Bemelegítés - A-csoport, Alapszakasz - 3. forduló

Szerdán lejátsszák a magyar férfi A-csoport alapszakaszában a harmadik kör egyik felét - a találkozók felvezetőit olvashatjátok.

 


Pongó Marcell tippjeit ezen a linken olvashatjátok!
 

MAFC (1-1) - Kaposvári KK (1-0)
2017.10.11., szerda, 17:00

Érdekes mérkőzés lett ebből, miután az első két fordulóban a MAFC idegenben is meglepetéseket tudott okozni, a Sopront legyőzte, a Körmendtől pedig alig kapott ki. A fővárosiak védekezésben olyat mutattak ezen a két találkozón, amit mondjuk tavaly egyáltalán nem láttunk tőlük - Davis kifejezetten komoly munkát végez hátul, Hot pedig egyelőre szépen viszi a csapatot támadásban, egységes munkát végeznek, és folyamatosan meccsben tudnak maradni. A Kaposvárt még csak egyszer láthattuk, elég ellentétes félidőket produkáltak a Jászberény ellen, úgyhogy most az eddigi meglepetéscsapat ellen kicsit jobban fel kell pörögniük. A vendégek magasembersora lehet ezúttal is a döntő, de Davis eddigi teljesítménye után egyáltalán nem tűnik előre eldöntöttnek, hogy Ivosevék be tudják majd darálni a "hazaiakat". Az is fontos tényező lehet, hogy Misek tudja-e vállalni a játékot ezúttal, mert ha igen, akkor a Fodor-Neighbour duóval még akár egy potensebb támadóduó is lehet a budapestiek padján, mint amit a somogyiak fel tudnak mutatni, főleg, hogy Baki Gergely továbbra is sérült. A MAFC eddigi két meccse miatt megtippelhetetlen ez a mérkőzés, az első két forduló tükrében egy hazai győzelem sem lenne meglepetés annak ellenére sem, hogy Oroszlányban kerül megrendezésre ez a találkozó, tehát nem a saját pályáján játszhat majd a MAFC.

Pécsi VSK-VEOLIA (1-1) - Naturtex-SZTE-Szedeák (2-0)
2017.10.11., szerda, 18:00

Tavaly ez a párharc a hazai csapatokról szólt, Szegeden abszolút semmilyen babér nem termett a PVSK-nak, Pécsett viszont egy szoros és egy sima meccsen Csirke Ferencék győztek. A vendégek két győzelemmel nyitották az idényt, de nagy kérdés például, hogy Josh Fortune-től melyik arcát látjuk majd most - Boltics, Csirics, Sulovics és az összeszokott mag ide vagy oda, a dobóhátvéd debreceni produkciójával most várhatóan nem sok esélyük lesz, a ZTE elleni 30/18-cal, vagy ezt egy kicsit is megközelítő produkcióval viszont lehet esélyük. A hazaiak is nagyon összeszedték magukat - az Olajtól ugyan simán kikaptak, de a jelenlegi formák alapján ezt még sokan elmondhatják majd magukról a mezőnyben, utána viszont némi meglepetésre győztek Kecskeméten. Ott minden hibával együtt megmutatták, hogy elég komoly fantázia van bennük - egy félidő erejéig uralták a meccset, aztán tartásuk is volt, nem estek össze, Simon Kristóf pedig a végén döntött. Döntő tényező lehet a Pécs javára a hazai pálya mellett a pad mélysége, ebben jobbnak tűnnek a Szedeáknál, viszont a két gárda között sem formában, sem játékosállományban nincs akkora különbség, hogy egyértelmű esélyesekről lehessen beszélni az esetükben - könnyen a forduló legjobb meccse lehet ebből.

Zalakerámia ZTE KK (0-2) - Atomerőmű SE (1-1)
2017.10.11., szerda, 18:00

Itt se nagyon lehet esélyeseket megnevezni, de nem éppen a pozitív kontextus miatt - a ZTE eddig pocsék teljesítményt nyújtott mindkét fordulóban, az ASE pedig legutóbb egészen simán kapott ki Debrecenben, az idegenbeli bemutatkozás borzasztóan gyengén sikerült. Hatalmas kérdés, hogy ki milyen tanulságokat tudott levonni az eddigiekből (volt belőlük bőven), illetve hogy melyik gárda és vezetőedző mit tudott lépni ebben a pár napban, ami a második kör óta eltelt - a hazaiak ráadásul vasárnap játszottak, és talán náluk vannak a nagyobb gondok, miután otthon is egy óriási zakóval kezdtek. A ZTE-nél egyelőre nagyon nem működik az a játék, amit Bencze Tamás kigondolt, és ami az elmúlt években rendre jó eredményeket biztosított. A vendégek pazarul mutatkoztak be egy bajnokesélyes ellen, aztán az előző körben lényegében a másik végletet láthattuk tőlük, így megmondhatatlan, hogy most mi fog következni. Döntő lesz, hogy a palánk alatti területet ki tudja majd uralni - a paksiak a Falcót megsemmisítették ebben a szegmensben, Armwood viszont heti MVP lett ellenük. A zalaegerszegiek egyelőre annyira kevés pozitívumot mutattak, hogy nehéz nem esélyesnek mondani az ellenfelüket, de az ASE legutóbbi teljesítménye után ez is egy abszolút ki-ki találkozónak tűnik így előre.

Alba Fehérvár (0-1) - DEAC (1-1)
2017.10.11., szerda, 18:30

Az Alba egy majdnem 30 pontos zakóval kezdte a bajnokságot, de nem szabad elfelejteni, hogy három légiósuk és Lóránt Péter is sérült - várhatóan most sem fog egyikőjük sem játszani. A DEAC egy jó Szedeák elleni félidő után az ASE-t egészen meglepő magabiztossággal verte a három külföldi vezetésével és az egységes csapatmunkájával. Most egy más jellegű feladat elé néznek, hiszen a bajnok otthonába kell látogatniuk - idegenben most először játszanak majd, kérdés, hogy ez mennyire látszik majd meg a teljesítményükön. Itt az eddigi eredmények ellenére azért egyértelmű favorit az Alba, amelynek még így tartalékosan is be kell gyűjtenie első győzelmét - épp ez lehet a DEAC nagy esélye, mert most sem lesz rajtuk semmiféle teher. A Paks ellen ezt nagyon jól reagálták le, a saját játékukat játszották, ami bőven elég is volt akkor, most sem kell mást csinálniuk.


A Falco, a Szolnok és a Körmend mérkőzéseit a FIBA Europe Cup selejtezőik miatt elhalasztották, későbbi időpontban kerülnek majd megrendezésre!

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus