Bemelegítés - A-csoport, Alapszakasz - 14. forduló

A hétvégén lejátsszák a magyar férfi A-csoport alapszakaszának 14. körét - a forduló beharangozóját olvashatjátok.

PVSK-PANNONPOWER (8-5) - Szolnoki Olaj KK (7-6)
2017.01.21., szombat, 16:30

A hazaiak két vereségből érkeznek, de egyszer a listavezető Albától kaptak ki, a Vasas otthonában pedig nem teljesen egészséges kerettel álltak ki - ez utóbbi faktor rögtön döntő is lehet, egy közel 100%-os Pécs kellene a jelenlegi Szolnok ellen. Az Olaj legutóbbi három mérkőzéséből kettőt megnyert, kedden pedig csak hosszabbítás után kaptak ki a Besiktastól, egyértelműen kezdenek formába lendülni. A vendégek kifejezetten jól kombinálják mostanában Pavlicsevics és Vojvoda védelemmegbontásait azokkal a 2-2-kkel, amiknek Andric a címzettje. A horvát centert és ezeket az elzárás-leválásokat kell a hazaiaknak minél jobban levédekezni - a heroball nem mindig vezet azért eredményre a vendégeknél sem, Andric nélkül pedig sokszor ennyi marad még mindig az Olajnak. A szolnokiaknak is a palánk alá kell leginkább figyelniük, Sejfic mostanában kiváló formában játszik, de Andricot, Tóth Ádámot és Eilingsfeldet is lehet rajta forgatni, így papíron a jelenlegi állapotában egyértelműen az Olaj a favorit.

Alba Fehérvár (11-2) - Zalakerámia ZTE KK (9-4)
2017.01.21., szombat, 18:00

Az Alba szerdán nem az első szoros végjátékot tudta megnyerni, ha csak a legutóbbi heteit nézzük, akkor sem. A Pardubice elleni sikernek számszerű haszna ugyan nem volt, de elég komoly önbizalmat kaphattak az utóbbi hetekben Lóránték attól, hogy Pécsen tudtak fordítani, a FIBA Europe Cupban pedig a Kolozsvárt és a cseheket is le tudták győzni idegenben. A ZTE 3 meccses győzelmi sorozatban van, de legutóbb az ASE nagyon megizzasztotta őket, csak dupla hosszabbítás után nyertek, összességében azért nem lehettek elégedettek a mutatott játékkal, még ha az eredmény jött is. A két együttes mélysége között nincs akkora különbség, de amíg a vendégek támadójátéka egyértelműen Ubilla játékszervező képességére épül, addig a fehérváriak jóval több kreatív, magának és mások számára helyzetet teremteni képes játékossal rendelkeznek. Dzunics Braniszlav csapatának félsiker, ha Ubillát ki tudja szedni a játékból - az irányítón ráadásul több embert is tudnak majd forgatni, hogy minél nehezebb dolga legyen. Nem esélytelen a ZTE, de a favorit a hazai gárda akkor is, ha jövő kedden sorsdöntő mérkőzést játszanak a nemzetközi kupában.

Atomerőmű SE (3-10) - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (8-5)
2017.01.21., szombat, 18:00

Egy hete még sima vendég sikernek tűnt ez, és benne van a pakliban, hogy ez is történik majd, de azért Teo Cizmic láthatóan összekapta a paksi csapatot, nyerési esélyeik voltak Zalaegerszegen, ami a korábbi játékukkal elképzelhetetlen lett volna. Az más kérdés, hogy a ZTE ellen összerakni a védekezést nem ugyanaz, mint a Falcóra felkészülni, a szombathelyik sokkal több lábon állnak támadásban, és így azért várhatóan lesznek gondok hazai oldalon hátul. Az érdekes kérdés lesz, hogy Watkins játékra jelentkezhet-e, és ha igen, akkor mennyit bír, mert a Falco egyik méregfogát, Zsigeranovicsot ki lehetne vele és Tibyvel húzni, de a vendégek így is építhetnek még a Medford-Govens-Váradi trióra, az pedig erősen kérdéses, hogy Samenasék őket tartani tudják-e - nem mellesleg elvileg játszik már az új igazolás is a Szombathelynél. A túloldalon okosabb játék kell Hilltől annál, amit Zalaegerszegen mutatott, és akkor legalább a támadójátékban villoghat az ASE, de még Cizmic kinevezése ellenére is a Falco a találkozó esélyese.

JP Auto - JKSE (4-9) - MAFC (3-10)
2017.01.21., szombat, 18:00

A jól kezdő Berény 4 meccses vereségsorozatban van, és játékban mintha meg is álltak volna - védekezésben hoznak egy nagy átlagot, de a támadójátékuk borzasztóan instabil, nincsenek kiegyensúlyozott teljesítmények, itt főleg a hátvédeknél vannak hatalmas hullámzások. A vendég MAFC ezzel szemben az utóbbi 4-5 fordulóban kifejezetten jól játszott, összeszedték magukat, és ami még fontosabb, egységes csapatmunkát mutatnak be, jóval kevesebb lett az egyénieskedés, mint korábban. Smith lehet most a nyerőemberük, mert teljesen más típusú irányító, mint Protics, ha ki tudja használni a gyorsaságát elöl-hátul, azzal óriási előnybe hozhatná saját csapatát. Nincs nagy különbség a két állomány között, a hazai pálya a JKSE mellett szól, de a forma egyértelműen a fővárosiak oldalán van, valamivel esélyesebbnek is tartom őket.

Sopron KC (5-8) - Kaposvári KK (8-5)
2017.01.21., szombat, 18:00

Sopronban nem sokat segített az edzőváltás egyelőre, a Falco elleni hazai zakó után a MAFC pályáján is kapitulált Dragan Alekszics gárdája, ráadásul mindkét összecsapáson futottak az eredmény után a találkozó nagy részében. A Kaposvár 8-5-ös mérlege jó, de a stabil játék náluk sincs meg igazán, ráadásul Durent lecserélték Winsome Frazierre. Nem sokat tudni, milyen állapotban lehet az anno kitűnő támadóként ismert amerikai dobóhátvéd, meg hogy 34 évesen például mit mutat majd hátul, de sokkal egyszerűbb nem lett tőle a képlet. Gyakorlatilag tippelhetetlen mérkőzés emiatt - a keretek és a hazai pálya alapján nyerhetne a Sopron, de nem sok mindent láttunk tőlük az elmúlt két hétben, ami alapján favoritok lehetnének bárki ellen.

Vasas Budapest (3-10) - KTE-Duna Aszfalt (6-7)
2017.01.22., vasárnap, 16:00

A Vasas legutóbb legyőzte a Pécset, még ha elég komoly előnyét majdnem teljesen le is adta a végjátékra, de az a meccs nyilván sokat dobott az önbizalmon, Ryan Wright pedig a szerkezeten. Az amerikai center érkezésével kapott a Vasas védekezése egy egész stabil embert, akinek aztán támadóoldalon lesz valószínűleg kérdés a produktuma minden egyes mérkőzésen, de azzal is sokat segíthet csapatán, ha Pachert tehermentesíti hátul, így utóbbinak több energiája marad arra, hogy elöl pontos befejezésekkel operáljon. A hazaiak támadójátéka mindenesetre egy elég komoly teszt előtt áll, hiszen a KTE védelmét egyáltalán nem egyszerű feltörni, hiába kosarazik jó formában Ronnie Taylor. A pasaréti klub otthon 3-2-re áll, a kecskemétiek pedig csak 1-5-re, így Forray Gábor alakulatát nem lehet kihozni egyértelmű esélyesnek, hiába hoznak egy egész jó szintet Djukanovics érkezése óta. Annál sokkal pontosabbat nem lehet mondani, hogy egy borzasztóan fizikális, brusztolós mérkőzésre van kilátás.

Egis Körmend (9-4) - Naturtex-SZTE-Szedeák (7-6)
2017.01.22., vasárnap, 18:00

A Körmend két vereség után érkezik erre a meccsre, de egyik találkozón sem játszott Parrish Petty - hogy mikor fog, azt nem tudni, mindenesetre itt is megéghet nélküle a vasi együttes, mert a Szedeák ellen sem lehet félgőzzel nyerni. A vendégeknél Marko Boltics bombaformában van, és intő jel lehet a hazaiaknak az a védekezés, amit Dru Joyce-on bemutattak Minszkben - az amerikai irányító 17 gólpasszt osztott ki, többnyire 2-2-k után, amiből most is számíthat párra a Körmend, ezek levédését sokkal jobban meg kell oldaniuk, mint szerdán. Nincs egyébként nagy gond a vasiaknál, hiszen Szolnokon még gyenge támadójátékkal is sokáig meccsben voltak, Minszkben pedig a sokszor elveszett védekezés ellenére is nyerhettek volna, illetve ha visszatér Petty, akkor az ő 8 fős rotációjuk egyértelműen masszívabb, mint a Szedeáké, kifáraszthatják a vendégeket. Esélyesebb is Gasper Potocnik legénysége, de két hete a Szolnokot győzte le, majd legutóbb Kaposváron is nyerni tudott Nikola Lazics csapata, bejutottak ezzel a Magyar Kupa nyolcasdöntőjébe is, úgyhogy nyilván önbizalommal telve indulnak neki ennek a nyugati túrának.


Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus