Bemelegítés - A-csoport, 3. forduló

Szombaton kettő, vasárnap pedig négy, közte egy televízió által közvetített mérkőzést rendeznek a Férfi NBI A-csoportjának 3. fordulójában. Az alábbiakban olvashatjátok beharangozóinkat!

Négy gárda próbálja meg idegen környezetben megszerezni első győzelmét, ám a hazaiak közül öten is arra törekednek majd, hogy saját csarnokukban őrizzék meg veretlenségüket.

Pécsi VSK - PANNONPOWER (9., 0-2) - Inkognito Fashion Körmend BC (10., 0-2), szombat - 18:00

Játékvezetők: Cziffra Cs., Király L., Fodor A., (Faidt)

Két, eddig nyeretlen csapat találkozik a forduló nyitómérkőzésén, a Lauber Dezső Sportcsarnokban. Hasonló utat jártak be mindketten, hisz az első fordulóban egyaránt minimális különbségű, egy labdás meccsen maradtak alul riválisukkal szemben, míg a második játéknapon a mostani vendéglátó 7, a Körmend pedig 10 pontos különbséggel kapott ki. Duplán fontos lesz Csirke Ferenc és Hencsey Tamás alakulata számára is a találkozó, ugyanis amelyik csapat begyűjti harmadik vereségét, hatalmas lépéshátrányba kerül. Tekintve, hogy a Pécs a folytatásban a Nyíregyházát és a Falcot látja vendégül, a Körmend pedig fogadja az Albát, majd Sopronba látogat a vasiak szempontjából égető fontosságú a győzelem megszerzése.  

FORTRESS Jászberény (4., 2-0) - Falco KC Szombathely (8., 0-2), szombat - 18:30

Játékvezetők: Györffy P. A., Gorka Sz., Pozsonyi L., (Bukta)

Szinte teljes kerettel készülhet harmadik hazai találkozójára a jászsági együttes. Földi Sándor egyedül a sérüléssel bajlódó Rastko Dramicsanint kényszerül nélkülözni. Nik Raivioék szerdán az NYKK-t győzték le, így ők jóval pihentebben várhatják az összecsapást, mint a szombathelyiek. A sárga-feketék ugyanis az Aréna Savariában, kétszeri hosszabbítás után maradtak alul a Kecskeméttel szemben. A győzelmi kényszer tehát a vasiak vállát nyomja, akiknek már mint lélektani, mint eredményességi szempontból jól jönne egy siker. Jászberényben győzni viszont nem lesz egyszerű feladat, nem csak nekik, hanem bármelyik magyar együttesnek.

Atomerőmű SE (1., 2-0) - Kaposvári KK (11., 0-2), vasárnap - 15:00 (SportKlub)

Játékvezetők:  Kapitány G., Gál J., Tőzsér D., (Várhalmi)

A bajnokság listavezetője egy sima és egy szorosabb mérkőzés után most arra készül, hogy hazai környezetben ismét egy kevésbé nehéz mérkőzést tudjanak le, s erre minden esélyük megvan. Ugyanis a Kaposvár eddig nem találta meg azt az utat, amit tavaly jártak. Nehéz lesz megbirkózniuk azzal a magasember rotációval, mellyel a Paks rendelkezik, ugyanis az eddig mérkőzéseken rendre a lepattanózással gyűlt meg legnagyobb baja a somogyi alakulatnak. Dzunics Braniszlav csapata kezd összeállni, pedig még Summers nem mutatkozott be. Vaughn jó választásnak bizonyul eddig, Jones hozza amit elvárnak tőle, a cserejátékosok pedig eddig felülteljesítenek, elég csak Kovács, vagy Eilingsfeld eddigi játékára gondolni. Toronymagas esélyes az ASE, melyet a televíziós közvetítésnek köszönhetően az egész országnak igazolhatnak. Ám nem gondoljuk, hogy Fekete Ádám együttese tálcán nyújtja majd át a győzelmet Körtélyesiéknek!

Alba Fehérvár (3., 2-0) - Marso - Nyíregyházi KK (12., 0-2), vasárnap - 16:00

Játékvezetők: Hegedűs T., Farkas G., Vida B., (Fekete)

A forduló talán legegyértelműbb mérkőzésére vasárnap, kora délután kerül sor.  Eloy Vargas ugyan még nem állhat Frade mester rendelkezésére, azonban nélküle is a kötelező kategóriába tartozik az NYKK elleni győzelem megszerzése. A Nyíregyháza még csak keresi önmagát, valamint azt a játékot, mellyel sikeresek lehetnek. Ám ha megnézzük a bajnoki címvédő keretét, rotációs lehetőségeit, akkor borítékolhatjuk, hogy nem az előttünk álló hétvégén kezdi meg a győzelmek gyártását Horváth Imre alakulata.

Zalakerámia-ZTE KK (5., 2-0) - Naturtex-SZTE-Szedeák (7., 1-1), vasárnap - 18:30

Játékvezetők: Pálla Z., Frányó P., Jurák K., (Szabó)

Sorozatban harmadik győzelmére készül Völgyi Péter együttese, mely eddigi két fellépését egyaránt szoros csatában, két-két ponttal nyerte meg. A Szeged -bár a keret mélysége nem ezt prognosztizálta- nagyon jól indította az új idényt. Rögtön az első körben elhozták a két bajnoki pontot Pécsről és komoly fejtörést okoztak az Alba Fehérvárnak. Vasárnap a jó formában lévő, önbizalomtól duzzadó ZTE-hez látogatnak, s vélhetően nagy elánnal dobják magukat játékba. Ha azonban jó napot fog ki a Boston-Safford duó, valamint a kiegészítő játékosok közül legalább kettő fellép melléjük, akkor már kezdhetik is húzni a harmadik strigulát a zalaegerszegi győzelmek rovatába.

KTE-Duna Aszfalt (2., 2-0) - Sopron KC (6., 1-1), vasárnap - 19:20

Játékvezetők: Földházi T., Balog Gy., Rácz Zs., (Benczur)

Sokak számára meglepetést okozott az újonc teljesítménye, ám a keret jóval többre hivatott, mintsem, hogy a bentmaradásért küzdjenek. A Sopron a nyitófordulóbeli leszereplése után hazai pályán javított, így némi önbizalommal felvértezve utaznak Kecskemétre. Barovics és Thomas azok a játékosok, akiknek a prímet kell vinniük, ám ha Ruják és Dénes, vagy épp a legutóbb minimális játékidőt letudó Tóth Gergely is jó napot fog ki, akkor hasonló teljesítményre lesz szüksége a vendéglátóknak, mint szerdán, Szombathelyen. Ugyanis a KTE kétszeri hosszabbítás után, Wittmann Krisztián vezetésével fektette két vállra a Falco együttesét. Alighanem vasárnap este egy rövidebb, simább, ám hasonló végkimenetelű találkozóval gondolkodás nélkül kiegyeznének.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus