Bemelegítés - A-csoport, Alapszakasz - 6. forduló

A hétvégén négy találkozót rendeznek a magyar férfi A-csoport alapszakaszának 6. fordulójából, illetve két mérkőzést még a 3. körből - a meccsek beharangozóit olvashatjátok.

6. forduló

Vasas Budapest (1-3) - JP Auto - JKSE (2-3)
2016.11.05., szombat, 16:00

A két gárda nagyjából hasonló formát mutat, bár a vendégek talán valamivel jobb benyomást tettek az első pár forduló alatt - a Vasas idegenben egyelőre egy jó félidőre képes, hazai pályán viszont megverték a MAFC-ot, a Jászberény azonban idegenben már legyőzte a másik fővárosi gárda mellett az ASE-t is, legutóbb pedig az Alba Fehérvár is csak alig nyert otthonukban. A berényieknél hullámzó az öt légiós formája, egyelőre mindannyian egyszerre jól még nem játszottak, de összességében nézve szépen fejlődnek eddig, ezt az eredményeik is jól mutatják - Protic egyre jobban mozgatja a csapatot, Arrington is folyamatosan jobb, cserébe Williams nem tűnik most acélosnak, míg az elején ez pont fordítva volt. A Vasasnak nagyon oda kell figyelnie - kulturált játékot mutatnak eddig a soproni, nagyobb arányú vereségük ellenére is, de ezúttal otthon sem fog beleférni egy-egy gyengébb felvonás, a Jászberény ezt kíméletlenül ki fogja használni. A hazai pálya ugyan a Vasasnak kedvez, de ennek ellenére szerintem teljesen kiegyenlített esélyekkel lépnek pályára a felek.

Naturtex-SZTE-Szedeák (1-3) - MAFC (1-4)
2016.11.05., szombat, 18:00

Mindkét gárda első győzelmét aratta az elmúlt hétvégén, egymás ellen kulcsfontosságú meccset vívhatnak akár a végelszámolás szempontjából is. A Szedeák hazai pályán verte a Falcót, meggyőző támadójátékkal (Lilov nagy fogásnak tűnik egyelőre), a MAFC viszont egy még nagyobb halat fogott ki, hiszen hazai parketten legyűrték a címvédő Szolnokot. Az nagy kérdés, hogy idegenben is képes-e ugyanarra az egységes játékra a fővárosi gárda, amit a Gabányiban mutattak az Olaj ellen - tavaly azért okoztak meglepetéseket idegenben is, úgyhogy ha összeálltak, akkor egyáltalán nem lehet őket leírni saját pályájuktól távol sem. Szintén komoly kérdés lesz, hogyan védekezik Garai Péter együttese, a hazaiak ugyanis igen pontos támadójátékot mutattak be legutóbb - Lilovot és Csiricset is borzasztóan nehéz lesz megfognia a MAFC-nak, még ha Szulovicsot Poscic, Bolticsot pedig Smith limitálhatja is valamennyire. A hazai pálya miatt a Szedeák az esélyesebb valamivel, de ez is kiegyenlített mérkőzés lehet.

KTE-Duna Aszfalt (2-1) - Kaposvári KK (3-2)
2016.11.06., vasárnap, 13:00

A KTE legutóbb kikapott Pécsett, a Kaposvár viszont épp egy pécsi vereségből állt fel hazai pályán az ASE ellen, Duren nagy negyedik negyedének köszönhetően. A vendégeknél még mindig akadozik a játék, míg a hazaiaktól túl sok meglepetésre nem lehet számítani, de ez a helyzet lassan már évek óta. A Kecskemét hazai pályán kifejezetten masszív alakulat, sokkal összeszokottabbak a somogyiaknál - hiába jobb talán valamivel a vendégek kerete, a KKK idegenben finoman szólva hullámzó, és jelentősen elmaradnak attól, amit hazai parketten láthatunk tőlük, ezért a KTE a mérkőzés esélyese.

Alba Fehérvár (4-1) - Atomerőmű SE (1-4)
2016.11.06., vasárnap, 19:00

Ez a párosítás még az előző idényben is a kör legnagyobb rangadója lett volna, most talán a hétvége legsimább meccsét várhatjuk, miután merőben más formában és állománnyal rendelkezik a két klub. Az Alba rendbe tette magát a portugáliai és a soproni vereség után, zsinórban három győzelemnél tartanak, a hét közben pedig óriási verést mértek egy francia élklubra is. A Paks ezzel szemben hárommeccses vereségsorozatban van éppen, kikaptak hazai pályán is a Berénytől, idegenben pedig még nem nyertek mérkőzést, nem mellesleg a hét közben légióst is cseréltek, úgyhogy minden bajuk van. Az Alba állománya összehasonlíthatatlanul jobb az eddigiek alapján, akár a külföldi, akár a magyar magot nézzük, úgyhogy teljesen egyértelmű esélyesek a székesfehérváriak - ebbe még az sem szólhat bele, hogy a következő héten sorsdöntő meccset játszanak hazai pályán a Benficával a FIBA Europe Cup 4. fordulójában. Annyira bő rotációval dolgozhat Dzunics Braniszlav, hogy ezzel együtt is be kell húzniuk ezt a mérkőzést.
 

A Szolnok-Sopront már lejátszották október közepén, a ZTE-Pécset november 24-én, a Falco-Körmendet pedig november 29-én rendezik.

 

3. forduló

Egis Körmend (3-0) - PVSK-PANNONPOWER (2-1)
2016.11.05., szombat, 18:00

A listavezető fogadja az utóbbi két találkozóján magabiztos Pécset, ez egy kifejezetten jó összecsapás lehet. A hazaiak a bajnokságban hibátlanok, az utóbbi két hétben azonban rengeteget utaztak, hiszen előbb Franciaországot, ezen a héten pedig Hollandiát járták meg, ez most már azért faktor lehet a hétvégi bajnokikon, főleg hogy jövő héten még Belgiumba is el kell menniük a két hazai nemzetközi kupameccsük előtt. A vendégek a kínai 3X3 világbajnokság miatt sokáig pihentek, aztán az előző két körben a Kaposvárt nagyon simán, a Kecskemétet pedig végig vezetve verték. Az állománya az 5 külföldivel valamivel jobb a Körmendnek (számottevően nem mélyebbek, de az öt amerikai olyan dinamikát ad a játékuknak, amivel nehéz felvenni a versenyt), egészen jó játékot is játszanak most már a meccsek nagy részében, ugyanezzel viszont a túloldalon sincs gond. A hazai pálya és a valamivel minőségibb keret miatt esélyesebb a vasi alakulat, de ha sokat kivett belőlük a folyamatos utazás, akkor lehetnek gondjaik ezen a rangadón, mert Csirke Ferencék egy kicsit gyengébb teljesítményt azonnal kihasználhatnak - Sejficnek ezúttal is kulcsszerepe lehet Csorvási és Horti ellen.

Szolnoki Olaj KK (3-1) - Zalakerámia ZTE KK (1-2)
2016.11.06., vasárnap, 18:00

Az Olaj a Sassari legyőzése után egyrészt kikapott a MAFC otthonában, aztán 43 ponttal zakózott a Ludwigsburg ellen, gyorsan megjártak elég nagy magasságokat és komoly mélységeket is. A ZTE viszont egyelőre csak szenved ebben az idényben, a zalaiak játéka nagyon nem állt még össze - Ubilla az egyéni statisztikák gyártásában kiváló, de sokszor öncélú, Norfleetnek viszont nem megy úgy, amire a felkészülési meccsek alapján számítottak tőle, és a külső dobásokkal is van bőven problémája Kerpel-Froniuséknak, márpedig anélkül komolyabb eredményeket nem nagyon fognak tudni elérni. A vendégek nagy lökést kaphatnának a továbbiakra, ha sikerülne győzniük, ráadásul a bajnok otthonában egyáltalán nincs rajtuk teher még úgy sem, hogy az Olaj Vojvoda nélkül lesz kénytelen kiállni. A túloldalon éppen ezért a tavaly még a ZTE-nél játszó Kinney szerepe lesz óriási, hiszen a helyzetek kialakításával Vojvodával a keretben is voltak gondok, nélküle pedig az előrejáték még nyögvenyelősebb lehet. A ludwigsburgi zakó és Vojvoda eltiltása ide vagy oda, azért még mindig a Szolnok az esélyesebb, de a Zalaegerszegnek így reális esélyei vannak egy meglepetésre.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus