Bemelegítés - A-csoport, Alapszakasz - 6., 3. forduló (2)

Csütörtökön és pénteken két elmaradt mérkőzést játszanak a magyar férfi A-csoport alapszakaszának hatodik és harmadik fordulójából - a Pécs-JKSE és a Szolnok-Kecskemét találkozók felvezetőit olvashatjátok.

6. forduló

Pécsi VSK-VEOLIA (4-4) - JP Auto - JKSE (1-6)
2017.11.30., csütörtök, 18:00

A Pécs összerakta magát a MAFC elleni zakó óta, azt követően Körmenden már jóval jobban játszottak, Kaposváron pedig nagyon fontos győzelmet arattak. Az önbizalommal nem lehet gondjuk ez utóbbi után, de most megint egy "csapda meccs" jön számukra, hiszen az utolsó előtti Jászberény látogat hozzájuk, a fővárosban látott hozzáállással azonban most is megéghetnek. A Jászberénynél úgy tűnik, hogy bejöttek a váltások, Devante Wallace eddig kifejezetten jó volt, és az első meccs Remon Nelsonnak is jól sikerült, de még össze kell tenni a játékot, mert Szedegen a többiek elmaradtak a várttól. Különös pikantériát ad a mérkőzésnek, hogy Sejfic visszatér tavalyi csapatához - ha valaki ismeri a jászberényi center erősségeit és gyengeségeit, akkor az Csirke Ferenc. Összességében nézve ez döntő is lehet, a hazaiak jóval mélyebb kerettel rendelkeznek, otthon játszanak, és a csapatépítésben is jelentősen előrébb járnak Nikola Lazicséknál, úgyhogy a PVSK az összecsapás esélyese.

3. forduló

Szolnoki Olaj KK (7-1) - KTE-Duna Aszfalt (4-4)
2017.12.01., péntek, 17:00

Az All-Star gála előtti napon tétmérkőzést játszik egymással a két gárda. A Szolnok legutóbb elvesztette veretlenségét, de egyrészt Milosevics nélkül, másrészt Körmenden, harmadrészt pedig egy dudaszós triplával, szóval olyan nagy problémákról nem lehet szó. A hazaiak ráadásul 19-én léptek utoljára pályára - Vojvoda Dávidnak, Tarik Phillipnek és Kovács Péternek ugyan a magyar és a brit válogatott miatt volt elfoglaltsága ez idő alatt, a többiek viszont annyit pihenhettek, amennyit utoljára a szezont megelőzően, úgyhogy felfrissülve várhatják az összecsapást. A KTE borzasztóan kétarcú csapat képét mutatta eddig, és idegenben hozták a jobb eredményeiket - láttunk már tőlük olyan játékot idén, amivel akár még esélyük is lehetne a Tiszaligetben, de az Olaj nem az ASE és a ZTE szintje idén. A kecskemétiektől kellene a tavalyi védekezés (ez az, amit ebben a szezonban nagyon kevésszer láthattunk), támadásban pedig a Thompson-Djeraszimovics-Dramicanin triótól egyszerre egy kiemelkedő és hatékony teljesítmény. A Szolnok azonban eddig sokkal stabilabb volt, az állománya is jobb, több a nyerőember a keretében, a hazai pálya is mellettük szól, úgyhogy ezen a találkozón egyértelmű favoritnak számítanak még akkor is, ha nagyon könnyen elképzelhető egy brusztolós meccs is ebből.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus