Bemelegítés - A-csoport, Döntő, 4. kör

Péntek délután folytatódik a férfi A-csoport idei döntője a TLI-Alba Fehérvár és a címvédő Szolnoki Olaj KK között - a negyedik meccs felvezetőjét olvashatjátok.

 

Döntő, 4. mérkőzés

TLI-Alba Fehérvár - Szolnoki Olaj KK
2016.06.10., péntek, 17:00

2-1-es szolnoki vezetéssel mennek vissza utoljára a csapatok Székesfehérvárra, ahol nagyjából hasonló forgatókönyv várható szerintem, mint ami a múlt szombaton. Az Alba otthon borzasztóan domináns, jól játszik, uralja az ellenfeleit, és ez megtörtént az Olaj ellen is legutóbb, először az idény folyamán. A Szolnok pihentebb nem lett az utóbbi napokban, úgyhogy szerintem megint eldőlhet a mérkőzés az első 20-25 percben: ha ekkor a hazaiak hasonló mértékben vezetnek, mint a múlt heti mérkőzés alkalmával, akkor az utolsó 1,5-2 negyed izgalommentes lesz, mindenki készül az ötödik, mindent eldöntő találkozóra. Ha azonban az Olaj (szerintem meglepetésre) tudja tartani az iramot az Albával, akár itt is eldőlhet a bajnoki cím sorsa, a szoros meccseket továbbra is sokkal jobban bírja Sztojan Ivkovics együttese. Dzunics Braniszlavéknak fejben van mit feldolgozni, hatalmas esélyt puskáztak el kedden azzal, hogy a Milosevics nélküli Szolnok ellen is elhasaltak, ráadásul gyakorlatilag az egész mérkőzésen végig hátrányban játszottak.

Ha nem tudják feldolgozni ezt az elszalasztott lehetőséget és azt, hogy most kötelező a győzelem az életben maradáshoz (ilyen helyzetben még nem voltak), akkor lehetnek gondjaik hazai környezetben is bőven, főleg hogy Milosevics az eltiltása miatt az utolsó két mérkőzésen fizikailag biztosan jó állapotban lesz, és mivel az Olaj egyik húzóemberéről van szó, ez döntő is lehet a bajnoki cím végkimenetele szempontjából. Azért szerintem papíron így is az Alba az esélyesebb (bár ez szerintem igaz volt a keddi mérkőzés előtt is), hazai pályán ezt mindenki ellen el lehet mondani a Fehérvárra, ráadásul szerintem a Szolnok alapvetően továbbra is a hazai meccseire koncentrál (az erőtartalékai és az Alba idegenben teljesen lebénuló játéka miatt is), de az azért kérdés, hogy fejben hogyan tudják feldolgozni a mostani helyzetet - főleg azt, hogy hibázási lehetőségük már nincs.

A párharc állása: 2-1 a Szolnoki Olaj KK javára.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus