Bemelegítés - A-csoport, Alapszakasz - 18. forduló

Ma lejátsszák a magyar férfi A-csoport alapszakaszának tizennyolcadik fordulójának első felét - a találkozók felvezetőit olvashatjátok.

DEAC (6-11, 11.) - MAFC (3-14, 13.)
2018.01.31., szerda, 18:00

A bajnokság két leggyengébb formában lévő csapata találkozik egymással, hiszen a DEAC hat, a MAFC pedig hét mérkőzés óta nem tudott nyerni, a vendégeknél ráadásul volt egy edzőváltás is az előző találkozó előtt - valamelyik gárda elindulhat felfelé most. Erre a hazaiaknak van talán több sanszuk, bár az utóbbi időben a szezon elején látott meglepően jó játékukból egyre kevesebbet látni, hiába érkezett Keron DeShields is a csapathoz. A vendégeknél sérülések, eltiltások is nehezítették a helyzetet, az előző összecsapásokon Bennet Davis nélkül kellett kiállnia a fővárosi gárdának, ennek ellenére a Falco ellen egészen szép feltámadást produkáltak. Nagy kérdés, hogy az erőcsatár tudja-e vállalni ezúttal a játékot, mert ha igen, kiegyenlített erők küzdelme lehet a találkozó, amelyen az dönthet, hogy ki bírja el jobban a rá nehezedő nyomást a gyenge forma és a győzelmi kényszer miatt. A hazai pálya a DEAC mellett szól, és van három győzelemnyi előnyük is az utolsó két helyezettel szemben, úgyhogy rájuk kisebb teher nehezedik, még ha ezt a mérkőzést saját közönségük előtt be is kellene húzniuk - ők egy fokkal esélyesebbek.

Kaposvári KK (7-10, 9.) - Sopron KC (3-14, 14.)
2018.01.31., szerda, 18:00

A Kaposvár tartja azt a formát, hogy otthon győz, idegenben veszít, az előző hat meccsükön megmaradt ez a sorminta, most azonban hazai találkozó következik számukra, ráadásul az utolsó helyezettel szemben, megint jó esélyekkel léphetnek pályára. A hírek szerint Ivosev visszatért a csapathoz, ez is az ő malmukra hajthatja a vízet, illetve az is, hogy a Sopron a január elején mutatott feltámadása után kicsit megtorpant az utóbbi időben, három vereséget is begyűjtöttek - az is igaz, hogy a sorsolásuk sem volt kedvező azóta, hiszen a Top5-ből a Szolnokkal, a Körmenddel és a Kecskeméttel kellett játszaniuk, és otthon egyáltalán nem vallottak szégyent sem a listavezető, sem a KTE ellen. Kérdés, hogy most egy fokkal gyengébb ellenféllel szemben, de idegenben mit tudnak kihozni magukból, illetve hogy Ivosev megállítására mit találtak ki, mert papíron neki nem nagyon van embere Sabáli Balázs csapatában, fizikálisan hatalmas gondokat okozhat a honosított erőcsatár a vendégeknek. Fekete Ádámék otthon már stabilizálták magukat, így ők a favoritok ezen az összecsapáson, de a három újabb veresége ellenére a Sopron nem utazik esélytelenül Somogy megyébe.

Naturtex-SZTE-Szedeák (6-11, 10.) - KTE-Duna Aszfalt (10-7, 5.)
2018.01.31., szerda, 18:00

A Szedeáknál ugyanaz a helyzet, mint az előző hetekben, lassan hónapokban - Csirics és Juhos kiesése után a jelenlegi hárommeccses vereségsorozat nem meglepetés, a DEAC elleni győzelmet kell nagy sikernek elkönyvelni az erősen tartalékos állománnyal még akkor is, ha a magyarok közül többen is fel tudtak lépni teljesítményben. A Szolnok ellen ráadásul Boltics is kiszállt, ha ő sem lesz most, nagyon kevés esélye marad a hazaiaknak. Vele együtt azért továbbra is ott van a Boltics-Sulovics tengely, amiben bízhatnak, de igazság szerint a vendégek jelentősen jobb állapotban vannak akár egészségileg nézve, akár a formát tekintve - a KTE az előző hét összecsapásából hatot megnyert, csak a listavezető Szolnok ellen kapott ki, az egyik, ha nem a legstabilabb gárda a jelenlegi élvonalban. A vendégeknél nem nagyon van zavaró tényező, mostanában nagyon szépen jönnek az eredményeik otthon és idegenben is - az Olaj mögött 6-3-mal a második legjobb mérlegük van saját pályájuktól távol, úgyhogy itt is ők az esélyesebbek.

Zalakerámia ZTE KK (9-8, 7.) - JP Auto - JKSE (5-12, 12.)
2018.01.31., szerda, 18:00

A ZTE az utóbbi időben 50% körüli mérleget hoz, de nem volt egyszerű a sorsolása - kikaptak Kecskeméten és Fehérváron, de nyertek például Pakson, és nagyjából ugyanazt a játékot és teljesítményt hozzák most már hetek óta. A Jászberény egyértelműen felfelé ívelő pályára állt, de ezt leginkább annak köszönheti, hogy hazai pályán most már behúzogatja azokat a meccseit, amiken papíron is van esélye - a Sopron, DEAC, MAFC trió mellett legyőzték az idegenben mostanában teljesen impotens Kaposvárt is az előző hat forduló során. Idegenben 0-8-cal áll Nikola Lazics legénysége, Jászberénytől távol még nem igazán sikerült összecsiszolni a Nelson-Wallace hátvédpáros játékát a Lucsics-Sejfic kettőssel, egyszerre nem nagyon tudnak ponterősen kosárlabdázni, pedig náluk ez a négy játékos a kulcs a sikerhez. A ZTE egyértelmű favorit.


A többi mérkőzést az Alba Fehérvár, a Szolnoki Olaj KK és az Egis Körmend nemzetközi kupás elfoglaltságai miatt később rendezik.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus