EuroChallenge Final Four - Triumph Ljuberci

Történelem

A négy döntős együttes közül a legrövidebb történelemmel ők rendelkeznek, hiszen egyelőre a 10. évüket sem élték még meg. 2003-ban alapították a klubbot még Dinamo Moszkva Régió néven. Az orosz Szuperliga A bajnokságban indulhattak rögtön, ami akkor még a legmagasabb osztálynak felelt meg Oroszországban. 2007 júniusában a gárda megszűnt, de a Triumph megvette a csapatot az elért eredményeivel, indulási jogaival együtt, azóta a teljes nevük Triumph Ljuberci Moszkva Régió. A név beszédes, a csapat ugyanis eredetileg is Ljuberciben, Moszkva egyik külvárosában játszotta hazai meccseit, így a váltás után sem kellett sehova költözniük. Az orosz klubkosárlabdában nem kis ellentétek zajlódtak le a 2000-es évek elején, főként az anyagiak miatt. Oda jutott az ügy, hogy 2010-ben a 10 legtehetősebb klub kivált az orosz szövetség fennhatósága alá tartozó Szuperligából és megalapították a PBL-t (Professional Basketball League – Profi Kosárlabda Liga), ennek tagja a Triumph is.

Soha semmilyen komolyabb eredményük nem volt otthon, a PBL első, tavalyi szezonjában is csont utolsók lettek 5 győzelemmel és 22 vereséggel, ebből a bajnokságból azonban mind a 10 csapat szerepel a nemzetközi kupákban, legalább a selejtezőkben. Nemzetközi kupában már így is fel tudtak mutatni egyet s mást, 2009-ben például harmadikok lettek a EuroChallenge-ben, egy évre rá az Európa-kupában indulhattak a főtáblán. Korábbi játékosaik között alig találunk nagy nevet. A legnagyobb mindenképpen a CSZKA Moszkva jelenlegi centere, az NBA-ben több csapatot is megjárt (New Jersey, Oklahoma, Boston) Nenad Krsztics. Mellette ismerős lehet az első uruguayi, aki az NBA-ben játszott, a Maccabi Tel-Aviv és a Caja Laboral korábbi, az Anadolu Efes jelenlegi erőcsatára, Esteban Batista és a török válogatott Kerem Tunceri is húzott le itt egy esztendőt.

EuroChallenge

Míg a Besiktas és a Chalon az Európa-kupából „bukott vissza”, a Triumph az Olajhoz hasonlóan a EuroChallenge selejtezőiben kezdte idei menetelését. Előbb egy orosz riválisukon, a Krasznaja Kirilov Szamarán kellett átverekedniük magukat és mivel az odavágót 23-mal megnyerték, így viszonylag nyugodtan várhatták a második meccset. Ezen mindössze hat ponttal maradtak alul, így felkerültek a főtáblára, az F csoportba, a török Olin Edirne, a ciprusi Etha Engomi és az általunk is ismert belga Okapi Aalstar mellé. Miután az első négy fordulót egyaránt megnyerték (az Okapit verték oda-vissza), az utolsó kör már szinte érdektelen volt számukra, ki is kaptak két gyengébb ellenfelüktől, de így is az első helyen mentek tovább 4-2-es összesítéssel.

A legjobb 16 között az L csoportba kerültek az egy kanyarral korábban az Olajt megelőző német Artland Dragonsszel, a belga Antwerp Giants-cel és a török Pinar Karsiyakával együtt. Ebben a körben vívták ki a teljes mezőny elismerését, ugyanis előbb otthon kikaptak 15-tel a törököktől, majd teljesen esélytelenek voltak Németországban, az odavágó-kör harmadik állomásán pedig az antwerpeni együttes valósággal kiütötte őket, így 0-3-mal gyakorlatilag a szakadék szélén álltak. Borzasztóan összeszedték magukat azonban, nyerni tudtak ugyanis Törökországban és a csoport későbbi első helyezettjének az Artlandnak az egyetlen második körös vereségét szállították az 5. fordulóban, ezzel esélyük maradt a továbbjutásra. Saját részüket letudták, hiszen visszaadták a belgáknak a kölcsönt és simán nyertek hazai pályán, viszont mivel csak 2-vel tudták legyűrni a Karsiyakát idegenben, így holtverseny esetén a törökök álltak jobban. Az oroszoknak tehát imádkozni kellett, hogy az Artland úgy is nyerjen, hogy számukra igazából teljesen tét nélküli volt már az utolsó találkozó. A németek nem adták le az utolsó meccset, hét ponttal diadalmaskodtak, ezzel kikaparták a továbbjutást a Ljuberci számára, 3-3-mal ment tovább a Triumph csoportmásodikként.

A negyeddöntő sem volt egyszerű, hiszen a spanyol Mad-Croc Fuenlabradát kellett legyűrniük, pályahátrányból. Az első találkozó első negyedében kiépítettek egy 12 pontos előnyt, amit sikerült megtartaniuk egészen a harmadik negyed közepéig. Itt valami elszakadt és négy perc alatt már egál volt az állás, sőt, át is vették a spanyolok a vezetést, de innentől fej-fej mellett haladtak a csapatok. A Fuenlabrada némi előnyben volt végig, de két és fél perccel a vége előtt Kyle Landry hármasával fordított a Triumph és mivel a hátralévő időben mindössze 2-2 pont esett (picit elidegeskedték ezt mindkét oldalon), így meg is nyerték a meccset, otthon már behúzhatták a párharcot. Nem is indult rosszul a hazai meccsük, hiszen két negyedig inkább a spanyolok vezettek, de összességében egál félidőt láthatott a publikum. Kulaginék a harmadik negyed végén robbantottak, már hét ponttal is vezettek (a negyedet +4-gyel zárták le), egy negyedre voltak a Final Fourtól. A negyedik felvonás első hét és fél percében azonban két pontra voltak mindössze képesek, kaptak viszont 20-at, így esélyük sem maradt, mehettek vissza Spanyolországba a harmadik meccsre. Ahelyett viszont, hogy megtörtek volna, nagyon összeszedték magukat. A mindent eldöntő összecsapás elején már előnybe kerültek, de ekkor a Fuenlabrada még egyenlíteni tudott és majdnem a teljes első félidőben egál meccset láthatott a publikum. A félidő vége azonban sokkal jobban sikerült az oroszoknak és második félidőben szépen egyenletesen növelték előnyüket, a végére nagyon simán, 15-tel ütötték ki a láthatóan ideges és kapkodó spanyolokat, ezzel nem először a sírból visszatérve jutottak be a Final Fourba.

Az elődöntőben aztán megint rosszabbik arcukat mutatták és egy simán elbukott első félidőt követően kikaptak a francia Chalontól.

Lássuk a statisztikákat, jelmagyarázat ITT.

Világosan leszűrhető, hogy a Ljuberci az a csapat, amelyik egyértelműen védekezésének köszönheti a négyesdöntőt, támadási statisztikájuk meg sem közelíti a másik három együttesét. Főleg a mezőnyhatékonysággal akadnak súlyos problémák, mivel megfelelő százalékban harcolnak ki faultokat és a legjobb támadólepattanózók is, dobásaik viszont összességében nem ülnek úgy, mint akármelyik hétvégi ellenfelüknél. Védekezésben a Besiktas jobb náluk, de itt már sokkal biztatóbb a helyzet. A legjobb védőlepattanózók is a négy együttes közül, nem ütnek oda túl sok esetben, és ha már ők gyengén dobnak, akkor ellenük is elég alacsony hatékonysággal dolgoznak az ellenfelek. Ezek egyértelműen a csapat által elért sikerek, mert nem arról van szó, hogy egyénileg csodálatos védőkből állna az együttes.

A csapat

Mindössze három nem orosz játékossal rendelkeznek, ők viszont mind húzóembernek számítanak. Nagyon jó elegyet alkotnak a feltörekvő orosz tehetségekkel, akikből nem is egy található a keretben. Az edző egy 90-es évekbeli orosz legenda, Vaszilij Karaszev, aki EB ezüstérmes (1993) és bronzérmes (1997), valamint két második helyezése van világbajnokságokról is (1994, 1998), mind játékosként. Az 1998-as VB-n a torna legjobb ötösébe is beválasztották. A 41 éves szakember nemrég kezdett edzősködni, így komoly múltja még nem is lehet ilyen szempontból, de ahogy Dmitrij Kulagin nyilatkozott róla nemrég: mind nagyon tisztelik mesterüket, hiszen látták, emlékeznek, hogy mekkora játékos volt ő és tudják, hogy nagyon sokat tanulhatnak tőle. Mivel két kiemelkedő és 2-3 nagyon jó képességű fiatal van a keretben, ezért nagyon fontos, hogy mindannyian vakon követik a trénert annak ellenére is, hogy mint korábban említettük, edzőként még nem nagyon tudott semmit sem felmutatni.

Nincsenek régóta együtt és míg ez a Besiktasnál nem igazán látszódik meg az eredményekben, a Triumph-nál nagyon. Képesek egyik-hétről a másikra bombaformába kerülni, majd ugyanígy visszaesni egy gyenge szintre, gyakorlatilag minden meccsükön bármi elképzelhető, előtte mutatott formától függetlenül (ez sajnos azt is jelenti, hogy közel sem biztos, hogy olyan gyengék lesznek majd a bronzmeccsen, mint voltak pénteken). Ezt mi sem támasztja jobban alá, mint a második kör 0-3-as kezdése, majd továbbjutása és a negyeddöntő, ahol idegenben nyertek, hazai pályán nem sikerült továbbjutniuk, de idegenben megint nyerték a harmadik meccset.

Húzóemberek

Tywain McKee (Egyesült Államok)
irányító, 26 éves, 188cm, 84kg

A csapat elsőszámú irányítója az amerikai Tywain McKee. A Coppin State egyetem játékosa 2005 és 2009 között kosarazott az Eaglesnél és mind a négy éve alatt első számú irányító volt. Nagyon jó statisztikákat tudott felmutatni, de egy elég gyenge konferenciában, sok játékperc alatt és elég gyenge dobószázalékkal, így nem kelt el a 2009-es drafton. Egy évet lehúzott az ausztrál Wollongong Hawksnál, majd átjött Európába tavaly, a BC Minsk 2006 együtteséhez. Nem töltötte ki egy éves szerződését, év közben váltott, így került végül Ljubercibe, akik szerződést hosszabbítottak vele az idei szezonra is.

Nem bánták meg a döntést a vezetők, ugyanis a gárda egyik húzóembere idén (bár ez a Triumph-nál azért meccsről meccsre változik). Jó, de nem elég hatékony pontszerző (ebben a kategóriában azért még így is veri Arroyo-t és Tchicamboud-t, a másik két csapat irányítóját). Külső dobása csak ritkán ül, meccsenként majdnem 4 kísérletből mindössze 1 sikeres és duplából sem elég pontos, de a büntetőket jól harcolja ki és be is dobja azokat. Magasságához képest nagyon jó pattanózó és a társak kiszolgálásában is jeleskedik, de ami az egyetemen, az a profiknál is elég nagy hibája eddig: sok az eladott labda. Tapasztalata nincs túl sok, de így is elég jó karmestere tud lenni az oroszoknak. Kell is, mert a sok tehetséges, jó játékost össze kell valakinek fognia a pályán, erre pedig McKee (és a rangidős Kuzjakin) lehet képes leginkább.

Viktor Zvarikin (Oroszország)
dobóhátvéd, 26 éves, 200cm, 93kg

A viszonylag rutinos oroszok közé tartozik a még mindig csak 26 éves Viktor Zvarikin. Profi pályafutását 2005-ben kezdte az akkor még létező Ural Great Perm második csapatában. 2006-ban átigazolt a Dinamo Moszkvához, ám itt is csak a második keretben kapott helyet, itt játszott egészen 2009-ig. Ekkor egy nagy ugrás következett karrierjében, hiszen a UNICS Kazany csapott le rá, akikkel két évet húzott le, mindkétszer pályára lépett az Európa-kupában is. Tavaly nyáron érkezett a Ljuberci együtteséhez.

Fontosabb játékos, mint azt a statisztikáiból meg lehet állapítani, tipikusan az a kiegészítőember, aki minden csapatba kellene. Erőssége pattanózása és az, hogy támadásban meglepően jó kintről és betörésből is. Sokat nem vállal azért és kifejezetten gyenge büntetődobó. Hatékonynak nem igazán nevezhető, de ahogyan a csapatstatisztikáknál említettük, támadásban vannak gondok az egész Triumph-fal. Viszonylag jó védő is, de legnagyobb előnye, hogy a pályán 4-5. opcióként is képes olyan dolgokra, amikkel egy-egy nehéz periódusban képes átlendíteni csapatát a holtponton. A pénteki elődöntőben nem játszott Zvarikin, valószínűleg vasárnap sem láthatjuk.

Dmitrij Kulagin (Oroszország)
hátvéd, 19 éves, 195cm, 89kg

Az orosz kosárlabda egyik legnagyobb tehetsége Dmitrij Kulagin. A 19 éves csillagot tavaly is láthattuk, hiszen akkor a Nyizsnyij Novgorod együttesében pattogtatott, többek között Szolnokon és több társával együtt 2011 nyarán került a teljesen újjáépülő Ljuberci gárdájához. A franciák egyes játékosainál már említett, utánpótlással foglalkozó amerikai oldal, a draftexpress.com a 2013-as draft második körének 8. helyére jósolja jelen pillanatban Kulagint és az egész korosztály harmadik legjobb nem amerikai játékosának tartják. Nem is véletlen ez, hiszen a felnőtteknél is egészen szép statisztikákat és folyamatos fejlődést mutat eddig a hátvéd, ráadásul a korosztályos tornákon is kiemelkedően szerepelt. 2008-ban az U16-os EB-n, a következő két évben az U18-as kontinenstornákon, tavaly pedig az U19-es világbajnokságon lépett pályára és a 2009-es tornát leszámítva mindenhol a torna legjobb csapatába is bekerült. 2010-ben EB ezüstig, 2011-ben pedig VB bronzig vezette a korosztályos orosz válogatottat.

Korát meghazudtolóan magabiztos játékos, igazi amerikai stílusban kosárlabdázik. Nagyon jó labdával a kezében, mert elzárások után és azok nélkül is képes megverni emberét. Képes olyan hirtelen irányváltásokra, amivel teljesen megzavarja védőjét, emiatt sok faultot is képes kiharcolni. Nem csak betörésből, de középtávolról is jól dob, tripláját még javítani kell, de erre minden lehetősége megvan, mert jó stílusban, megfelelő mozdulattal engedi el a labdát, de túl sokszor dől el dobás közben, teljesen feleslegesen. Jó passzoló is (Amerikában simán játszhat majd 1-est is), de a tapasztalat még hiányzik, ezért elég sokszor hoz rossz döntéseket attól függetlenül, hogy kiváló alapokkal rendelkezik. Védekezésben is megvannak az adottságai, de egyelőre túl sokszor pihen hátul és ezt ki is használják az ellenfelek. Ami viszont legnagyobb baja, az korából adódik: elképesztően hullámzó kosaras. Egyik meccsen húzóember és világosan látszik az, mivel fogja felhívni magára a figyelmet egy draft előtti felmérésen, utána pedig képes úgy eltűnni, hogy azt sem tudod, pályán volt a meccsen. Ez a Triumph játékrendszeréből is adódik, hiszen nincsen kifejezetten kiemelkedő játékos (Jeffersont leszámítva talán) és McKee is akkor jó, ha labda van a kezében, ami Kulagin lehetőségeit csökkenti, de ettől függetlenül neki teret kellene nyernie előbb vagy utóbb.

Artyom Kuzjakin (Oroszország)
dobóhátvéd, 32 éves, 200cm, 95kg

A gárda legnagyobb tapasztalattal bíró tagja a 32 éves veterán, Artyom Kuzjakin. Pályafutását még 2000-ben kezdte, akkor a Szpartak Szentpétervár együtteséhez szerződött nevelőegyesületétől és négy szezont húzott le ott. A negyedik évad annyira jól sikerült számára (18.9 pont a bajnokságban), hogy elvitte a Dinamo Moszkva 2004 nyarán, ám itt sokkal visszafogottabb teljesítménnyel rukkolt elő. Egy év múlva aláírt az Ural Great Permhez, ami nagyon bejött neki, hiszen megnyerte a csapattal a 2006-os Európa-kupát, sok szerepet azonban itt sem kapott, így két évre a Lokomotiv Rosztov játékosa lett. 2009-ben váltott újra klubot, a UNICS Kazanyhoz igazolt, akikkel szintén az Európa-kupában szerepelt. Tavaly a Krasznaja Kirilov Szamaránál pattogtatott (még egy szezonnyi Európa-kupa tapasztalat), mielőtt nyáron aláírt volna a Triumph együtteséhez. Volt orosz válogatottról van szó, aki részt vett a 2003-as világbajnokságon a nemzeti csapattal.

Sokat mond róla, hogy a nagyon telített hátvédsorban is elég komoly szerepe van, hiszen 20 percek alatt több mint 10 pontot átlagol. Ha van hatékony pontszerző a Triumph-nál, akkor az ő (Szergej Karaszev mellett). Meglepő módon a triplákat nem erőlteti, pedig nincs rossz keze, de a palánk közeléből sokkal eredményesebb. Eléggé egydimenziós kosaras támadásban, a pontok mellett a többi statisztikai rubrikát inkább üresen hagyja, de a tapasztalata nagyon sokat érhet ellenünk, hiszen nem most áll először nemzetközi kupaérem kapujában.

Szergej Karaszev (Oroszország)
kiscsatár, 18 éves, 201cm, 80kg

Az oroszok másik kiemelkedő tehetsége a több poszton is bevethető fenomén, az edző, Vaszilij fia, Szergej Karaszev. 2008-ban indult pályafutása, akkor még a CSZKA Moszkvánál, de egy nyárral később már át is került Ljubercibe és azóta itt játszik. A draftexpress.com Kulaginhoz hasonlóan őt is korosztálya harmadik legjobb nem amerikaijának tartja (igaz, ő 1993-as, Kulagin pedig '92-es) és a 2013-as NBA draft második körének 18. helyére jósolják. 2009-től kezdve utánpótlás válogatott, akkor az U16-os csapattal indult az EB-n és szerzett ötödik helyet, ezek után csatlakozott a nála egy évvel idősebbek korosztályához (többek között Kulaginhez), így ott volt a 2010-es U18-as EB-n és a tavalyi U19-es VB-n is.

Bár kiscsatárt játszik, gyakorlatilag mindent csinál. Nagyon sokszor irányítja a csapatát, ami nem is véletlen, már ennyi idősen is elképesztően magas kosár-IQ-val rendelkezik és nagyon sokszor képes gondolatban az ellenfelei előtt járni egy-két lépssel, ami egy 18 éves gyerektől a felnőttek között nagy szó. Kiváló passzoló ezek mellett, úgyhogy a társak kiszolgálásában elég fontos szerepet játszik és labda nélkül is hasznossá tudja tenni magát. Kora ellenére nagyon rutinos játékot játszik, mivel atletikus képességei elmaradnak az elittől, erre szüksége is van. Jó kinti dobó, de erről a 36%-ról még tud is hova fejlődni. Egyelőre középtávoli játékán és védekezésén kell javítania, hogy Amerikában is komolyabban számításba vegyék, de rohamléptekben javul játéka, úgyhogy ezzel nem lehet probléma hosszabb távon. A szolnoki meccs egyik X-faktora lehet, mert Kulaginhoz képest sokkal kisebb kilengésekre képes teljesítményben, de ő is hajlamos még beleszürkülni a mezőnybe, és a külföldiekre és a tapasztaltabb társaira hagyatkozni.

Jerry Jefferson (Egyesült Államok)
csatár, 25 éves, 203cm, 98kg

A gárda idén legjobban teljesítő játékosa az amerikai csatár, Davon Jerry Jefferson. 2006-ban végzős középiskolásként még a 15. legjobb fiatalként számoltak vele a rivals.com értékelése szerint, végül a USC egyetemet választotta, ahol egészen 2008-ig kosarazott. Ekkor jelentkezett az NBA draftra, ahol viszont nem kelt el, az egyetemre ilyenkor vissza már nem mehet a játékos, így aláírt Izraelbe a Maccabi Haifa együtteséhez, ahol két szezont töltött. A tavalyi évben Franciországban, az ASVEL-nél kosarazott, mielőtt júliusban aláírt volna a Triumph Ljubercihez.

Amerikában kiscsatárként számoltak vele, így ha nincs is külső dobása (14 hármaskísérletéből eddig egyetlen egyszer sem sikerült betalálnia), nagyon sokszor látható a triplavonal környékén, illetve hogy onnan indul el betörésre. Erős testfelépítésű, jó fizikumú spíler, emiatt leginkább erőből oldja meg a helyzeteit. Pozitívum, hogy bár sok dobást vállal, a társak kiszolgálásában is jeleskedik, úgyhogy nem egy csőlátású kosaras, egyszerűen abban a stílusban, amiben ő játszik, nagyon sok a hibalehetőség, viszont amikor abszolút nem megy csapatának, ő akkor is be tud menni a darálóba leszegett fejjel. Nem túl magas, de ereje és jó rugói miatt nagyon sok pattanót szed. Bizonyított az elődöntőben is, hiszen csapata messze legjobb játékosa volt, számára csalódás, hogy társai nem tudtak mellé felnőni.

Kyle Landry (Kanada)
erőcsatár/center, 25 éves, 207cm, 109kg

Az együttes kezdő centere a kanadai válogatott Kyle Landry. A középjátékos a Northern Arizona egyetemen játszott 2004-től 2008-ig és bár közel sem látott annyi játékidőt, mint mondjuk McKee a Coppin State-n, végzősként így is 17.5 pontot és 8.1 pattanót átlagolt (25.5 perc alatt). Ez azonban még mindig kevés volt, hogy elkeljen a 2008-as drafton, így Jeffersonhoz hasonlóan ő is elindult a nagyvilágba. Profiként előbb a lengyel Sportino Inowroclawnál, majd egy rövid idő erejéig a(z) - idén a Besiktast az Európa-kupából búcsúztató - Dexia Mons-Hainaut-nál pattogtatott, az előző két szezont pedig a cseh Prosztejov csapatánál töltötte.

Landry szinte teljes egészében más profilú játékos, mint Jefferson. Abszolút nem atletikusságára koncentrálja játékát (arra hiába is tenné), hanem jó kezére és helyezkedésére, utóbbinak köszönhetően egészen jól pattanózik. Támadásban nagy fegyvere, hogy kintről is be tud találni, emiatt nem lehet feladni a periméteren sem, viszont így a palánk alá kerülve kicsit könnyebb dolga van. Támadásban mindképpen figyelni kell rá, mert átlagos ponttermelése ellenére ő azonnal kihasználja, ha esetleg gyengébb rajta a védekezés. Hátul az egész rendszernek fontos eleme (bár ez talán mindenkiről elmondható), mindenesetre nem óriási blokkjairól híres, viszont bárkinek megnehezíti az életét. Nem túl komoly pedigréje ellenére ő az, akit semmi esetre sem szabad lebecsülni és aki centerink számára elég komoly gondot okozhat azzal, hogy triplából is veszélyes. A Chalon ellen is bizonyított, Jefferson mellett az egyetlen értékelhető teljesítményt nyújtotta 14 pont, 9 pattanóval.

Jevgenyij Valijev (Oroszország)
erőcsatár, 22 éves, 205cm, 89kg

Kicsit kevesebb rivaldafényt kap Kulagin és Karaszev miatt a gárda harmadik tehetsége, a 22 éves Jevgenyij Valiev. A csatár 2006-2007-ben kezdte pályafutását, akkor az RVK Moszkva igazolta le egy alsóbb ligában, majd egy év múlva a Triumph második csapatához került, két szezont húzott le itt, mielőtt csatlakozott volna az első kerethez. 2009-2010-ben játszott a csapattal az Európa-kupában is. Utánpótlás válogatott volt ő is, bár nem Kulaginékkel. 2006-ban az U16-os EB ezüstöt nyert az oroszokkal, majd ott volt a 2008-as U18-as és a 2010-es U20-as kontinensviadalon is.

Valijev már közel sem a szó szoros értelmében vett húzóember, de mivel 15 perceket játszik meccsenként, ezért fontos tagja a csapatnak. Nagyon sokszor pont nélküli produkciót mutatott be, de azért is lehet érdekes, mert éppen a Fuenlabrada elleni negyeddöntőpárharc alatt lépett szintet, szinte a semmiből, ezeken a találkozókon nyújtotta legjobb teljesítményét. Jó pattanózó és jó keze is van, de egyelőre túl vékony ahhoz, hogy hosszútávon is megéljen a palánk alatt, mindenképpen magára kellene szednie legalább 10 kiló izmot, mert tehetséges játékos, de így egyelőre eléggé poszttalan. Az elődöntőben sok lehetőséget nem kapott, 11 játékperce alatt sem sikerült maradandót alkotnia, de nagyon feladni nem szabad, a spanyolok a nyolc között megtették és ő büntetett is, remélhetőleg mi nem esünk ugyanebbe a hibába.