Bemelegítés - A-csoport, Alapszakasz - 5. forduló

Ma este megkezdődik a magyar férfi NBI/A 2015/16-os alapszakaszának ötödik fordulója - a mérkőzések beharangozóit olvashatjátok.

 

PVSK-PANNONPOWER (1-3) - MAFC (1-3)
2015.10.22., csütörtök, 18:30

A Pécs az előző körben megszerezte első sikerét, és ideális ellenfelet kaptak arra, hogy győzelmi sorozatot építsenek azonnal, a MAFC ugyanis az előző két körben két nagy verést kapott - az Alba otthonában kikapni nem szégyen, de a borzasztóan foghíjas és rövid rotációval dolgozó Kaposvár is 20 fölötti különbséggel intézte el őket. Lebecsülni sem szabad a fővárosi együttest azért, a Pécsnek pedig túlbecsülni sem az előző fordulóban elért győzelmet - azért a gödörből még nem jöttek ki egy meccs után -, de kétségtelen, hogy Csirke Ferenc együttese van jobb passzban. A MAFC-nál a légiósok kezdenek kicsit beleszürkülni a mezőnybe, így Misek jó játéka sem ér még szoros meccseket sem, a Pécsnél viszont a Popadics-Budimir duó mintha kezdene éledezni, Horti pedig eddig kitűnő idényt fut. A Pécsnek nagyon kell a győzelem, otthon ez a mérkőzés számukra kötelező, ha komolyabb, PO-terveik vannak.


 

KTE-Duna Aszfalt (1-3) - JP-TOP COP Jászberény (1-3)
2015.10.22., csütörtök, 20:00

Nagyon érdekes meccsre van kilátás Kecskeméten. Ne szépítsük, a hazaiak eddig pocsék teljesítményt nyújtottak, vérszegény támadójátékuk mellett a nagyágyúk a védekezésüket is szétszedték. Mostani ellenfelük azért nem a Falco, a Körmend vagy a Fehérvár kategóriája, de sem elöl, sem hátul nem sikerült összeállniuk idáig. A Jászberény az előző körben majdnem megverte a Perry nélkül és több beteg játékossal is felálló Körmendet, végül 4 pontos vereséget szenvedtek, idegenben viszont eddig meg sem tudják közelíteni otthoni produkcióikat, Forray mesternek ezen kellene változtatnia ma estig. A hazaiaknak van mit javítani, bizonyítási vágy lesz bennük, de a nyári játékosmozgásokat - a két távozó húzóembert és azt, hogy nem pótolták őket - nem bírják el a jelek szerint. Igazán sem Caffey-re, se Dramicsanyinra nincs emberük (Ivosevnek nem a perimétervédekezés a profilja), de a vendégeknek eddig annyira nem ment idegenben, hogy esélyesként így sem lehet őket megnevezni - ahogy jelen állapotukban a hazaiakat sem, teljesen kétesélyes találkozó.
 

MARSO Nyíregyháza (2-2) - Falco-Trend Optika KC Szombathely (4-1)
2015.10.24., szombat, 16:00

Egészen jó, szoros meccs alakulhat ki szombat kora délután a két együttes között. A Nyíregyháza mindkét eddigi győzelmét saját pályáján szerezte (igaz, a MAFC és a Pécs ellen), a Falco pedig a hétközi ZTE-veréssel már 4 győzelemnél jár 5 meccsből, Rundles (játékengedélyének) megérkezésével minőségben és mennyiségben is javultak jócskán, játékuk pedig kezd nagyon szépen összeállni elöl is, de főleg hátul. Alapvetően a Nyíregyháza hazai mérlege ellenére is esélyesebb szerintem a szombathelyi alakulat, de ne feledjük, hogy ők kedden mérkőzést játszottak, az ország egyik végéből a másikba kell utazniuk, jövő héten pedig elkezdik a FIBA Europe Cupot is, a fejekben már ez is ott lehet. Kálmán László együttese egyre jobb formába lendül, ők már olyan élcsapatokat is legyűrtek ebben az idényben, mint a Sopron és a Paks (igaz, mindkettőt hazai pályán), a játékosállományuk szerintem jelentősen jobb a házigazdáénál, így az utazások, illetve a kezdődő kétfrontos menetelés ellenére is behúzzák szerintem ezt a találkozót. 
 

Atomerõmû SE (3-1) - Naturtex-SZTE-Szedeák (1-3)
2015.10.24., szombat, 18:00

Az előző körben a Szedeák Sopronban kapott ki és most sem lesz könnyebb dolga, a Falco elleni vereség után bizonyítani kívánó ASE-hoz látogatnak ugyanis. A Paks a Szolnok elleni győzelmet nem dolgozta fel túl jól fejben, egyénieskedve próbálták megnyerni a szombathelyi meccset, aminek meg is lett az eredménye egy 20 pontos zakó formájában. A Szedeáknál Brkics elvileg felépült, úgyhogy legerősebb összeállításában léphet pályára a Tisza-parti együttes, a Paks azonban így is hosszabb kispaddal rendelkezik szerintem. Ha tud is játszani Brkics, akkor a palánk alatt érdekes csata dúlhat a négy center, Rakocsevics, Tóth Ádám, Watkins és Brkics között, Csirics pedig az ASE ellen is komoly fegyver lehet négyes poszton, ettől függetlenül a hazaiak jóval esélyesebbek hazai pályán, van mit bizonyítaniuk az előző forduló után.
 

Egis Körmend (4-0) - Sopron KC (2-2)
2015.10.24., szombat, 18:00

Bár az egyetlen hibátlan együttes, a Körmend fogadja az eddig mindkét rangadóját elveszítő Sopront, mégis szoros meccsre van kilátás. A hazaiaknál elindult a kétfrontos harc, szerdán még Hollandiában játszottak, úgyhogy a pihentebbek az utazásokat is beszámítva biztosan nem ők lesznek. A Sopron csak jövő héten kezdi a kupasorozatot, de egyelőre a Szolnokot csak egy félidő erejéig tudták megszorongatni és a Falcóval sem bírtak idegenben, össze kell még rakniuk a játékukat. Kulcskérdés lesz Perry bevethetősége - az irányító a Groningen ellen pályára lépett, de ki is szállt egy rövid idő után, nem tudni, rásérült-e vagy csak nem akarták tovább kockáztatni azt, hogy még súlyosabb problémája lesz, de ha nem tud játszani Sabáli Balázsék ellen, az végzetes is lehet csapata szempontjából. A Körmend kétszer is pengeélen táncolt az első négy fordulóban, de az Albát és legutóbb a Jászberényt is megverték - ami ott elég volt, az most szerintem nem lesz az még hazai pályán sem. Az is igaz a másik oldalról, hogy mentálisan jó állapotban van a Vas megyei együttes, hiszen a szoros meccseiket hozták, a Groningent pedig -18-ról szorongatták, Dickerson kezében ott volt a vezetést jelentő tripla is, de Perry állapota miatt ez most szerintem egy teljesen kétesélyes ütközet, a Sopron pedig nyilván szeretné megnyerni első rangadóját.
 

Szolnoki Olaj KK (3-1) - Zalakerámia ZTE KK (2-3)
2015.10.24., szombat, 18:00

Az Olajnál sok a gond, az látszódott az előző fordulókban és a két EuroCup meccs alatt is, Dragan Alekszics pedig sejtelmesen fogalmazott a folytatással kapcsolatban. Ettől függetlenül hazai pályán a bajnokságban még csak meg sem szorították őket, a Sopront is könnyedén verték a második félidőben, másik két ellenfelüket, a Jászberényt és a Nyíregyházát pedig még simábban intézték el. A ZTE-nél Pantelics már visszatért, így azért papíron jelentősen nagyobb játékerőt képvisel az együttes, de ők is játszottak kedden (kikaptak a Falcótól egy hatodik fordulóból előrehozott találkozón), ahogy az Olaj is, ez sem segíti Bencze Tamás csapatának helyzetét. Minden probléma ellenére egyértelmű esélyes a Szolnok, ha nincsenek belső gondok (a játék ugyan elmarad a várttól, de széthúzás egyelőre nem látható a pályán), akkor szerintem ezt a mérkőzést is hozniuk kell attól függetlenül, hogy melyik légiósuk fog kimaradni most.
 

TLI-Alba Fehérvár (2-2) - Kaposvári KK (2-2)
2015.10.24., szombat, 19:00

A forduló záró találkozóján két azonos mérleggel álló gárda csap össze, de itt is hasonló nagyságú különbséget érzek az állományok között, mint az előbb tárgyalt mérkőzésnél. Az Alba az első két fordulóban begyűjtött fájó vereségeket követően két győzelemmel kozmetikázott, ráadásul meg sem izzadtak a MAFC és a Kecskemét ellen. A Kaposvár még Fodor Márton és Grebenár Péter nélkül is nagyobb játékerőt képvisel a két legyőzöttnél, ráadásul Jonest elküldték, hoztak helyette két új külföldit, úgyhogy van két teljesen ismeretlen tényező az egyenletben, ők boríthatják az eddigiek alapján felállított erőviszonyokat, annyit viszont szerintem nem tudnak változtatni, hogy az Alba ellen ne ők legyenek az esélytelenebbek, a fehérváriak sokkal hosszabb és minőségi paddal rendelkeznek. Hozzá kell tenni, hogy az utolsó két fordulóban túl sok ellenállást nem tanusított ellenfelük az Alba ellenfele, Glover és Chery sem került igazán komoly teszt elé, Myles játéka pedig továbbra is elmarad szerintem attól, amit várnak tőle, de nem a Kaposvár lesz az a csapat szerintem, amelyik komolyan le fogja tesztelni, melyik légiós mennyit ér. A vendégek két új embere miatt teljesen biztosra sem lehet venni a hazaiak sikerét, de jelentősen jobbak az esélyeik azért a sikerre, mint a KKK-nak.


Foto, Slide - pvsk-panthers.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus