Csapatrészek - Feldobás

A kosárlabda világában nagyon sokan álmodoznak arról, hogy egyszer saját csapatot alapíthatnak, irányíthatják, vagy játékosként hatalmas sikereket élhetnek meg vele. A dicsőség mellett azonban a sötét oldallal is gyakorta kell találkozni. Tarts velünk egy elképzelt, ám a valósághoz mégis közeli történetben, ahol minden részben új élmények várnak rád.

Egy közép-európai országban járunk, ahol az alig több mint húszéves múltra visszatekintő klub, a BC Hauslander mindennapjaiba kap betekintést az olvasó, mely az alapítóktól kapott nevét 1993 óta őrzi.

Történetünk szereplői kitalált alakok, a valósággal való bármilyen egyezés pusztán a véletlen műve.

A várost alig hétezer fő lakja, melynek szinte a teljes környéket kitöltő erdőség vesz körül, a település keleti oldalán egy kis folyó húzódik hosszan és magányosan, mint Thomas Weldher. A tavaszi, nyári napokon néha olyan népesek az utcák, hogy inkább gondolnánk magunkat egy mediterrán, déli országban. Van a kis közösségnek egy olyan csoportja, mely nem az országos etalonnak számító labdarúgást preferálja, hanem a kosárlabdát. A történet pikantériája, hogy pénzügyi problémák és a minimális nézőszám miatt 1990-ben megszűnt a helyi labdarúgó csapat, és három éven át szervezett keretek között nem létezett labdasportban érdekelt egyesület.

Thomas Weldher a sport megszállottja volt húsz évvel ezelőtt, és ezt a szerelmét őrzi a mai napig. Megtehette, hogy járta a stadionokat, csarnokokat, lehettek labdarúgással, kosár-, kézilabdával, jégkoronggal kapcsolatos események, téli sportversenyek, ő ahol csak tudott, jelen volt. 19 évesen, friss végzettséggel rendelkező irodai alkalmazottként arra költötte fizetését, amire csak akarta. Szülei nem kértek tőle pénzt, örültek annak, hogy gyermekük egyre több ismeretségre tesz szert. Könnyen ment a kapcsolatépítés Thomasnak, ugyanis kevés kivételtől eltekintve, akiket megszólított, azok olyan közvetlenül bántak vele, osztották meg tapasztalataikat, véleményüket a fiatal sportbaráttal, mint ő, aki olyan szenvedéllyel tudott a sportokról beszélni, mint senki a saját városában. A kosárlabda viszont mindennel szemben előnyt élvezett nála. Bárki kérdezte, soha nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért szereti mindennél jobban ezt a sportágat. Szerelem első pillantásra.

1993. április 16.

Az előző, átmulatott éjszaka után Thomas nem tudott aludni. Az ételt még kevésbé kívánta szervezete, mint a pihenést, alvást, sétálni indult. Ritkán vetemedett ilyen tettre, ám ha mégis úgy döntött, hogy róni fogja a várost vagy környéket, akkor ábrándozott. Álmodozott arról, hogy játszik, gólt lő, hétméterest véd, hibátlan lövészettel nyeri meg a hatalmas szélben rendezett biathlon versenyt szülőföldjén. Imádta a sportot, ám addig még nem adatott meg neki sikerélmény, katartikus öröm, amit saját maga ért el. A fő téren megállt annál az újságosnál, ahol szinte minden egyes napon megvette az országos sportlapot. Az eladó, Kinga nagyon hamar kiszúrta, hogy a fiú számára nem úgy kezdődött a nap, mint szerette volna.

- Hosszú volt a hajnal kedves Thomas? - kérdezte kedvesen a 40-es évei elején járó nő.
- A sör volt a baj, meg még egy fogadást is elvesztettem.
- Miféle fogadást?
- Már túl az éjfélen fogadtunk a barátokkal, hogy fel tudom-e sorolni a Dortmund kezdőcsapatát. Sammer, Rummenigge és Chapuisat meg is voltak.
- Ó, hát akkor csak nyolc ember hiányzott.
- Igen, ez került nekem nyolc sörömbe és nyolc rövidembe.
- Ez valóban nem jó hír. De nézz ide, itt a mai lap. Ebben benne van az összeállítás. - mosolyodott el Kinga.
- Köszönöm, a visszajárót tartsa meg.
- Elteszem, de csak azért, hogy amikor kijön annak a kávénak az ára, amit egy éve ígérgetsz, akkor szólok és mehetünk.

Thomas hangos nevetéssel és ígérettel nyugtázta a kijelentést, köszönt és indult tovább. Talán még egy fél utcát sem haladt, amikor úgy gondolta, hogy valamit enni kellene, mert irdatlan háború zajlik testében, amit - bár az érzésben nem volt teljesen biztos - az éhséghez tudott hasonlítani. Nem kockáztatott, abba a kávézóba tért be, ahol hétvégenként az újságot az elejétől a végéig átolvassa és ahova még nem lépett úgy be, hogy először a bal lába haladt volna át a küszöb felett. Nem vallotta magát babonásnak, valamiért mégis figyelt erre a begyakorolt mozzanatra. Aznap reggel viszont elfelejtkezett róla. Leült, rendelt egy kávét és mellé egy croissant-t, majd a pincér távozása után ismét olyat tett amit még soha. Ahol fogta, ott nyitotta ki az újságot, a 9. oldalon. 

"Francia csoda Athénban!" - kiáltotta az oldal főcíme. "Young és Bilba vezetésével elképesztő sikert aratott a francia Limoges, legyőzte a jóval esélyesebb Benetton Trevisót az Euroliga döntőjében." Úgy olvasta a tudósítást, hogy minden egyes szó után újra és újra libabőrös lett. Elképzelte a csarnokot, a küzdelmet, a győzelem mámorát, az ünneplőket. Amikor végzett, becsukta az újságot, elégedetten hátradőlt székében és nézett kifelé az ablakon, bele a dübörgő tavaszba. Abba az évszakba, mely tengernyi ingert és érzékszerveket megvadító dolgokat hoz magával. Merengését a pincér halk, érdeklődő hangja szakította meg.

- Parancsol egy másik kávét?
- Nem, nem, köszönöm. - ekkor vette észre, hogy egy korty sem hiányzik belőle.
- Volt vele valami gond?
- Nem, én csak elgondolkoztam. Szeretnék fizetni.
- Rendben, egy pillanat és jövök.

A számla rendezése után hazafelé vette az irányt, s fejében más nem zakatolt, csak a Limoges sikere. Amikor a lakásba lépett, édesanyja már hívta is ebédhez, mint aki már alig várta, hogy fia lenyomja a kilincset. A vékony kabátot még le sem tudta magáról emelni, megcsörrent a telefon.

- Haló, Thomas Weldher beszél.
- Na nem mondod, itt meg Uwe. Ezek szerint élsz!
- Nagyon vicces vagy. Keményebb vagyok, mint hiszed.
- Akkor, ha ezt komolyan is gondolod, találkozzunk ma este és nézzük meg a Dortmund - Wattenscheid meccset.
- Huh, mikor kezdődik?
- Nyolckor. Gyere át hétre hozzám és megyünk onnan az Ászba.
- Megbeszéltük, hétkor nálad.
- Kellemes józanodást.
- Szervusz Uwe.

Thomas kényszeredett vigyorral, fejét csóválva helyezte vissza kagylót a helyére, majd édesanyjára pillantott és sietve az asztalhoz ült. Nyugtalanul ülte végig az ebédet, délután nem tudott sem pihenni, sem bármi mással foglalkozni, minduntalan visszatért fejébe a kosárlabda és egyre erőteljesebb érzéseket hozott elő belőle. Alig ütötte el a falióra az ötöt, már készülődött és indult Uwe-hoz. A hosszú, sötétbarna hajú fiú olyan meglepettséggel nyitott ajtót Thomasnak, mintha nem ő hívta volna át barátját pár órával korábban.

- Mi van veled? Rosszul vagy?
- Miért kérded?
- Mivel olyan vagy, mint aki beteg. Meredsz előre, most szóltam harmadszor és nem is figyelsz. Hol jársz, vagy valami gond van?
- Olvastam egy cikket reggel. Egy francia csapat, a Limoges megnyerte kosárban az Euroligát.
- Aha, értem. És? - bökött vissza Uwe és belekortyolt sörébe.
- Tudod, hogy nekem a kosárlabda különleges helyen van a szívemben. Valahogy megérintett a cikk, nem tudom megmagyarázni. Olyan gondolataim vannak, hogy játszani kellene, alapítani egy csapatot, meg ilyenek.
- Hát öreg. Azért ez jelenleg nem a legkönnyebb feladat lenne. Nem elég a dolgod mostanság?
- De az, csak... Nincs ebben a városban semmi sport évek óta. Senki sem érzi, hogy csinálni kellene valamit.

Uwe lehúzta egy levegővel szinte a teljes üveg sörét, mély levegőt vett, megfogta barátja vállát és így szólt.

- Hány embertől hallottad már a városban, hogy aki itt belekezd valamibe, az jó kritikát nem kap? Hány ember mondta már, hogy ezeknek az embereknek nem érdemes adni, mert hálátlanok? Indulj ki magadból! Hülyének néznek, amikor az újságosnál, meg a kávézóban, meg a kocsmában borravalót akarsz adni.
- Értelek, de valami azt súgja és egyre erősebben, hogy bele kell vágnunk. Ismersz olyanokat, akik kijárnak a parkba játszani?
- Igen, párat.
- Beszél...
- Várj! Kössünk alkut. Ha ma legalább két gólt rúg a Dortmund és győznek, akkor szavamat adom, hogy bármit kérhetsz tőlem, segítek. De! Ha nem, akkor nem fogsz hülyeséget csinálni és kinevettetni magad. Rendben?
- Áll az alku! - vágta rá azonnal és hatalmas vigyorral az arcán Thomas, majd megölelte barátját, aki próbálta eltolni magától.
- Várj, várj, várj! Minden egyes gólnál egy rövid, egy sör. Ez is az alku része.
- Megbeszéltük. - szentesítette a megállapodást Thomas és kezet rázott Uwéval. - Viszont nevezzük el most a csapatot!
- Mit kerítesz ennek akkora feneket? Basketball Club Hauslander. Megfelel? 
- Teljesen. Hoznál kérlek egy sört, kedves Uwe?
- Természetesen, a kosaras szerelemért mindent.

A következő nap reggelén Thomas olyan másnaposan, ám mégis vidáman kelt fel, mint talán még soha. A Dortmund 6-0-ra nyert, Chapuisat mesterhármasig jutott, Sammer és Rummenigge egy-egy gólt szereztek. Ami viszont még talán ennél is fontosabb, amikor a labdarúgó mérkőzést lefújták, akkor még ha nem is hivatalosan, de megszületett a BC Hauslander.

Fotók - euroleague.net