Bemelegítés - A-csoport, Alapszakasz - 16. forduló

Szerdán és csütörtökön lejátsszák a magyar férfi A-csoport alapszakaszának 16. körét - a forduló beharangozóját olvashatjátok.

Atomerőmű SE (5-10, 11.) - Sopron KC (7-8, 9.)
2017.02.01., szerda, 18:00

Fontos meccs lehet ez, hiszen az ASE nyilván szeretne a középházba kerülni, ahhoz azonban még legalább egy helyet előre kell lépnie, a Sopron pedig közvetlen riválisa (lehet hazai győzelem esetén). Mindkét gárda 2-2 győzelmet aratott zsinórban, egyértelműen jobb formában vannak az edzőváltások óta. A kérdés az, hogy Ryan Watkins ezen a találkozón pályára léphet-e, mert Teo Cizmicnek nagyon kellene darabszámra is az ember, nemcsak minőségre - szombaton lényegében 7 emberrel nyertek Watkins és Medve nélkül, az borzasztóan kevés egy szerda-szombat ritmushoz. A vendégek állománya markánsabbnak tűnik, viszont a paksiak nagyon összeálltak, a Falcót is gond nélkül intézték el másfél hete, azt sem szabad elfelejteni. Az is mellettük szól, hogy Tibyre nem nagyon van megfelelő embere a soproniaknak - ha Spicának megy a játék, akkor is inkább támadásban villog, mint védekezésben és pattanózásban, Tiby pedig óriási formában van az utóbbi fordulókban. A hazai pálya miatt esélyesebb valamivel az ASE.

KTE-Duna Aszfalt (7-8, 10.) - Naturtex-SZTE-Szedeák (8-7, 7.)
2017.02.01., szerda, 18:00

Nagyon fontos mérkőzés lesz ez is, hiszen itt is közvetlen riválisokról van szó, a középszakaszba pedig a középházban viszik az alapszakaszmérleget a csapatok. A Szedeák a decemberi megtorpanása óta most megint nagy formában van - Körmenden beleszaladtak egy pofonba, de a támadójátékuk megint ihletett. A hazaiak ezzel szemben a stabil védekezésre és az ehhez elég támadójátékra építettek az utóbbi időben - Szolnokon aztán ők is kaptak egy hatalmas zakót az előző körben. A Szedeákot jobb csapatnak tartom valamivel, nagyon látványos csapatjátékot tudnak játszani, ami idén eredményes is, de azt is hozzá kell tenni, hogy hazai pályán a KTE rendre behúzta az ilyen jellegű 50-50 meccseit. Nagyjából hasonló esélyek vannak most is, mert a vendégek idegenben csak 1-5-re, a hazaiak pedig otthon 5-2-re állnak - a helyszín kiegyenlítheti azt a fölényt, ami szerintem játékban megvan Nikola Lazicsék javára.

PVSK-PANNONPOWER (8-7, 8.) - Egis Körmend (10-5, 2.)
2017.02.01., szerda, 18:00

A Körmend fizikailag kicsit talán kimerült a sorozatterhelésben, Kaposváron talán fejben sem voltak ott, de az biztos, hogy nagyon enerváltan mozogtak és borzasztóan rosszul dobtak. Ha sikerült valamennyire felfrissíteni a társaságot, akkor még így is jó esélyeik vannak, mert a Pécs elég komoly gödörbe került, és ezt már csak a sorsolásra nem lehet fogni - a Szolnok ellen még volt esélyük visszajönni a meccsbe nagy hátrányból, de a Szedeák otthonában ellenállás nélkül kapituláltak, a védekezés teljesen szétesett mostanra, támadásban pedig akkor sem tudnak betalálni már, mikor szépen kijátsszák a figurákat üres helyzetekig, így négy vereségük van zsinórban. Csirke Ferencék mellett szól a hazai pálya, de alapvetően a Körmend azért erősebb csapat, ezért még idegenben is esélyesebbnek számítanak - ha Pécsen sikerült rendet tenni az utóbbi pár napban, akkor bőven elképzelhető, hogy nyernek, ha maradt az előző két hét koncentráltsága, akkor viszont egy újabb nagy zakóba is beleszaladhatnak.

Alba Fehérvár (12-3, 1.) - MAFC (3-12, 13.)
2017.02.01., szerda, 18:30

A forduló legsimább meccsének kell ennek lennie, még ha az Alba el is vesztette legutóbbi két mérkőzését a Pau-Lacq-Orthez és a Falco ellen. Az látszódott legutóbb, hogy nem mindenki egészséges Dzunics Braniszlavéknál, de talán még a keddi kupameccs is a fejekben volt - most akármi történik, a papírforma szerint simán kell nyerniük. A fővárosiak legutóbb futottak az eredmény után az ASE ellen, de továbbra is elmondható, hogy kulturált játékot játszanak. Ettől függetlenül ha az Alba nem esett teljesen szét, amire kevés esély van, akkor itt a tisztes helytállás lehet a MAFC célja - óriási különbség van a felek játékosállománya között, és az Alba stílusa nem is igazán fekszik a MAFC-nak.

JP Auto - JKSE (5-10, 12.) - Kaposvári KK (9-6, 6.)
2017.02.01., szerda, 19:00

A Jászberény szerzett egy új irányítót Protics helyett, Devon Saddler érkezik a csapathoz, ami megboríthatja az eddigi rendet. A Kaposvár sok hibával játszott a Körmend ellen, de végül győzni tudott, ami nyilván megint egy pozitív töltetet adott Fekete Ádáméknak a Szedeák és a Sopron elleni vereségek után. A vendégek kerete jóval mélyebbnek tűnik jelenleg, de mindkét gárda elég hullámzó teljesítményt nyújt, a hazai pálya a JKSE-t segíti, úgyhogy nagyjából hasonló erők küzdelmét várhatjuk. Ugyanaz egyébként a kérdés, mint Stevan Totéknál mindig: hány légióstól látunk egyszerre jó teljesítményt, illetve most annyival bővült ez, hogy Saddlerrel mennyire lesz egyénieskedő a játékuk, mert ő kiválóan bont védelmet, de a pontszerzést inkább előtérbe helyezi, mint a passzolást.

Zalakerámia ZTE KK (10-5, 3.) - Szolnoki Olaj KK (9-6, 4.)
2017.02.02., csütörtök, 17:00

Ez lesz a forduló rangadója, hiszen a tabella harmadik helyezettje fogadja a negyediket. A ZTE támadójátékával nem nagyon tudnak mit kezdeni az ellenfelek - Ubillával most is meg fog gyűlni Pavlicsevics, Wittmann és Bryant baja, márpedig ha a zalaegerszegi fazonszabász föléjük kerekedik, onnantól csak a kinti dobóformától függ, hogy mire mennek majd elöl a hazaiak. Azt is hozzá kell tenni, hogy védekezésben a hazaiaknak is lesznek majd gondjaik, hiszen Vojvodát és Pavlicsevicset úgy kellene megfogni, hogy Ubillát közben valakin bújtatni is kell, mert az ő védekezésén el is mehet ez a meccs. A Szolnok hetek óta a kiváló 2-2-kre és a két említett hátvéd játékára épít - előbbi megfogásában Ubilla óriási rizikófaktor, ő konstans támadható pont lehet, viszont Drungilas mellett Jerrell Wright is forgatható lesz már Andricon. Ez sokat érhet Bencze Tamáséknak. még ha a horvát annyira képzett, olyan jó ütemben mozog be a festékbe és annyira sokoldalú, hogy közel sem biztos, hogy a litván és az amerikai ötös meg tudják fogni. Nagy meccsre lehet számítani, ahol az edzőváltás óta mutatott forma miatt az Olaj, a hazai pálya miatt a ZTE esélyesebb kicsit.

Vasas Budapest (3-12, 14.) - Falco KC Szombathely (9-6, 5.)
2017.02.02., csütörtök, 18:00

Ennek kötelező győzelemnek kellene lennie a Falco szempontjából, de a paksi kirándulásuk óta megint el lehet mondani, hogy náluk ilyen kijelentést idegenbeli mérkőzésen előtt nem lehet tenni. Legutóbb úgy verték meg az Albát, hogy Medford és Govens is visszafogott volt finoman fogalmazva is, de Pustahvar és Váradi szétdobták a listavezetőt. A Vasas állománya össze sem hasonlítható az Albáéval, de a Falco idegenbeli teljesítménye sem a hazaival. A pasarétiek legutóbb a ZTE otthonában egy félidő után még csak egy pont hátrányban voltak, azzal a produkcióval itt még akár keresnivalójuk is lehet, ha Szrecsko Szekulovicsék nem a soproni, hanem az összes többi idegenbeli meccsen mutatott játékukat hozzák - 1-6-ra állnak idegenben. A Falco alapvetően sokkal jobb kerettel rendelkezik, de annyiszor mondtak már csődöt saját pályájuktól távol, hogy ez esetükben szinte semmit nem jelent.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus