Bemelegítés - A-csoport, Középszakasz - 4. forduló

Szerdán és csütörtökön lejátsszák a magyar férfi A-csoport középszakaszának negyedik körét a felső- és a középházban, az alsóházban pedig a harmadik "kanyarra" kerül sor - a forduló beharangozóját olvashatjátok.

Felsőház, 4. forduló

Egis Körmend (19-9) - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (18-10)
2017.04.13., csütörtök, 18:00

Vasi rangadót rendeznek, ami mindig egy külön történet a csapatok állományától, formájától függetlenül. Mindkét gárdának voltak mostanában botlásai, de összességében jó teljesítményt nyújtanak - a Körmend továbbra is csak egy vereséget gyűjtött be hazai pályán, míg a Falco Szolnokon kifejezetten jól tartotta magát (ott, ahol a Körmend is kikapott az előző körben), mielőtt az Albát hazai pályán bedarálta volna. Óriási kérdőjel az összecsapás, miután mindkét gárda egészen elképesztő hullámzásokra képes egy-egy meccsen belül is. A Körmend talán a legenergikusabb és legellenállhatatlanabb támadójátékkal rendelkező csapat, amennyiben "5 az 5-re" játszanak, de pillanatok alatt el tudnak szórni 10-20 pontos előnyöket, amikor átváltanak "1 az 5-re" üzemmódba - ez Szolnokon is világosan megmutatkozott. A két együttes első idei körmendi meccse egészen szorosan alakult, a végén Medford túlvállalásai döntöttek, de az azért figyelmeztető jel lehetett Gasper Potocnikék számára, hogy szórakozni nem nagyon lehet Govensék ellen. A hazai pálya miatt esélyesebb a Körmend még úgy is, hogy a vendégek nem játszottak az előző körben, de alapvetően egy újabb jó hangulatú, szoros derbire van kilátás - aztán persze a Falcótól óriási leolvadásokat is láttunk már idén idegenben.

Alba Fehérvár Puebla Plus (21-7) - Szolnoki Olaj KK (19-10)
2017.04.13., csütörtök, 18:00

Lesz még egy nagy hagyományú rangadó most, hiszen a listavezető Alba Fehérvár a címvédő Szolnoki Olaj KK-t fogadja, ez a párharc az utóbbi 20 évben elég komoly tartalommal bírt. A szolnokiak játékáról sem nagyon lehet előre leírni semmit: az alapszakasz végén és Zalaegerszegen botrányosan védekeztek, aztán a Körmend ellen odatették magukat hátul és fizikálisan, győztek is. Az Albánál folyamatos gondok vannak, Shepard és Mohammed eltiltása után most Lóránt Péterre vár automatikus egymeccses kényszerpihenő, és nagy kérdés, hogy (szellemi) vezére nélkül mihez kezd majd Dzunics Braniszlav csapata. A Szolnok stílusa (már amennyiben hozzák a keményebbik formájukat) egyébként sem fekszik az Albának, az előző két esztendőben ez teljesen világossá vált, és Sztojan Ivkovics vezetésével még "ősszel" sem játszottak alárendelt szerepet Fehérváron, pedig akkor a két együttes merőben eltérő formában kosarazott például a nemzetközi színtéren. A hazai pálya miatt esélyesebb az Alba, de Lóránt hiánya nagyobb érvágás lehet annál, minthogy szimplán elvesztettek egy meghatározó embert a rotációból - ha a Körmend elleni védekezést és pattanózást hozza Kmézics Zorán csapata, győzelmi esélyei vannak.
 

Középház, 4. forduló

Kaposvári KK (16-12) - Naturtex-SZTE-Szedeák (15-14)
2017.04.12., szerda, 18:00

A Kaposvár eddig két vereséget gyűjtött be, pedig legutóbb már mindenki pályára került az aktív rotációból - igaz, Hendleinék valószínűleg nem 100%-os állapotban. Legutóbb attól a Kecskeméttől kaptak ki, amely egy körrel korábban a Szedeák otthonában is győzött, úgyhogy ebből azért messzemenő következtetéseket még nem érdemes levonni. Az érdekesség az, hogy az alapszakaszban 3-10-es idegenbeli mutatót hozó vendégek egyik győzelme pont Kaposváron született, ők ráadásul az előző körben pillanatok alatt lerendezték saját meccsüket - szignifikánsan pihentebbek biztosan nem lesznek, hiszen nekik még nem volt pihenőnapjuk, míg a somogyiak rögtön azzal kezdték a középszakaszt, de ilyenkor pláne sokat érhet (fizikálisan és főleg mentálisan), ha lényegében 10-15 perc alatt befejeznek egy találkozót. Sok különbség állományban nincs a két fél között, az utóbbi időben a Szedeák cseréi is rendesen kapnak lehetőséget, úgyhogy mélységben sem sokban különbözik a két együttes - valamennyire a hazai pálya billenti a Kaposvár irányába a mérleg nyelvét előzetesen.

PVSK-PANNONPOWER (16-12) - Sopron KC (14-15)
2017.04.12., szerda, 19:00

Csirke Ferencék nincsenek egyszerű helyzetben, mert egy kiütéses vereség után kell most összeszedniük magukat egy olyan ellenféllel szemben, amelynek pihenőnapja volt az előző körben, tehát pár nappal többet pihenhetett és készülhetett rájuk. Azért a szegedi produkciótól függetlenül a Pécs még mindig sokkal markánsabb teljesítményt nyújtott az eddigiek során, mint a Sopron, amely idegenben csak 3-10-re végzett az alapszakaszban, a középszakaszban pedig ez lesz az első meccsük saját pályájuktól távol. Azt is hozzá kell tenni azonban, hogy hiába vérszegény az SKC teljesítménye, és hiába csak három alsóházi együttest tudtak legyőzni, Dragan Alekszics irányításával azért szorongatták az Albát és a Falcót is idegenben - lenézni őket egyáltalán nem lehet, a védekezésük egyébként kifejezetten jó, amivel okozhatnak gondokat, még ha a támadójátékuk sokszor ötlettelen is. Az előző körben elszenvedett súlyos zakótól függetlenül azért Pécsett a hazaiak esélyesebbek előzetesen.
 

Alsóház, 3. forduló

Atomerőmű SE (11-17) - JP Auto - JKSE (8-20)
2017.04.12., szerda, 16:00

Az ASE gyakorlatilag befejezte a bajnokságot, hiszen az előző körben aratott győzelmükkel biztosították, hogy nem kell Play-Outot játszaniuk. Az első két alsóházi meccsüket egyébként rendre a végjátékban nyerték meg egál állásról - nem pörögnek úgy, ahogy a korábbiak során, de ez érhető is, az viszont látszik, hogy erősebbek, mint a többi alsóházi gárda, amikor kell, megnyomják. A Berény rendezte a sorokat az előző körben, Bojics és Brbaklics már akkor sem játszottak, és távoztak is mindketten idő közben, de jóval egységesebb játékot játszott a múlt héten edzőt is váltó csapat, erre építhetnek most is - meg arra, hogy megint 3 meccsre vannak a Vasastól, úgyhogy akár ebben a körben is biztosíthatják a bennmaradást, ha győznek, a pasarétiek pedig kikapnak. A két távozóval azért papíron az ASE kerete erősebb lett, Pakson még úgy is esélyesebbek, hogy számukra jóval kisebb (semmi) tétje van a találkozónak, de ha a Jászberénynél mindenki egészséges, akkor játszhatnak egy kifejezetten jó meccset ezúttal is - ha a hierarchia megvan, akkor a Saddler-Williams-Arrington-Sztamenkovics négyes vezetésével, a kiegészítő magyarok hasznos játékával bőven nyerhetnek is. Itt az a kérdés, hogy a valószínűleg ezúttal 35 pontig nem jutó Saddler mellé ki tud felnőni majd támadásban.

MAFC (4-24) - Vasas Budapest (5-23)
2017.04.12., szerda, 17:00

Ez döntő fontosságú mérkőzés lehet még a bajnokság végeredményének szempontjából, hiszen a JKSE MAFC elleni győzelmével megint úgy néz ki, hogy a két fővárosi együttes játssza majd a Play-Outot, márpedig abban a két győzelemig tartó párharcban jelentős faktor lehet a pályaelőny még azonos városban lévő csapatok esetében is. A Vasas van előnyben a berényiek legyőzésével, ami a MAFC-nak nem sikerült az előző körben, a Pakstól pedig mindkét együttes szoros vereséget szenvedett - Garay Péterék idegenben, Sárosi Bulcsúék otthon. A MAFC-nak egyszerű a képlet: ha kikapnak, akkor három kör alatt két meccsnyi hátrányt kellene ledolgozniuk, hogy ők kezdjék pályaelőnyből a kiesés elkerülésért rendezett párharcot majd, míg győzelemnél egyenlő mérleggel futnak neki a második három meccsnek, így még bármi lehetne. A hazaiak a legutóbb megint nem a legjobb arcukat mutatták Misek Levente kiváló játéka ellenére sem, a vendégek stabilabban hozzák magukat mostanában, de leginkább fejben fog eldőlni ez az összecsapás - kérdés, ki mennyi terhet pakol magára, illetve azt hogyan viseli majd, hiszen a kiesést nem most lehet elkerülni, viszont aki jobb pozícióból akar nekifutni a Play-Outnak, annak ezt a találkozót hoznia kell.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus