Bemelegítés - A-csoport, Középszakasz, 8. forduló

Keddtől csütörtökig lejátsszák a magyar férfi A-csoport középszakaszának 8. körét a felső- és a középházban, az alsóházban pedig az 5. fordulóból ASE-Vasas találkozót rendeznek - a forduló beharangozóját olvashatjátok.

Felsőház, 8. forduló

Egis Körmend (2., 21-10) - Szolnoki Olaj KK (5., 19-13)
2017.04.27., csütörtök, 18:00

A Szolnok legutóbb megint összeesett, védekezésben abszolút nem találták a megoldást a ZTE támadójátékára, ennek köszönhetően zsinórban harmadik vereségüket szenvedték el - ezzel a Sopront leszámítva az egész mezőny legrosszabb formában lévő társasága jelenleg a címvédő. A Körmendnél sincs azonban minden rendben, hogy finoman fogalmazzunk - a legutóbbi két meccset 6 emberrel kellett lejátszaniuk, miután Petty és Allen is sérültek, Dickerson pedig azóta önkényesen távozott is a klubtól. Azt nem tudni egyelőre, hogy csütörtökön ki léphet pályára, fel tudott-e épülni a két sérült amerikai, de az biztos, hogy ennyire rövid rotációval sokat érhetett nekik az, hogy szünnaposak voltak, így egy hetet pihenhettek. Ha Petty és Allen továbbra sem bevethetőek, akkor rettenetesen nehéz dolguk lesz, de az Alba ellen azért láthattuk, hogy jó dobóformával lehet esélyük - főleg akkor, ha megnézzük a Szolnok idegenbeli teljesítményeit, Körmendre pedig az utóbbi években nem nyerni járt az Olaj. A hazai pálya és a szünnap is a vasiak mellett szól, de kulcskérdés, hogy kit tudnak pályára küldeni - ha legalább az egyik sérültjüket igen, akkor egyértelmű favoritnak tekinthetőek, ha nem, akkor nagy kérdés, hogy melyik együttes tudja leküzdeni a komoly nehézségeit.

Zalakerámia ZTE KK (3., 21-11) - Alba Fehérvár (1., 23-8)
2017.04.27., csütörtök, 19:00

A ZTE a Falco elleni kisiklást leszámítva jó ideje, már az alapszakasz utolsó pár köre óta bombaformában van, nagyon összeért a társaság - védekezésben is előreléptek némileg, annyit mindenképpen, hogy a támadójátékuk most már tudja ellensúlyozni a hátul még azért esetenként előforduló problémákat, és átlépték saját árnyékukat, szoros rangadókat tudnak behúzni. Azért a szombathelyiek elleni bukás mutatja, hogy oda kell még figyelniük, főleg hogy a listavezető érkezik hozzájuk, akiknél legutóbb már Shepard sem játszott, de a bevethető játékosok erre tökéletesen reagáltak - Taylor, Markovics, Keller Iván egytől-egyig feljebb léptek, előbbi kettő a ponttermelésben is magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, Lóránt pedig hozta a szokásosat (illetve annál még egy kicsit többet is). Az kérdés, hogy Shepard például tudja-e vállalni a játékot, illetve ha nem, akkor a fentebb említett játékosok vagy éppen Mohammed tudják-e pótolni megint a rengeteg hiányzót. Egyszerű dolguk mindenesetre nem lesz - a Falcót lényegében simán verték, de most idegenben kell majd helyt állniuk, a ZTE támadójátéka pedig jelentősen szofisztikáltabb és jobban működik az egészét nézve, mint a szombathelyieké. Ha nem épült fel Shepard, akkor Zalaegerszegen szerintem valamivel esélyesebb Bencze Tamás legénysége, de komoly harc várható, mert az Alba "rövidsége" eddig is leginkább csak a végjátékokban ütközött ki. 

Középház, 8. forduló

PVSK-PANNONPOWER (6., 18-13) - Naturtex-SZTE-Szedeák (8., 17-15)
2017.04.25., kedd, 18:00

Mindkét gárda számára kulcsmeccs lehet ez, de az is elképzelhető, hogy már csak a pozíciók és nem a PO szempontjából - a Pécsnek két győzelemnyi előnye van a 9. helyezett Kecskeméttel szemben, tehát ha a KTE kikap egyszer, vagy a Pécs a hátralévő három találkozójából legalább egyet hoz, akkor ott van a legjobb 8 között, a Szedeák pedig 2-2 meccsel a vége előtt 1 győzelemmel áll jobban a Kecskemétnél, így lépéselőnyben van. A két gárda merőben más meccseket játszott Szegeden, mint először Pécsett - Nikola Lazicsék két kiütéses vereséget mértek Csirke Ferencékre a Tisza partján, a mecsekaljai alakulat azonban hazai pályán egy szorosabb mérkőzésen győzni tudott. Most is egy kiélezett csata várható, a két csapat között játékosállomány és forma tekintetében sincs sok különbség - a hazaiak ugyan 1 vereségből, míg a Szedeák két győzelemből érkezik, de a Pécs otthon még nem kapott ki a középszakaszban, 3-0-lal állnak. A hazai pálya miatt valamivel esélyesebbek Budimirék, de ezúttal tényleg meglepő lenne, ha nagy különbséggel győzne bármelyik csapat.

KTE-Duna Aszfalt (9., 16-16) - Kaposvári KK (7., 18-13)
2017.04.26., szerda, 18:00

A Kecskemét számára egyértelmű a helyzet, kötelező ezt és a soproni meccset is megnyerni. Nem is rossz partner ehhez mostanában a Kaposvár, mert a középszakaszban nagyon belassultak a somogyiak, játékban sem tudják megközelíteni az alapszakaszban látott teljesítményüket, és most az eredmények sem jönnek úgy. Idegenben egyelőre kettőből két vereséget gyűjtöttek be, igaz, legutóbb hazai parketten legyőzték a Sopront, míg Forray Gáborék kulcsmeccset buktak el a Szedeák ellen, ami nagyon könnyen meg is pecsételheti a sorsukat - azt nem tudni, hogyan dolgozzák fel ezt a vereséget, ráadásul fizikálisan sem lehetnek a legjobb állapotban, miután másfél héten belül ez lesz a negyedik meccsük, de más út nincs számukra, csak a győzelem. Saját közönségük előtt esélyesebbek is valamivel, miután a középszakasz során a Szedeák elleni vereségüktől függetlenül jobb játékot nyújtottak, mint vendégeik.

Alsóház, 5. forduló

Atomerőmű SE (11., 12-18) - Vasas Budapest (13., 6-24)
2017.04.25., kedd, 18:00

Az alsóházban két körrel ezelőtt eldőlt majdnem minden kérdés, a héten pedig eldőlhet az utolsó is: ha itt tud nyerni a Vasas, a MAFC pedig szombaton kikap a Jászberénytől, akkor a pasarétiek kezdik pályaelőnyből a Play-Outot - minden más eredménynél az utolsó fordulóban lejátszandó Vasas-MAFC dönt arról, kinél lesz ez a fór a kiesésről döntő párharcban. Az ASE-t azért nem lesz egyszerű legyőznie a Vasasnak, hiába nincs már lényegi tétje ennek az összecsapásnak a hazaiak szempontjából - legutóbb a sérültjeit már visszakapó MAFC-ot is két vállra fektették idegenben úgy, hogy Talor Battle nem is volt bevethető. Ha most sem lesz az, márpedig úgy néz ki, hogy nem, akkor azért az egy komoly lehetőség a Vasasnak, de esélyesként még akkor sem nagyon lehet őket megnevezni - érdekes, szoros meccsre van kilátás az amerikai irányító hiányában.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus