játszhatnak a felek. Tovább kapaszkodik a Körmend vagy 2015-ben elsőként a Paks tud nyerni vendégként a Szentélyben? Az MTE TV közvetítéséből kiderül.
 
Szabadnapos: Kaposvári KK (4., 15-9)

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus