Bemelegítés - A-csoport, Alapszakasz - 22. forduló

A hétvégén lejátsszák a magyar férfi A-csoport alapszakaszának 22. körét - a forduló beharangozóját olvashatjátok.

MAFC (3-18, 14.) - KTE-Duna Aszfalt (8-13, 10.)
2017.03.11., szombat, 17:30

Mindkét gárda számára fontos meccs ez, hiszen a MAFC az utolsó helyről szeretne elmozdulni, ehhez azonban el kell kezdenie nyerni a meccseket lassan, a Kecskemét középházi szereplése pedig veszélybe került az elmúlt egy hónapban és főleg a hétközi eredmények után. A fővárosiaknál Duvnjak két jó meccsel mutatkozott be, benne bízhatnak Garay Péterék, de a többiektől, főleg Smith-től és Sihotától sokkal több kell, mint a legutóbbi összecsapáson - előbbi "csak" gyenge, utóbbi értékelhetetlen teljesítményt nyújtott. Ha a négy légiós hozza magát, akkor a magyaroktól jöhet elég támogatás ahhoz, hogy legyőzzék a KTE-t, amely szívós volt eddig majdnem mindenhol, de ezt leszámítva idegenben eddig nem igazán volt meg az a nyerőemberük, aki hozni tudta volna a meccseket, hiába Djukanovics érkezése. Borzasztóan kellemetlen védekező stílusa van Forray Gáboréknak, könnyen lehet, hogy ezzel nyernek is, de a hazaiakban van annyi lehetőség Duvnjakkal kiegészülve, hogy behúzzák ezt a mérkőzést saját közönségük előtt.

Egis Körmend (15-6, 2.) - JP Auto - JKSE (7-14, 11.)
2017.03.11., szombat, 18:00

Ez várhatóan egy jóval egyoldalúbb találkozó lesz, hiszen a tabella második, otthon 10-0-lal álló és zsinórban 5 mérkőzést nyerő Körmend fogadja a két vereségből érkező Jászberényt. A vendégek egy hete Szolnokra hasonló helyzetben utaztak, akkor egészen jól tartották magukat egy félidőn keresztül, de a Körmend jelen állapotában jobb az Olajnál, a JKSE pedig már a Tiszaligetben is kikapott. Stevan Totéknál egyébként a padról mostanában érkezik egy-egy egészen jó teljesítmény is, de nem ugyanazok a két gárda lehetőségei, hiszen a Körmendnél mostanában már Kromah és Gibbs szállnak be a padról, előbbi lényegében azonnal húzóember is lett elöl-hátul. Nem lehet nagyon vita arról, hogy a vasiak a toronymagas esélyesek, ha ezt nem hiszik el előre (Gasper Potocnik azért gyorsan le szokta reagálni, ha van valami baj), akkor simán kell nyerniük.

Naturtex-SZTE-Szedeák (10-11, 8.) - Atomerőmű SE (7-14, 12.)
2017.03.11., szombat, 18:00

A Szedeák legutóbb Jászberényben a középházba jutás szempontjából kulcsmeccset tudott nyerni, és itt van nekik a következő - egy esetleges sikerrel (és a JKSE vereségével) négy győzelemre lennének a 11. helytől négy fordulóval az alapszakasz vége előtt, gyakorlatilag bent lennének a Top10-ben. Az ASE viszont szerdán elég nagy meglepetésre megverte a kissé fásult Szolnokot, így Teo Cizmicék az előző két fordulóban aratott győzelmükkel és az összes többi körülöttük lévő együttes bukdácsolásával megteremtették maguknak az esélyt arra, hogy a középszakaszban még a PO-ért küzdhessen a középházban. A Szedeák otthon nagyon erős támadójátékot szokott bemutatni a kezdőötöse révén, ráadásul mivel visznek tovább minden eredményt a csapatok, így természetesen minden győzelem nagyon kell nekik a rájátszásért, de az ASE jó formában van, az önbizalmuk pedig az egekben lehet a Szolnok elleni siker után - óriási csata várható.

Sopron KC (10-12, 9.) - PVSK-PANNONPOWER (12-9, 7.)
2017.03.11., szombat, 18:00

A hazaiak rettentesen hullámzó formában vannak az utóbbi időben - az Alba és a Falco otthonában is kifejezetten szoros meccseket tudtak játszani, pedig otthon mindkét említett gárda elitcsapat, Körmenden aztán beleszaladtak a késbe, a Szedeák és a Vasas elleni produkciót pedig a győzelem ellenére sem teszik ki az ablakba valószínűleg. Nehéz megmondani, mit várhatunk tőlük, de a Pécstől is, ahol idegenben még mindig rengeteg múlik az, hogy milyen dobóformát fognak ki Csirke Ferencék a triplavonalon túlról. Jót nagyon ritkán szoktak saját pályájuktól távol, de akkor győznek is, egyébként viszont sokszor pocsék hatékonysággal vállalnak, az ilyen meccseken pedig rendre elhasalnak. A Sopron egy hete pont egy ilyen vállalhatatlan támadójátékú meccset nyert a Szedeák ellen, úgyhogy a hátul mutatott stabil védekezés mellett nagyon kell Nelsonéknak a pontos támadójáték, de egyik gárda sem túl kiegyensúlyozott (a Pécs például egy félidő erejéig Szombathelyen is többé-kevésbé uralta a játékot, de a második 20 percben nem tudták ezt megismételni), így ezen az összecsapáson bármi megtörténhet.

Szolnoki Olaj KK (13-8, 4.) - Alba Fehérvár (18-3, 1.)
2017.03.11., szombat, 18:00

A forduló rangadóját a Tiszaligetben rendezik. Nem is olyan régen ez a két alakulat játszotta a kupadöntőt, ahol a Szolnok akarata érvényesült (sikeresen lassították az Albát), de sokáig a fehérváriak vezettek, majd a végén fordított az Olaj, de hiába, Lóránt duplájával nyert az Alba. Azóta a székesfehérváriakról mintha lekerült volna egy kis teher, még felszabadultabban és ennek megfelelően eredményesebben is játszanak, mint korábban, így utcahosszal vezetik az alapszakaszt (3 meccsel előzik meg a Körmendet, ami sok, főleg mivel visznek tovább mindent a felsőházba is). Sokkal jobb formában vannak a vendégek, de azt a játékot, amit más ellen tudnak (jó védekezések után rengeteg lerohanás, gyors kosárlabda), a legritkább esetben tudták hozni a Szolnok ellen az utóbbi években. Persze megnyerhetnek egy lassabb mérkőzést is, ahogyan azt a kupadöntő semleges pályán bebizonyította már, de akkor az állománybeli fölényük nem jön ki. Kulcskérdés lesz, hogy mi lesz Vojvodával, sérült-e vagy esetleg csak egy gyengébb mérkőzése volt az ASE elleni, mert nélküle (illetve egy jó Vojvoda nélkül) azért vajmi kevés esélye lesz az Olajnak még saját közönsége előtt is, hiába tudják esetleg most is lassítani a tempót. Nagyon kellene pedig a hazaiaknak a siker, mert az utolsó 4 kör előtt kicsúszhatnak a Top5-ből, ha kikapnak.

Vasas Budapest (4-17, 13.) - Kaposvári KK (13-8, 6.)
2017.03.12., vasárnap, 16:00

A Vasasnál az utóbbi időben megint nem jönnek a bravúrok, a MAFC elleni diadal óta nem sikerült győzniük, ráadásul a JKSE ellen megint előjött, hogy egy negyed alatt összezuhantak az addigi jó játéktól függetlenül is, az Alba pedig átrobogott rajtuk. A Kaposvár is kikapott egy hete a Székesfehérvártól, a hét közben ráadásul a ZTE is legyőzte őket, úgyhogy a korábban 5-öt nyerő társaság most nincs olyan nagy passzban. Ahogy a KKK esetében mindig, úgy most is fontos lesz, hogy a pattanózást hogyan tudják kezelni - amikor ebben rendesen az ellenfeleik fölé nőnek, azzal tudnak kompenzálni sok hibát támadásban, és idegenbeli 5-5-ös mérlegük mutatja, hogy azért erre volt példa bőséggel. Esélyesebbek is természetesen a somogyiak, de ebből is lehet egy szoros összecsapás, ha a piros-kékek össze tudnak rakni 4 jó negyedet.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (15-7, 3.) - Zalakerámia ZTE KK (13-8, 5.)
2017.03.12., vasárnap, 18:00

Ez lehet a forduló másik rangadója, hiszen két, egyelőre felsőházi helyen álló együttes találkozik. A Falco egy sikerrel ha matematiakilag nem is, de lényegében biztosíthatja is, hogy a Top5-ben végez az alapszakaszban, és mivel három győzelemből és 12-0-s hazai mérlegből érkeznek, erre minden esélyük meg is van. A Sopron elleni döcögősebb teljesítményt egyébként egy kifejezetten jó második félidő követte a Pécs ellen, a Kecskemét otthonában pedig nyerni tudtak, azt azért nagyon sokan nem mondhatják el magukról, hiába 10. csak a KTE. A ZTE azonban talán kezd formában lendülni, egy kifejezetten gyenge eredményeket hozó időszak után most begyűjtöttek két győzelmet, szerdán ráadásul Kaposváron tudtak győzni, az megsüvegelendő. A Falco otthoni teljesítménye miatt ettől függetlenül természetesen a szombathelyiek esélyesebbek valamivel, de a két gárda állománya között azért óriási különbség nincs, ez lehet akár egy Sopron-féle ki-ki meccs is.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus