DigiSport1-en a Pécs - Körmend!

Az EuroChallenge sorozat után egy teljes egészében magyar érdekeltségű versenysorozatot tűz műsorára a DigiSport1. Ugyanis a csatorna szerdán, 17 óra 50 perces műsorkezdettel élő közvetítést ad a PVSK – PannonPowerLami-Véd Körmend Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzéséről.

Nem kell mélyreható kutatásba kezdenünk a párharcot illetően, ugyanis a közelmúltban, pontosan a 2010/2011-es szezonban csateázott egymással a fenti két együttes a hazai kupasorozatban. 2011 tavaszán a PVSK hazai környezetben kezdett -ahogy most is-, és magabiztos játékkal győzte le az akkor merészebb álmokat szövögető körmendieket. Akik hiába álltak továbbjutásra a visszavágó 39. percében, végül az utolsó másodpercekben a baranyai alakulat kiharcolta a legjobb nyolc közé jutást.

Bő két éve ez a hárompontos jelentette a piros-fekete együttes meglepő kiesését:

 

Csirke Ferenc alakulata utoljára október 25-én, a Kaposvártól szenvedett vereséget a Lauber Dezső Sportcsarnokban. Viszont azóta öt mérkőzésből ötöt nyert a fekete-fehér együttes, többek között a listavezető Alba Fehérvár csapatát is legyőzték, így közel két és fél hónapja veretlenek saját közönségük előtt Tóth Norberték. S nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a mögöttünk álló bajnoki fordulóban a Szombathely hazai veretlenségét vették el, megszerezve ezzel első idegenbeli sikerüket az idényben. Ebből a győzelemből kulcsszerepet vállalt Alexander Legion és Bradley Loesing, valamint Kovács Péter, aki az utóbbi időben nagyon jó formát mutat. Alacsony poszton ők hárman, a palánkok alatti területen pedig a Tóth Norbert – Todd Hendley duó okozhat nehéz perceket a vasiaknak. A kispadról beállók nem feltétlenül nagy mennyiségű dobott ponttal, de hozzá tudnák járulni a csapat jó teljesítményéhez, akár Bödör Bencéről, akár Csabay Ádámról, vagy épp Nagy Krisztiánról beszélünk.

Mozgalmasan telt a december végi, év eleji időszak Körmenden. Zvonko Buljan távozott, helyére a tavalyi idényben Jászberényben pattogtató Kyle Austint igazolta le a körmendi vezetőség. A múlt héten pedig Omar Krayem érkezett próbajátékra. Lehet, hogy csak a találkozó előtt dől el, hogy kiváltja-e játékengedélyét a piros-fekete klub, így nem tudható előre, hogy őt, vagy az eddigi gyakorlatnak megfelelően Vincent Simpsont küldi harcba Hencsey mester. Ahogy több kérdés vetődik fel Austin beépítésének kapcsán, például az, hogy miként fog működni a Körmend belső védekezése a Matthew Shaw - Kyle Austin duóval. Az utóbbi meccseket látva joggal bíznak abban a vasi szurkolók, hogy Farkas Attila megtalálja azt a formát, melyet a felkészülési mérkőzések folyamán mutatott. A külső alakzatnak, közte Ferencz Csabának, Fodor Gergelynek és Ruják Andrásnak az lesz a legfőbb feladata, hogy lassítsák Loesinget és Legiont, ne engedjék őket könnyű úton a gyűrű közelébe, mivel ez okozta a legnagyobb gondot a bajnoki mérkőzésen.

Sok kérést, izgalmat tartogat az összecsapás, így mindenkit arra biztatunk, hogy holnap 17 óra 50 perctől kövesse a DigiSport 1 közvetítését a találkozóról, feldobás 18 órakor.

Jó szurkolást!

Hajrá magyar kosárlabda!

Fotó (1.) - pvsk-panthers.hu

Fotó (2.) - bckormend.hu

Fotó (Slide) - pvsk-panthers.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus