Bemelegítés - A-csoport, Döntő, Bronzmeccs, 2. kör

Szombat délután folytatódik a férfi A-csoport idei döntője, vasárnap pedig a bronzcsata - a találkozók felvezetőit olvashatjátok.

Döntő, 2. mérkőzés

TLI-Alba Fehérvár - Szolnoki Olaj KK
2016.06.04., szombat, 15:15

Az első mérkőzésen nagyjából azt kaptuk, amit a korábbiak alapján várni lehetett: az Olajnál (egyelőre) van szufla, a szoros meccset meg képtelen behúzni az Alba, akárhogyan is játszanak korábban, és hiába vezetnek a végjátékban is. A Szolnok szerintem ennél többel nem tervezhetett, mivel Milosevics és Vojvoda mellett Keller kiemelkedő volt ezúttal támadóoldalon, a meccs elején rendszeresen megverte emberét, Boriszov pedig nem dobott ugyan hibátlanul, de kintről többször is nagyon jókor talált be, a végén pedig fejben megint sokkal jobbak voltak - amikor kellett, értékesítették helyzeteiket. A fehérváriak viszont bármennyire gyengén játszottak a mérkőzés nagy részében (mert így volt), a negyedik negyedben kétszer is tudtak fordítani Simon vezetésével, ők ebből meríthetnek önbizalmat a továbbiakra.

Az Alba egyébként idegenben más ellen is szenvedett korábban, de hazai pályán leginkább az Olaj szorongatta meg őket - egyszer győzött is a bajnok, egyszer pedig az utolsó másodpercekben kaptak ki, abba a végjátékba is vezetéssel ment be a Szolnok. Két forgatókönyvet tartok reálisnak. Az egyik az, ha az Olaj ebben az idényben hetedjére is rá tudja erőltetni akaratát ellenfelére, mert akkor valószínűleg megpróbálják minél gyorsabban, három meccsen lezárni a párharcot, az eddigi 6 egymás elleni találkozó alapján pedig van is erre esélyük, hiába van egy teljesen lyukas posztjuk. A másik lehetőség az, amit eredetileg gondoltam a párharc előtt: a körmendi meccshez hasonlóan hátrányba kerül az Olaj az első félidőben, a harmadik negyed elején megnézi, van-e értelme erőlködni, és ha nincs, akkor már tartalékol a hazai összecsapásra - azt továbbra is tartom, hogy öt végigbrusztolt meccset már nem bír ki Sztojan Ivkovics csapata, viszont 3-at még bőven, ebből ráadásul 1-et már le is tudtak egy győzelemmel.

Mint mindig, fontos lesz pont ezért a kezdés: a szoros meccs megint nem a fehérváriaknak kedvezhet, hiába vannak többen, egy tőlük megszokott hazai első két negyeddel viszont gyorsan lezárhatják a dolgokat. Az első meccstől mindenesetre okosabbak nem lettünk, mert Dzunics Braniszlavék újra mélyen tudásuk alatt játszottak (ahogy az Olaj ellen idén szinte mindig), a Szolnok pedig már megmutatta, hogy a fehérvári hazai pálya pont ellenük ér a legkevesebbet (igaz, akkor még más állománnyal futottak ki a parkettre), Chery visszatérése azonban még fordíthat az összképen.

A párharc állása: 1-0 a Szolnoki Olaj KK javára.

Bronzcsata, 2. mérkőzés

Egis Körmend - Atomerõmû SE
2016.06.05., vasárnap, 18:00

Az első mérkőzés alapján úgy tűnik, hogy az ASE-t a harmadik hely is felizgatta, parádés dobóformával győzték le a Körmendet, egyik legjobb teljesítményük volt ez hosszú hónapok óta. A vasárnapi mérkőzés azért egy más történet lesz: egyrészt a Körmend búcsúzik a hazai közönségtől erre az idényre, még egy bronzcsatán is nagy hangulat várható majd, másrészt a Paks idegenbeli teljesítményéről többször is szót ejtettünk már, finoman szólva sem a legjobbak az utóbbi több mint két és fél hónapban. Ennek alapján azért első mérkőzés ide vagy oda, most a Körmend az esélyesebb, szerintem lesz harmadik, mindent eldöntő találkozó is.

A párharc állása: 1-0 az Atomerőmű SE javára.


Foto, Slide - szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus