Bemelegítés - A-csoport, Rájátszás - Elődöntők (2.)

A Sopron és Paks is egyenlítene a Férfi NBI/A-csoport rájátszásának mai játéknapján.

Soproni Sördögök - Szolnoki Olaj KK, szombat - 17:00
Full-court link: http://195.56.77.56/n4/?hun_ply_23
 
Mindössze öt percig tudott partiban lenni a Szolnok vendégeként a Sabáli-legénység. Vojvodáék 17-4-es etapot futottak a nyitó játékrész második felében és nagyon hamar döntésre vitték a találkozót. Hatalmas különbség alakult ki a felek között, a piros-feketék könnyedén éltek azzal a lehetőséggel, hogy a Sördögök fáradtan érkeztek hozzájuk - az első félidőben mindössze 15 pontot tudtak az eredményjelzőre írni a soproniak. A negatív előzmények ellenére Sabáli mester biztosan felrázza majd játékosait, persze kérdés, hogy a mentális motiváció mellé mennyire társul majd fizikai frissesség. Lepattanózásban mindenképpen javulnia kell a szombati vendéglátóknak, s jóval ponterősebb produktumra lesz szüksége Boriszovtól, Poscictól, ha a Sopron az egyenlítésért szeretne küzdeni. A Szolnok amennyiben hasonlóan magabiztosan kezdi a mérkőzést, mint tette szerdán, akkor tovább növelheti esélyét egy újabb sikerre, s akár már kedden lezárhatja a párharcot a Tiszaligetben. Viszont a Sopron abból a győzelemből meríthet, melyet még a középszakasz során aratott az MKB Arénában. Az biztos, hogy a kék-fehér mezes alakulat esetleges sikere jót tenne a párharcnak.
 
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1-0 a Szolnoki Olaj KK javára.
 
Atomerőmű SE - KTE-Duna Aszfalt, szombat - 18:00
Full-court link: http://195.56.77.56/n4/?hun_ply_24
 
Ahogy az várható volt a Paksból is sokat kivett a Falcóval vívott öt mérkőzésesre nyúló negyeddöntő. A félidőben öt pontos hátrányban játszó piros-kék mezes alakulaton a harmadik negyedben ütközött ki a fáradtság, valamint Körtélyesi - aki a mai találkozón sem lép pályára - hiánya a rotációban. Bár a lepattanózásban számszerűleg nem mutatkozott a mérkőzés végére nagy különbség, komoly mértékben kell javulnia ebben a játékelemben a mai találkozón az ASE-nak, ha egyenlíteni szeretne. Emellett a támadásbeli pontosabb befejezéseket kell szorgalmazniuk Szabó Zsoltéknak, mivel dobóhatékonyságuk még a 40%-ot sem érte el a Messzi István Sportcsarnokban. A Kecskemét az első találkozón nagyon hatékonyan dolgozott támadásban és védekezésben is a festékben, a magasemberei összesen 41 pontot szállítottak, mely a csapat ponttermésének több mint felét adta. Az Ivkovics-legénységnek hasonlóan domináló játékkal kell előrukkolni az ASE otthonában, ha újabb lépést szeretne tenni a döntő felé. Persze a csapatok már jól ismerik egymást, nehéz lenne valami teljes újat mutatniuk a másik félnek. A Paks sorozatban harmadszor maradt alul szerdán a KTE-vel szemben, hiszen a középszakaszban mindkét alkalommal a lila-fehérek győzedelmeskedtek - a rossz sorozat megtöréséhez nem lesz elég, ha csak Dugat tesz ki magáért, viszont amennyiben mellé egy-két játékos még felér, akkor könnyen egyenlíthet a Paks.
 
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1-0 a KTE-Duna Aszfalt javára.

Slide és Fotó - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus