Bemelegítés - A-csoport, Középszakasz - 6. forduló

Szerdán indul a Férfi NBI/A-csoport középszakaszának 6. fordulója, melyben számos rangadót rendeznek, élőképes közvetítésekkel.

Felsőház

KTE-Duna Aszfalt (2., 2-2) - Soproni Sördögök (3., 2-2), szerda - 18:00
Fullcourt-link:  http://195.56.77.56/n4/?hun_2phu_12

Két győzelem után a Kaposvár otthonában kikapott a Sopron, méghozzá úgy, hogy a szezon során első alkalommal kapott száz pontnál többet aktuális ellenfelétől. A KTE ugyan csak 79 egységig jutott a középszakasz nyitányán az MKB Arénában, ám az győzelmet ért a lila-fehéreknek, tehát van miért visszavágniuk a Sördögöknek. Az idegenbeli siker nem ismeretlen Sabáli Balázs fiai számára, ugyanis az alapszakaszban győzedelmeskedtek a Messzi István Sportcsarnokban. Egyrészt javítaniuk kell a kaposvári vereséget követően, másrészt tartaniuk kell a lépést a felsőházi riválisokkal. Az eddigi három mérkőzésük képe alapján kijelenthető, hogy amennyiben a támadójáték kerül előtérbe a mérkőzésen, akkor a Sopron, ha a védekezés dominál majd, abban az esetben a Kecskemét a találkozó esélyese.

Kaposvári KK (5., 2-2) - Szolnoki Olaj KK (1., 3-1), csütörtök - 18:00 (Duna World)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_2phu_11

Erőltetett menetét soproni vereséggel zárta a Szolnok, mely hosszú veretlenségi sorozat után kapott ki újra a magyar bajnokságban. A hétvégi szünnap után kissé feltöltődve, új lendülettel folytathatják Vojvodáék a középszakasz küzdelmeit. Sűrű lesz a piros-feketék számára a heti program, ugyanis az országos nyilvánosság előtt rendezett mérkőzés után szombaton már a Tiszaligetben lesz fellépésük a KTE ellen. Ha a címvédő nem akarja, hogy a riválisok felzárkózzanak rá, veszélyeztessék vezető pozícióját, akkor hoznia kell a kaposvári találkozót. A somogyországi alakulatot alaposan felvértezhette önbizalommal a Sopron legyőzésének ténye. A Kaposvár - mely pozícióján csak javíthat a középszakaszban – számára minden egyes győzelem újabb motivációt jelent. Veszítenivalójuk nincs tehát az Olaj ellen, teher nélkül játszhatnak Hendleinék, melyből szerencsés esetben akár profitálhatnak is, tavaly ráadásul ők tudták megtréfálni a Szolnokot a középszakaszban, jó emlékeik lehetnek tehát.
 

Középház

Egis Körmend (9., 13-15) – Pécsi VSK-PANNONPOWER (7., 15-13), szerda - 18:00 (MTE TV)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_2phm_11

A Pécs az egy hét alatt megvívott három összecsapás után pihenhetett a hétvégén, mely bizonyára frissítően hatott az együttesre. Nagyon sokat érhetne, ha a körmendi vendégszereplést győztesen tudnák zárni Halászék, ugyanis akkor megszilárdítanák pozíciójukat, s még akár az előttük álló Falcót is beérhetnék. A Körmend a szó szoros értelmében nagy csatában győzte le az Alba együttesét, ám mivel a Szeged legyőzte a Falcót, továbbra sem lehetnek biztosak a piros-feketék abban, hogy rájátszásba jutnak. Ahogy a szombati összecsapás előtt, úgy most is kérdéses, hogy Déri mester számíthat-e Richards és Latinovics játékára. Velük vagy nélkülük, a hazaiaknak kell diktálni a tempót és megszerezni a győzelmet, másként elbúcsúzhatnak a rájátszásba jutás álmáról. A Pécs jó védekezéssel komolyan megszoríthatja a vasiakat, s adott esetben visszavághat a nemrég elszenvedett hazai vereségért.

Naturtex-SZTE-Szedeák (8., 14-14) - TLI-Alba Fehérvár (10., 12-16), szerda - 18:00
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_2phm_12

Nagy küzdelem után, parázs hangulatú mérkőzésen maradt alul a körmendi csarnokban a székesfehérvári együttes, mely egyre biztosabban távolodik a rájátszást érő pozícióktól. Persze mentheti még a menthetőt az Alba, viszont már nem elsősorban saját kezében van a sorsa. A meneküléshez elsőként annak a Szegednek az otthonában kellene győzedelmeskedni, mely vasárnap este két vállra fektette a Falco együttesét. Jól sikerült Csirics és Jereminov sérülés utáni visszatérése, s amennyiben ezzel a lendülettel folytatja szereplését a Lazics-legénység, akkor továbbra is rájátszást érő helyen maradnak. Ha az Alba húzóemberei közül legalább egyet kikapcsolnak, akkor a hazai kezdőcsapattól megszokott ponterős teljesítmény győzelmet érhet.
 

Alsóház

Marso Nyíregyháza KK (12., 9-17) – MAFC (13., 5-21), szerda - 18:00
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_2phl_1

A hétközi játéknapon pótolják az áramszünet miatt félbeszakadt mérkőzést. A MAFC akkor komolyan szorongatta vendéglátóját, melyet mutat az a tény is, hogy nem sokkal a lefújás előtt döntetlenre álltak a felek. A MAFC nagy csatában kerekedett felül a ZTE-n a hétvégi fordulóban, melyhez elengedhetetlennek bizonyult Fodor Kristóf triplaesője, valamint Glenn és Toutziarakis dupla-duplája. Kérdés, hogy egy ilyen teljesítmény után kinek szavaz bizalmat a magasemberek közül Timbus mester, mivel Hunter betegség miatt hiányzott a hétvégi találkozóról. A hazaiaknál hiába jött két nagyon jó teljesítmény a fiatal játékosoktól, nem tudták legyőzni a Jászberényt, s így még mindig nem menekültek meg a kiesés lehetőségétől. Sitku Ernő tanítványainak érvényesíteni kell a hazai pálya előnyét, pontos játékkal uralni a találkozót, hiszen láthatták, hogy a MAFC is tud győzni idegenben.

Zalakerámia ZTE KK (14., 4-23) - FAIRIUM Jászberényi KSE (11., 11-16), péntek - 19:00 (ZalaSport)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_2phl_7

Teljesen ellentétes formát mutatnak a mérkőző felek, ugyanis a középszakasz eddigi játéknapjain a JKSE csak győzelmeket, míg a ZTE kizárólag vereségeket gyűjtött. Legutóbb mindkét együttes közvetlen riválisával mérkőzött, s az imént említett tények miatt a jászságiak várhatják nyugodtabban a pénteki összecsapást. A hazaiak abban bízhatnak, hogy a MAFC otthonában és az NYKK ellen egyaránt szoros mérkőzésre kényszerülő Horváth Ákoséknak kevésbé jön majd ki a lépés, és a magas posztokon tudnak a kék-fehérek némi előnyt érvényesíteni. Ellenben a jó forma és a kritikus szituációkban mutatott magabiztosság a vendégek számára kamatozhat, akik egy győzelemmel szinte biztossá tennék, hogy ők végeznek a 11. helyen.

MAFC - Marso Nyíregyháza KK, szombat - 16:00
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_2phl_8

A két gárda szerdán pótolja majd az első meccset, nyilvánvalóan attól a meccstől is függ, ki milyen szájízzel indul neki a szombati találkozónak. Hazai pályán az elmúlt hetek formáit látva a MAFC az esélyesebb talán, de a holnapi összecsapás sok mindent befolyásolhat ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban is.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus