Bemelegítés - A-csoport, Alapszakasz - 4. forduló

A hétvégén lejátsszák a magyar férfi A-csoport alapszakaszában a negyedik fordulót - a találkozók felvezetőit olvashatjátok.

KTE-Duna Aszfalt (1-1) - Sopron KC (0-2)
2017.10.13., péntek, 18:45

Ma este az M4 által is közvetített Kecskemét-Sopronnal indul a forduló. A hazaiak az első kör nagy belépője után jóval visszafogottabb teljesítményt nyújtottak a Pécs ellen, a Sopron viszont egy váratlan vereség után Szolnokon a papírforma szerint kapott ki nagyjából a második negyed első felére. Mindkét gárda egy hetet készülhetett, nem volt hétközi meccsük, úgyhogy ilyen szempontból nincs előnyben senki, és a KTE a PVSK elleni zakótól függetlenül eddig jóval többet mutatott. Jóval előrébb járnak a csapatépítésben is, hiszen egy létező és működő rendszerbe kell lényegében két új légióst beépíteni, míg a Sopron későn is állt össze, és egyelőre a stabilitással is vannak gondok, a MAFC elleni találkozót többször sem sikerült eldönteniük, mikor volt rá esélyük. Hazai pályán mindenképpen Forray Gáborék az esélyesebbek.

DEAC (1-2) - JP Auto - JKSE (0-2)
2017.10.14., szombat, 17:00

Ez az egyetlen olyan meccs, ahol különbség van a hétközi lejátszott meccsben, mert a Debrecen Székesfehérváron a papírformának megfelelően kikapott, a Jászberény viszont nem is lépett pályára - ők egyrészt többet pihenhettek, másrészt többet készülhettek mostani ellenfelükre. A Debrecen a hétközi buktától függetlenül otthon eddig derekasan helytállt a Szedeák ellen, az ASE-t pedig le is győzte, úgyhogy jó esélyekkel indulnak most is. Nagy kérdés, hogy a palánk alatti csata kinek a javára fog eldőlni - Bognár Kristóf továbbra sem játszhat, Farkas Attila talán már pályára léphet, viszont teljesen más stílusú magasemberkettős a Lucsics-Sejfic duó, mint volt mondjuk az Eilingsfeld-Ogunyemi vagy a Juhos-Sulovics felállások, Armwoodék megint más próba elé néznek. A periméteren a Jones-Lilov hátvédpáros a Rakics-DeShields kettőssel néz majd farkasszemet, itt szintén érdekes lesz megnézni, ki tud a másik fölé nőni, és döntő lehet az is, hogy a padról melyik gárdánál tudnak többet hozzátenni a cserék, itt ugyanis erős kérdőjelek vannak mindkét oldalon. Hazai pályán valamivel esélyesebbnek tűnik a DEAC, de kiegyenlített mérkőzésre lehet számítani.

Atomerőmű SE (2-1) - Pécsi VSK-VEOLIA (2-1)
2017.10.14., szombat, 18:00

Az ASE a debreceni fiaskót javította, és bár nagyon megszenvedett az egyik légiósát elküldő ZTE otthonában, végül győzni tudott. A Pécs a Szolnok elleni vereség után a Kecskemétet és Szedeákot is megverte, ezek borzasztóan értékes sikerek lehetnek még a legjobb nyolcba igyekvő mecsekaljaiaknak, és nagyban növelhetik most az önbizalmukat és a csapategységet is. Teo Cizmicéktől láttunk idén mindent már, most megint bizonyíthatják, hogy hazai pályán azért jóval markánsabb teljesítményre képesek, mint idegenben, de úgy tűnik jelen állás szerint, hogy hiába kellett némileg átszabni a Pécs játékát, a vendégek némileg előrébb járnak csapatépítésben. Ettől függetlenül Pakson a hazai csapat az esélyesebb valamivel, de Csirke Ferencék folyamatosan javuló játékot mutatnak, és ha meg tudják oldani Hinds (és Allen) megállítását, akkor második idegenbeli sikerük is meglehet.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (1-1) - MAFC (1-2)
2017.10.14., szombat, 18:00

A MAFC a két kiváló idegenbeli teljesítmény után csak üldözni tudta a Kaposvárt semleges pályán, az első negyedben abszolút nem az ő akaratuk és ritmusuk érvényesült, így nem is tudták igazán nyomás alá helyezni ellenfelüket. Ha azonban elmondhattuk, hogy nem volt rajtuk nyomás az első két körben, akkor most még annyi sem lesz - a merőben más lehetőségekkel bíró Falco vendégei lesznek. A két gárda nem is lehetne jobban ellentettje egymásnak, hiszen Szrecsko Szekulovics borzasztóan bő kerettel dolgozhat, a játékstílusuk pedig nagyban a sebességre épül. Egyértelmű, hogy a MAFC-nak akkor van esélye, ha lassítani tudja a találkozót - egy rohanásból nem tudnak jól kijönni, akkor lehet sanszuk egy szorosabb eredményre, ha az ő ritmusuk érvényesül. A fővárosiak első két összecsapáson mutatott produkciója ellenére itt egyértelműen a hazaiak felé billennek az esélyek.

Kaposvári KK (2-0) - Egis Körmend (2-0)
2017.10.14., szombat, 18:00

A forduló egyik rangadója lesz ez, hiszen két hibátlan együttes találkozik majd Kaposváron. A hazaiak a hét közben kiválóan megoldották az első két körben nagyot játszó MAFC erősségének kijátszását, Dunn és Evans vezetésével átrohantak a budapestieken, most viszont merőben más játék kell majd, hiszen a 11-12 fős aktív rotációval bíró Körmend látogat hozzájuk, akikkel már egyáltalán nem biztos, hogy megéri felvenni a futóversenyt. A vasiak a hét közben Romániában győztek, úgyhogy nekik a hazaúttal meg a kaposvári kiruccanással ez egy fárasztóbb hét lehet, és néggyel több találkozót vívtak már, mint a hazaiak, viszont mélységben összehasonlíthatlan a keretük a somogyiakéval. Ha a svéd és a román utazások nem nagyon szedték szét a társaságot, akkor valamivel esélyesebbnek is tartom őket még idegenben is, de ha a Kaposvár összeszedi a legjobb védekezését, bőven lehet keresnivalójuk - a Körmend a MAFC ellen is majdnem megégett, ott a győzelem ellenére is nagyon gyengén játszottak a vasi piros-feketék, és annyi Kaposváron biztosan nem lesz elég nekik, ott mindenki megszenvedett az utóbbi években.

Naturtex-SZTE-Szedeák (2-1) - Szolnoki Olaj KK (2-0)
2017.10.14., szombat, 19:00

Itt a másik rangadó, igaz, hét közben mindkét gárda kikapott - a Szolnok Svédországban, de kulcsjátékosait az utolsó negyed nagy részében már pihentetve, míg a Szedeák Pécsett szenvedett vereséget, de Andrija Csirics nélkül. Csirics hiánya most is meghatározó lehet, mert ha a hazaiak kezdőjében mindenki a helyén van, akkor lehet esélyük saját közönségük előtt még az Olaj ellen is, különben viszont papíron nem sok. A Szolnok ugyan idegenben még csak egy mérkőzést nyert idén három próbálkozásból, de a játékuk továbbra is meggyőző, a Perry-Vojvoda-Milosevics trió pedig továbbra is a liga egyik, ha nem a legjobb triója. A Södertalje elleni utolsó negyed ellenére volt annyira meggyőző eddig az Olaj, hogy idegenbe is esélyesként utaznak, de főleg akkor lehet ebből egy nagyon érdekes találkozó, ha Csirics vállalja a játékot - a hírek szerint Josh Fortune-nek is van egy kisebb problémája, ha egyikőjük sem tud pályára lépni, akkor teljes egyértelműen a vendégek a favoritok.

Zalakerámia ZTE KK (0-3) - Alba Fehérvár (1-1)
2017.10.15., vasárnap, 18:00

Itt pedig a forduló harmadik rangadója lehet a mérlegektől függetlenül. A ZTE a nagyon gyenge szezonkezdésén kozmetikázott valamennyit az ASE ellen, de a végjátékot elrontották Bencze Tamás fiai, így kikaptak a paksiaktól is, míg az Alba a DEAC ellen javította szombathelyi fiaskóját. A két gárda finoman szólva sincs a legjobb állapotban - a székesfehérváriaknál iszonyatos mennyiségű sérült volt eddig, bár szerdán Macon már pályára lépett, és végülis Fenner is vállalta a játékot, a hazaiaknál viszont Simmons elküldése mellett Radic szénája sem áll túl jól a hírek szerint, márpedig most a palánk alatti játéknak bőven döntő szerepe lehet, Keller Ákos és Macon ellen nem nagyon lehet pihenni sem kizárásoknál, sem pattanózásban, és a horvát ennek nem mindig tett eleget... Lóránt Péter hiánya ellenére azért az Alba jobb passzban van, az egy Falco elleni vereség ellenére még tartalékosan is bőven volt tartásuk  a Karsiyaka ellen idegenben, úgyhogy a ZTE jelenlegi állapotát nézve ők az esélyesebbek. A zalaegerszegiek azonban egy kicsit higgadtabb játékkal ezúttal megszerezhetik első győzelmüket, legutóbb mutatott teljesítményük már jóval jobban mutatott, mint az első két körben látott.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus