Bemelegítés - A-csoport, Elődöntők, 1. kör

Szerda este megkezdődik az elődöntők köre a magyar férfi A-csoport idei rájátszásában - a meccsek és a párharcok felvezetőit olvashatjátok.

Elődöntő, 1. mérkőzések

Szolnoki Olaj KK (1.) - Egis Körmend (4.)
2016.05.18., szerda, 17:00

Egyik negyeddöntőben sem borult a papírforma, így az első négy kiemelt jutott a két elődöntőbe. Előzetesen szerintem a két párharcból ez ígérkezik a keményebbnek, főleg mert a pályahátrányból kezdő Körmend játéka nem nagyon fekszik (vagy legalábbis feküdt) a kétszeres címvédő, első kiemelt szolnokiaknak - 4-1-re hozták a vasiak az eddigi öt találkozót, az alapszakaszban oda-vissza verték az Olajt, a kupadöntőben ők diadalmaskodtak, a középházban pedig 1-1 lett a két egymás elleni mérkőzés.

Az Olaj stabilabb teljesítményt nyújtott az utóbbi időben, mint az alapszakaszban bármikor, ezt bizonyítja a Körmend elleni győzelmük, illetve az is, hogy Milosevics nélkül is végig partiban voltak idegenben is Teo Cizmicék ellen a középházban - amelyet egyébként a kezdeti botladozás ellenére viszonylag simán nyertek meg egy körrel a vége előtt. A negyeddöntőben azért voltak hullámvölgyeik, hatalmas előnyöket adtak le a Pécs ellen, de elvileg Wittmann felépült sérüléséből, így irányító poszton megint van alternatíva Sztojan Ivkovics kezében, ez sokat segíthet majd abban, hogy újra kiegyensúlyozottak tudjanak lenni.

A Körmend a kupadöntő környékén egy borzasztóan jó szellemű társaságnak tűnt, amely mindig akkor lépett feljebb egy sebességi fokozatot, amikor kellett. Ők pont a középházban eresztettek le, annak főleg elején nagyon nem festettek fényesen, az utolsó körben ráadásul egy nagyon tartalékos Alba ellen bukták el a második kiemelést - pont ez nem volt rájuk jellemző a szezon korábbi részében. A ZTE elleni negyeddöntőben azonban mintha kezdtek volna magukra találni - pont időben még ahhoz, hogy ha nem is csúcsformában, de jó ritmusban várhassák a Szolnok elleni sorozatot -, mert amellett, hogy Bencze Tamásék elfáradtak, a Körmend jól is játszott a sorozat nagy részében, idegenben is.

Merőben más lesz azonban a mostani kihívás, ami Channelsék előtt áll: a Zalaegerszeg elfogyott az idény végére a sérüléseknek és a rövid rotációnak köszönhetően, ilyen azonban a Szolnoknál nem igazán várható - ha Wittmann felépült, van egy 9(-10) fős magja az Olajnak, amelyet bátran variálhat Ivkovics, és amelyben van egy plusz külföldi is, tehát lehet pihentetni is. Alapvetően nem sok különbség van minőségben a két állomány között, sőt, a körmendieknek szerintem a légiósválasztásuk jobban is sikerült, de legalább 1-2 emberrel rövidebb a rendszeresen használt keretük.

A Szolnoknak támadásban szinte semmivel nincs több opciója, viszont több olyan kiegészítőemberük is van (pl. Gregory, Kovács Péter), akiket nyugodtan pályára lehet rakni védekezésük miatt - a Körmendnél ilyen emberből van kevés, már Farkas Attilát sem nagyon használják, pedig ő a 9. emberük. Kulcs lehet éppen ezért, hogy az általában jól teljesítő külföldijeik mellé fellépjen legalább pár triplával Ferencz Csaba, az üres középtávolik beverésével és a pattanókkal Tóth Norbert, és egy olyan megbízható játékkal Lakosa Zsolt, hogy legalább néha lehessen pihenetetni Perryt vagy Channelst - ha ez nem lesz meg, idő előtt kifulladhatnak a körmendi húzóemberek.

Szerintem a hosszú sorozat egyértelműen az Olaj malmára hajtja a vizet, most a Körmend lehet abban a helyzetben, hogy a párharc végére kicsit elfárad. A Szolnok túldobni nem fogja szerintem a vasiakat, viszont ha hozzák az utóbbi egy hónapban látott kemény védekezésüket, az 4-5 meccsen végleg leamortizálhatja, bedarálhatja Dickersonékat. A pályaelőny, a középszakaszban mutatott játék és a hosszabb rotáció miatt esélyesebbnek tartom a Szolnokot, de az egymás elleni eredmények miatt azért nem lenne akkora bombameglepetés a Körmend továbbjutása sem - a kupadöntő előtt például a rövid rotáció ugyanígy faktornak tűnt, végül kicsit sem lett az.

Tipp: 3-2 a Szolnoki Olaj KK javára.
 

TLI-Alba Fehérvár (2.) - Atomerõmû SE (3.)
2016.05.18., szerda, 18:30

Az előző körben is kicsit elkiabáltuk az Alba sima továbbjutását, ami a 3-0 ellenére sem volt így, az első két meccsen, főleg az első találkozón nagyon szenvedtek a Kaposvár ellen, a nyitó összecsapáson rossz felfogásban is kosaraztak, de így is behúzták a győzelmet, majd a következő két mérkőzésen még kétszer, így végül a söprés is meglett. Az ASE ezzel szemben nagyjából ugyanazt folytatta, amit egész évben, de főleg a középszakaszban: idegenben teljesen esélytelen játék, otthon pedig vagy parádé, vagy szenvedés, de a vége győzelem. Mivel ezt a sorozatot pályahátrányból kezdik, sok jót nem vetít ez előre számukra.

Alapvetően a két gárda állományában nincs nagy különbség, papíron hosszabbnál hosszabb kispadok vannak mindkét oldalon, ennek tehát szinte semmilyen szinten nem kellene befolyásolni a párharcot, ám amíg a székesfehérváriaknál ez az utóbbi időben többször be is bizonyosodott a pályán, addig az ASE-nál lassan teljesen elfogynak a jól teljesítők. A Sopron elleni negyeddöntőben leginkább Chris Dunnt lehetett dicsérni, Ryan Watkinsnak is voltak megmozdulásai (két jó meccse, amivel már bőven a jobbak közé lehetett sorolni), az utolsó meccsen Troy Barnies is hozzátette a magáét, de az amerikai irányítón kívül a többiek összességében nézve maguk alatt teljesítettek, márpedig most sem jön szembe könnyebb ellenfél.

Az Albának is van mit összetennie, mert nem volt túl biztató a KKK elleni első két meccsük, de gyengébb játékkal is jött az eredmény, és nemcsak otthon, ebből plusz erőket is meríthetnek a továbbiakra. Visszatérhet elvileg Ryan Pearson is kézsérülését követően, de nélküle is sokkal több lábon állt az első kör és a középszakasz alapján az Alba, mint az ASE: Lóránt Péter MVP-várományos szezont fut, Spurlock legalább otthon hozta magát, Chery az első két meccsen a jobbak között volt, és nagyon fontos lehet még, hogy Simon Balázs és Myles is kezdett magára találni, mindketten egész jó produkciót nyújtottak az első két Kaposvár elleni találkozón - a harmadik már gála volt.

Őszintén szólva az udvariasság és a keretek elvi erőssége mellett nem sok mindent tudnék felsorolni, hogy miért van esélye az ASE-nek. A Sopron ellen szenvedtek is, úgy tűnt, hogy fáradtak is, egyáltalán nincsenek jó formában, idegenben pedig teljesen vállalhatatlan meccseik voltak most már zsinórban - legutóbb két hónapja, március 19-én győztek saját pályájuktól távol, amikor az alapszakasz utolsó fordulójában verték a MAFC-ot a Gabányiban, azóta minden egyes idegenbeli találkozót tizen-, de inkább huszonpontokkal veszítettek el.

Az Albát fél éve nem nyomta le senki hazai pályán (december 6-án az Olajtól kaptak ki), úgyhogy szerintem hatalmas meglepetés lenne az ASE továbbjutása - igaz, a Kaposvár nem volt messze a pályaelőny azonnali elvételétől, de ha valamiből tanulhatott Braniszlav Dzunics együttese, akkor az pont az a találkozó volt. Az, ami a paksiaknak az SKC ellen a 3. és az 5. meccsen elég volt, az szerintem a székesfehérváriak ellen még Pakson sem lesz jó a győzelemre, így nem lepődnék meg egy söprésen sem, de az ASE hazai parketten eddig általában begyűjtötte valahogy a győzelmet, ha jól játszottak, ha nem.

Tipp: 3-0 a TLI-Alba Fehérvár javára.


Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus