Bemelegítés - A-csoport, Rájátszás, Döntő (4.)

Holnap megrendezik a magyar férfi A-csoport idei döntőjének negyedik meccsét - a mérkőzés beharangozóját olvashatjátok.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (1-2) - Alba Fehérvár-Puebla Plus (2-1)
2017.06.16., péntek, 18:00

Negyedik mérkőzéséhez érkezett a finálé, de továbbra sincsenek egyértelműen erre vagy arra eldőlő dolgok, nagyon hasonlóan teljesítenek a felek. Az Alba 2-1-re vezet, természetesen jobb pozícióban vannak, hiszen ők egy győzelemmel már most bajnokok lehetnének, de azt is hozzá kell tenni, hogy a Falco eddig abszolút partnere tudott lenni az első kiemeltnek mindhárom összecsapáson, az ő 2-1-es vezetésük sem lenne szenzáció. Egyelőre egyik csapat sem nagyon tud a másik fölé kerekedni, a pattanózás például gyakorlatilag egál volt eddig mindig - a fehérváriak nem tudják kihasználni fizikai fölényüket a palánk alatt, mert a szombathelyi gárdánál nagyon jól érkeznek lendületből a kisemberek is, sok második esélyt teremt ebben a sorozatban is a Falco, nemcsak a Körmend ellen tette mindezt. A triplázás nagyon nem megy Dzunics Braniszlavéknak, de így is vezetnek 2-1-re - ha most elsül a kezük, akkor könnyebb meccsre is számíthatnának, de eddig elég ritmustalan helyzetekből vállalkoztak, így erre apellálni nem igazán lehet. Mindkét oldal borzasztóan jó fejben - az Alba végig bizonyította ezt a szezon során, de a Falcót sem lehet leszakítani a PO során annyira, hogy ne tudjanak belőle visszajönni, és az előző találkozón is bizonyítottak ebből a szempontból, pedig komoly rövidzárlatuk volt a középső két negyedben.

Két nagyot küzdő együttes újabb nagy csatájára lehet számítani megjósolhatatlan végeredménnyel. A hazai pálya kicsit a Szombathely felé billentené a mérleg nyelvét, ha hazai veretlenségüket nem éppen az Alba vette volna el pár napja, a Székesfehérvár pedig ebben a PO-ban még egyetlen zakót sem gyűjtött be idegenben, szóval ez sem lesz perdöntő valószínűleg. Az érdekes kérdés lehet, hogy az a helyzet, hogy a Falcónak most kötelező nyerni, az Alba pedig már a bajnoki címért játszik, kiből mit hoz ki. Szrecsko Szekulovicséknak kár túlságosan előre gondolkodni, nekik csak ezt a meccset kell megnyerni - és ha ez megvan, akkor az ötödik találkozón már nem rajtuk lenne a teher, ez is biztos. Dzunics Braniszlavék tudják, hogy két esélyük van megnyerni a bajnoki címet, tehát túlaggódni ezt a mérkőzést felesleges számukra, talán kicsit kevesebb lesz a játékukban ettől a görcsösség, és nem biztos, hogy könnyebb egy ötödik mérkőzést saját közönség előtt behúzni egy kifejezetten jó szellemű, éppen egyenlítő ellenfél ellen behúzni, mint most idegenben.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus