Bemelegítés - A-csoport, Rájátszás - Negyeddöntők (2.)

Ma a második mérkőzésekkel folytatódnak a Férfi NBI/A-csoport negyeddöntői.

KTE-Duna Aszfalt - Pécsi VSK-PANNONPOWER, szombat - 17:00
Játékvezetők: Papp P., Benczur T., Makovsky Sz. (Fekete)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_ply_6

A rendhagyó lebonyolítású párharc első mérkőzésén kezdő irányítója hiányában is helytállt és megnehezítette a Kecskemét dolgát a Pécs. A második összecsapáson azonban már más lesz a helyzet, ugyanis Nelson játékra jelentkezik a baranyai alakulatnál. Hadilábon állt a hárompontosokkal a vendég alakulat, sokat jelenthet a győzelemi esélyeket illetően, ha a játék ezen elemében és a lepattanózásban tudnak javulni Csirke Ferenc tanítványai. Annak ellenére, hogy a hárompontos vonalon túlról csak elvétve talált be a Kecskemét, nem használta fel minden erőtartalékát az első találkozó megnyeréséhez. Jól érvényesítette a magas posztokon prognosztizált fölényét a KTE, s az a tényező a továbbiakban is alapvetően befolyásolhatja a párharc kimenetelét, ugyanis hiába a minőségben és mennyiségben egyaránt jobb magasember állomány, ha a Pécs jó csapatvédekezéssel megoldja a belső terület védését. Halászék erejét megsokszorozná és komoly lélektani előnyt jelentene, ha győztesen hagyhatnák el a Messzi István Sportcsarnokot, viszont a KTE a kiesés szélére taszítaná ellenfelét, ha behúzná a második mérkőzést is.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1-0 a KTE-Duna Aszfalt javára.


Naturtex-SZTE-Szedeák - Szolnoki Olaj KK, szombat - 18:00
Játékvezetők: Pálla Z., Boros T., Balog Gy. (Páli dr.)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_ply_5

Csirics újabb nagyszerű dobóformája ugyan nem ért győzelmet a Szeged számára, de így is önbizalommal töltheti fel a Lazics-legénységet az a tény, hogy az első találkozó nagy részében előnyben játszott a Tiszaligetben. Továbbra is érvényes, hogy hatalmas a két csapat közötti különbség a keretek mélységét, erősségét illetően, de ezt a differenciát némileg kompenzálhatják a szegediek közönségük segítségével, valamint akkor, ha Jereminovtól, Balabantól vagy Molnártól extra teljesítmény érkezik. A kispadról érkező hathatós segítség viszont így is szükséges lenne, hogy a Szolnokot megszorongathassák. A feljavuló külső dobóforma és Vojvoda határozottsága - valamint az a tény, hogy a végjátékra elkészült erejével a Szeged - mentette meg a Szolnokot attól, hogy vereséggel kezdje a rájátszást. Nem engedheti meg magának azt a luxust a piros-fekete mezes alakulat, hogy még egyszer ilyen lehetőséget adjon ellenfelének a párharc során. A nehézkes kezdés után egy határozott játékkal behúzott mérkőzés a párharc lezárásához vinné közel a címvédőt.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1-0 a Szolnoki Olaj KK javára.


Falco-Trend Optika KC Szombathely - Atomerőmű SE, szombat - 18:00
Játékvezetők:  Földházi T., Hegedűs T., Török R. (Hartyáni)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_ply_7

Sokáig gyűrték egymást a paksi nyitó összecsapás alkalmával a sérülésektől tizedelt gárdák. A mérkőzés végét a remek játékkal előrukkoló Dugat által vezetett Paks hozta le jobban, így előnnyel utazhatnak a szombathelyi derbire. Az ASE légiós duója mellé Körtélyesi lépett fel pontszerzésben, ám más is lehet, aki majd ma lendíthet a vendégek játékán. Egyik vezetőedző helyzete sem lett egyszerűbb, sőt, Kálmán László az eddigi sérültek mellett nem számíthat Will játékára, s ha minden jól alakul, akkor is csak részfeladatokat láthat el Doyne és Perl. Bizonyos, hogy a nagy számú hazai szurkolóhad megsokszorozza majd a sárga-fekete játékosok erejét, akik a védőmunkával nyerhetik meg a mérkőzést, egyenlíthetnek. Szabó Zsolték számára újabb győzelmet érhet, ha jól dobnak távolról, ugyanis az első mérkőzésen ezen játékelemben mutatott feljavulás hozta meg a várt sikert. Szoros és egyben kemény összecsapásra van kilátás az Aréna Savariában.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1-0 az Atomerőmű SE javára.


Soproni Sördögök - Kaposvári KK, szombat - 18:00
Játékvezetők: Cziffra Cs., Györffy P. A., Jakab L. (Gincsai dr.)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_ply_8

Bevehetetlen csarnoknak bizonyul az idei évben a Kaposvár otthona, ugyanis a Sopron ellen már sorozatban kilencedik hazai sikerét könyvelhette el a Fekete-legénység, mely utoljára január 17-én kapott ki saját közönsége előtt. Hendleinék ismét ponterős, gyors játékot játszottak, irányították a mérkőzést, és nem kellett vért izzadniuk az első összecsapás megnyeréséhez. Rosszabbul aligha indulhatott volna a Sopron számára a negyeddöntő, hamar szedett össze komoly hátrányt a kék-fehér mezes alakulat, s abból a mélységből már nem találták a visszautat Rujákék. Alapvető feladat a vendéglátó számára, hogy a somogyiak gyorsindításait meggátolja, ebből eredendően redukálja a könnyű kosarak számát. Pontosan egy héttel ezelőtt, a középszakasz záró összecsapásán 83-82-es soproni siker született, mely akkor nem ért pályaelőnyt a hazaiaknak, ám a második találkozón egy ilyen különbségű győzelem sokat, egészen pontosan egyenlítést érhet, persze ehhez nem csak játékban, motiváltságban is feljebb kell lépnie egyes játékosoknak hazai részről. Ha Fodorék ismételten nyerni tudnának, akkor karnyújtásnyi közelségbe kerülne számukra az elődöntő elérése, különösen a hazai pályán nyújtott teljesítményük tükrében.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1-0 a Kaposvári KK javára.

Slide és Fotó - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus