Csapatrészek - Kezdjük el!

Thomas Weldher lelkesedése minden bizonnyal elnyomott minden korán felmerülő kérdést, kételyt, ugyanis szinte a komplett nyara arra ment rá, hogy feltárja, mivel jár az egyesület megalapítása. Uwe természetesen jó, ígéretét tartó barátként segített, de a buktatók egyre magasabb falat emeltek a lelkes fiatalok elé.

A kezdeteknél még nem is akadt hiba. Felkeresték a téren pattogtató kosárbarátokat, akik többségében pozitív választ adtak a felkérésre, hogy legyenek az újonnan alakuló csapat tagjai. Thomas a rá jellemző precizitással listát készített a játékosok adatairól, viszont ekkor még nem sejtette, hogy szomorú apropója lesz annak, hogy tudja 18 ember telefonszámát, pontos címét. A problémák forrása - könnyen kikövetkeztethető módon – az adminisztrációban rejlett. A regionális szövetséghez küldött érdeklődő levélre lényegre törő és egy nevezési feltételeket tartalmazó válasz érkezett alig több mint kettő hét elteltével.

Május 6-án, az Ászban bontotta fel a levelet Thomas, társaságában Uweval és a leendő játékosok közül pedig a legambiciózusabbnak tűnő Timóval. A papírköteget lassan emelte ki az A/3-as borítékból és egyre gyorsabb mozdulatokkal lapozta, olvasta a tetemes anyagot. Társai látták, hogy valami nem stimmel, Thomas szokatlanul viselkedik.

- Mi a gond? – fordult hozzá Uwe.

- Rossz hírt kaptunk? - kontrázott szinte az imént szóló Uwe mondatának végén Timo.

Thomas meg sem rezzent csak meredt maga elé. Hosszúnak tűnő, kínosan csendes fél perc után letette a papírokat, belekortyolt kávéjába, majd arcát tenyerében temette. Kisvártatva felemelte fejét, mély levegőt vett és belevágott.

- Kevesebb mint két hét. Nem hiszem el.

- Mi az két két? - kérdezték kórusban a társak.

- Két piszkosul rövid hét, ilyen a világon nincs.

- Bökd ki mi a gond! - kiabált rá Uwe.

- Hogy mi? Most figyelj! Június 1-ig be kell érkeznie a szövetséghez a következő szezon nevezéseinek.

Mielőtt még megkérdeznéd, hogy mi ezzel a gond, itt vannak a részletek. A nevezés mellé csatolnunk kell egy szép kis listát. Többek között arról, hogy hol rendezzük a meccseinket, csapatszínek, vezetők, zsűriasztal személyzetének elérhetőségei. A mérkőzések rendezésére még talán tudom megoldást, mert az iskola igazgatója sportbarát, biztosan tud heti két-három alkalommal termet biztosítani nekünk, akár hétvégén is. De a többi miként lesz meg? Áruljátok el!

- Komoly lista, de megoldjuk. – váltott hirtelen nyugodt hangnemre Uwe.

- Hogyan? Ott a munkám. Vegyek ki egy hét szabadságot, hogy mindent el tudjak intézni? Te is tudod nagyon jól, hogy délután négy után senkit sem lehet elérni, nemhogy ügyeket intézni. Se mezünk, se csarnokunk, se semmi és a nevezés pedig legkésőbb jövő szerdán postára kell adnom, hogy péntekig beérkezzen a szövetségbe.

- Nézd! Nem kell kétségbe esni. Tény, hogy ez komoly munka, de itt vagyunk rá legalább hárman. Én délelőttönként tudok ügyeket intézni, ha elfogadod a segítségem. Elmegyek az iskola igazgatójához a terem ügyében és felhívok egy-két ismerőst, hátha tudnak gyorsan a mezekkel kapcsolatban segíteni.

Bármennyire is hinni szeretett volna Timo hatalmas optimizmusának, Thomas saját stílusához képest merőben eltérő, s túlságosan racionális mondatokban ecsetelte társainak, hogy miért állította őket a szövetség szinte megoldhatatlan feladat elé. Érvelését Uwe eltorzult, dühtől felbőszült hangja fojtotta el villámcsapáshoz hasonló gyorsasággal.

- Te most szórakozol? Két napja itt még szinte világmegváltó optimizmussal beszéltél a terveidről. Lelkendeztél, hogy téged nem érdekelne a negatív hangok, emberek, megteszel mindent azért, hogy létrehozz valami maradandót, adj valamit a közösségnek. Elég hamar alábbhagyott a lelkesedésed, barátom.

- Most miért támadsz?

- Támadok? Hülye vagy? Csak próbállak ráébreszteni arra, hogy ha már most megfutamodsz, akkor mi lesz, ha valami ennél sokkal nehezebb kihívással állít szembe az élet? Hirtelen görbe lesz a gerinced, megfordulsz és elsétálsz? Vagy más utat választasz, mert az könnyebb?

- Nem. – bökte vissza hanyagul Thomas. Viszont…

- Nincs viszont! Nincs de! Belevágunk és megcsináljuk. Maximum nem fogadják el a nevezést. Ott az 15 ember, akik szívesen játszanának egy csapatban, Te meg kapsz egy megoldásra váró feladatot és jössz azzal „Hú, ez kemény, inkább bele se vágjunk”. Frászt! Megcsináljuk! Világos?

- Az! Megcsináljuk!

Thomas. bár határozottnak tűnt, amikor lezárta kijelentésével a vitát, hatalmas meglepettséggel hallgatta Uwe fanatizmussal telt mondatait. Korábban nem gondolta, hogy barátjában ekkora lelkesedés és elkötelezettség rejlik, hisz még le is akarta beszélni a kezdetekkor arról, hogy egyáltalán a csapatalapítás gondolatával foglalkozzon.

Thomas azon felül, hogy nem tudta még. hol is rendezik az edzéseket, mérkőzéseket, komoly aggályokat táplált a mezeket illetően. Újdonsült csapatként támogatókra, szponzori pénzekre nem számíthatott, azt pedig nem mindenki tolerálja, ha úgy kezdődik a tagság, hogy: „Fizess be x összeget a költségek miatt”. A meglepetést viszont ezt követően érkezett, Timo kért szót magának.

- Nem tudom, mit tervezetetek a mezeket illetően, de én lehet tudnék erre a kérdésre megoldást.

- Az hatalmas segítség volna, ugyanis emiatt már jó ideje fő a fejem. – válaszolt azonnal Thomas.

- Nagybátyám az SpVgg Deggendorfnál dolgozik, mint pályaedző. Ő mondta, hogy két-három évvel ezelőtt tévedésből kosaras mezeket gyártott le nekik a cég, akiktől a dresszeket szerzik be. A hibás árut megkapták, edzéseken használták őket megkülönböztető trikóként. Ha titeket nem zavar, hogy zöld-fekete az összeállítás, akkor megkérdezem, hogy megkaphatnánk-e őket. Ha jól emlékszem, még számokat is nyomtak rájuk.

- Még jó, hogy sárga-kék színekben állapodtunk meg az én Thomas barátommal, de jó lesz az a zöld-fekete. – csapta kijelentését a mondat végéhez nevetve Uwe, közben pedig a mellette ülő Thomas vállát veregette.

- Timo! El sem tudod képzelni, hogy mekkora terhet veszel le a vállunkról, amennyiben a terved összejön.

- Nos, fiúk! Osszuk szét a feladatokat! Timo vállalta a mezek intézését, Uwe felveszi a játékosok adatait. Én rendezem az iskola igazgatójával a termet, majd az asztalszemélyzetet, s próbálok keresni támogatót, ha szerencsénk van támogatókat. – a megnyugvás miatt határozottabb hangvételre váltott Thomas.

- Találkozzunk holnapután itt, este nyolckor! Remélem, hogy akkor már koccinthatunk arra, hogy nyugodtabb a helyzetünk és mindenre van, vagy lesz megoldás.

- Ámen, Thomas atya! Ámen! Az első meccsünkön Ön dobja majd fel a labdát. - búcsúztatta távozóban lévő barátját Uwe.

Nagy küzdelem, rengeteg munka árán, de az előzetesen várthoz képest egy nappal korábban feladhatta Thomas a nevezést és várta a szövetség pozitív válaszát, mely nyolc munkanappal később megérkezett. Viszont arra senki sem készítette fel a lelkes fiatalokat, hogy amint megérkezik az alapozás időszaka, hirtelen lasszóval kell fogni a játékosokat.

Foto, Slide - pannontv.com