Bemelegítés - A-csoport, Rájátszás, Elődöntő (3.)

Kedden rendezik a magyar férfi A-csoport rájátszásában az elődöntők harmadik meccseit - a mérkőzések beharangozóit olvashatjátok.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (2-0) - Egis Körmend (0-2)
2017.05.30., kedd, 18:00

2-0-ra vezet a Falco, úgyhogy itt nincs nagyon miről beszélni - az idén eddig 20-0-s hazai mérleget felvonultató szombathelyiek a söprésért szállnak harcba, a Körmend pedig az életben maradásért. Illik kiemelni, hogy mindkét mérkőzés nagy részében a Körmend vezetett - hazai pályán is így volt ez, nem csak az első találkozón, de a Falco mentális erejét nagyban mutatja, hogy a második, körmendi összecsapáson többször is felálltak 10 pont fölötti hátrányból, és mindkét meccs végjátéka az övék volt. Az idény végére egyértelműen lekerült róluk a "csak hazai pályás csapat" titulus - sőt, igazából az utóbbi hetekben saját közönségük előtt voltak nyögvenyelősebb meccseik is, mint idegenben. A Körmendnél nem tudni, mit vált ki az amerikaiakból, hogy a szakadék szélére kerültek - a szezon korábbi részében volt olyan, hogy nem feltétlenül pozitív értelemben kellett beszélni a hozzáállásukról, de az is benne van, hogy a nehéz helyzet kihozza belőlük a legjobbat. A találkozó esélyese ettől függetlenül a Falco, de érdekes lesz látni, hogy ez a két mérkőzés megtörte-e a Körmendet (ha ők vezetnének 2-0-ra, az se lenne meglepő), vagy megint tudnak egy szoros, ki-ki meccset játszani Szombathelyen, aminek ugyanúgy bármi lehet a vége, mint az első két mérkőzésen.

Alba Fehérvár-Puebla Plus (1-1) - Zalakerámia ZTE KK (1-1)
2017.05.30., kedd, 20:00

Itt az előző összecsapás az Alba mentális erősségéről tanúskodott - elvesztették rögtön a pályaelőnyt, így hátrányba kerültek, de idén már nem először mutatták meg, hogy ilyenkor van válaszuk. Megint Lóránt Péter vezetésével jóval jobban koncentráltak, Justin Edwards is elővett egy másik játékot, és úgy tűnik, hogy sikerült összecsiszolni a jelenlegi keretet - legutóbb Edwards mellett Mohammed is jól játszott, ez a szezon korábbi szakaszában szinte soha nem fordult elő, és jött tőlük az a védekezés, amivel az alapszakaszban magasan a többiek fölé nőttek. Azt is hozzá kell tenni, hogy a ZTE nagyon fáradt lehetett az 5 meccses negyeddöntő és a három nap alatt lejátszott két elődöntő miatt, ez a faktor pedig most kevésbé lesz mérvadó, hiszen legutoljára pénteken léptek parkettre a felek. Bencze Tamásék idén már kétszer is nyertek Székesfehérváron három próbálkozásból, úgyhogy nem lehet leírni őket, de ha az Alba úgy tud védekezni, ahogy az előző találkozón, akkor most egyértelműen feléjük billenhet a mérleg nyelve. Ha nem, akkor viszont a ZTE megint szétdobhatja őket, de a zalaegerszegiek alapjátékát, a betörés-kiosztást nagyon jól védte Dzunics Braniszlav legénysége, úgyhogy itt a pihenés mellett mást is ki kell találnia Bencze Tamásnak.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus