Bemelegítés - A-csoport, Döntő - 1. forduló

Szombat este megkezdődik a férfi A csoport döntője a két vasi csapat, a Körmend és a Falco között, valamint a Szolnok-Pécs bronzcsata is - nézzük, hogy mit érdemes tudni az összecsapások előtt.

Döntő

Egis Körmend - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
2019. június 15., szombat, 15:30

A két vasi gárda játssza a döntőt, a Körmend és a Falco mérkőzései pedig általában mindig sokkal többről vagy inkább másról szólnak, mint az adott forma vagy éppen a keretek erőssége. A Körmend alap- és középszakasz győzelem után, első kiemeltként pályaelőnnyel mehet neki a finálénak, hazai pályán pedig csak egyszer kapott ki ebben az idényben - igaz, erre éppen egy hete, a Pécs elleni harmadik meccsen került sor. A Falco azonban jobb formában van, kiemelkedik az egész mezőnyből: a középszakasz 10 meccséből 9-et megnyert, a rájátszásban pedig eddig 6-ból 6 Perl Zoltánék mérlege - igaz, az elmúlt 16 összecsapásból pont azt az egyet bukta a Falco, amit Körmenden játszott le.

A két együttes egymás elleni mérlege eddig 3-1 ebben az idényben, méghozzá a Körmend javára - az alapszakaszban az Arena Savariában is győzni tudott Matthias Zollner együttese amellett, hogy mindkét körmendi találkozót megnyerte, a Falco csak a hazai középszakasz ütközetet tudta behúzni.

Döntő faktor lesz, hogy a körmendi közönség ellenére mennyire tudja hozni magát a Falco - valószínűleg nem lesz túl barátságos a hangulat a szombathelyiek számára, és ilyen helyzetben azért más játszani, még ha volt is egy szolnoki meccse már a Falcónak. A másik oldalon is van rizikófaktor: a Körmend egy-egy hetekre teljesen szét tud esni elöl és hátul is. Az is igaz, hogy ez nagyjából kétszer fordult elő ebben az idényben, a középszakasz végén, illetve az elődöntő 3-4. mérkőzésein, de a Falco ellen egyetlen ilyen rövidzárlat sem fér bele, annál sokkal jobb csapat a szombathelyi - itt kérdés, hogy a gyengébb produkció hol jön, idegenben vagy otthon, mert nagyon nem mindegy.

A Körmendnek ugyanis elég három hazai meccset megnyernie a bajnoki címhez, míg a Falcónak legalább egyszer idegenben is győznie kell az aranyéremhez. Sok forgatókönyv elképzelhető, a jelenlegi állapotokat nézve talán azt nehéz belelátni a döntőbe, hogy a Körmend nyer idegenben is, és söpréssel húzza be az első helyet (pályahátrányból nyilván a Falco 3-0-ja sem túl reális), de 3-2-től 1-3-ig minden elképzelhető. Egyáltalán nem biztos, hogy Delas sérülése elbillenti a mérleg nyelvét a Falco irányába, az viszont elképzelhető, hogy egy hosszabb sorozatban döntő faktor lesz az, hogy 1-gyel kevesebb Ferenczék lényegi rotációja.

Tipp: 3-1 a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely javára.


A 3. helyért

Szolnoki Olaj KK - Pécsi VSK-VEOLIA
2019. június 15., szombat, 18:00

Itt az a kérdés, ami minden bronzcsatában, hogy ki akarja jobban a harmadik helyet. Általában két csalódott gárda összecsapása ez, de most talán egy kicsit más a helyzet. A Szolnok hiába volt címvédő, a jelenlegi sérüléshulláma mellett nem lehetett meglepetésnek nevezni, hogy kiesett a Falcóval szemben, a Pécs pedig 0-2-ről felállt az alapszakaszt és középszakaszt is megnyerő Körmend ellen, elvette a vasi piros-feketék hazai veretlenségét a bajnokságban, és végül 5 meccsen búcsúzott, nincs miért szégyenkeznie. Azt sem lehet mondani, hogy teljesen mindegy, mi lesz a párharc vége, hiszen a harmadik helyezett indulási jogot kap arra, hogy a következő idényben a FIBA Europe Cupban szerepelhessen, míg a negyedik csak akkor, ha az első három közül valaki nem vállalja a nemzetközi szereplést.

Csirke Ferenc együttese jelenleg legalább annyi opcióval rendelkezik, mint a Szolnok. Kérdés, hogy elhiszi-e a gárda, hogy van keresnivalója a Tiszaligetben, mert a középszakasz szolnoki mérkőzésének első félidejében is sok baja volt az Olajnak, ez azonban a játék képén egyáltalán nem látszódott - a másodikban már igen, de így is a hazaiak nyertek azon a meccsen. A szezon során 2-2-re végeztek egymással a felek, mindenki hozta a hazai találkozóit az alap- és a középszakaszban is. Budimirék még a kisebb-nagyobb sérüléseikkel együtt is jóval jobb egészségi állapotban vannak, mint a Szolnok, ez kétségtelen, viszont az Olaj sokkal többet pihenhetett, ami főleg a csapat mostani helyzetében számíthat, és pályaelőnye is van, így ha nem is sokkal, de egy fokkal esélyesebb a bronzéremre.

Tipp: 2-1 a Szolnoki Olaj KK javára.

Fotó, Slide - hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus