Évértékelő - Ahogy mi láttuk! (2.rész)

Túl vagyunk a bajnoki finálén, ám kanyarodjunk vissza egy rövid ideig az elmúlt idény 205 mérkőzésére, arra, hogy mit is hozott a 2011/2012 férfi bajnoki szezon számunkra. Mini közvélemény-kutatást végeztünk házon belül - alábbiakban az évad tapasztalatai 13+1 kérdésbe és 13+1 válaszba sűrítve. Aki kérdez: Kezdő5.hu. Akik válaszolnak: Botár László, Koppányi Szabolcs, Puskás Artúr, Winter Gábor, Mihályfalvi Péter és Zelenyánszky Balázs.

1., Ki az alapszakasz legjobb játékosa?

Botár László (botlasz): Az alapszakasz győztesének legjobbja, Chad Timberlake, aki azok után,hogy két éve Zalaegerszegen gyakorlatilag kiegészítő ember volt, a Falcoban egyértelműen vezéregyéniség lett, alapszakasz győzelemig majd bajnoki döntőig vezette.

Koppányi Szabolcs: Mike Schachtner (Factum). Ez nem hazabeszélés, de gyakorlatilag 3 hónapot töltött a magyar élvonalban, s ő az a fajta játékos, ember akinek idő kell ahhoz, hogy megszokja környezetét. Ezért igazából bő két jó hónapja volt, ám ezalatt 20 pontot ért el a dobott átlaga, és 6-ot a lepattanózó átlaga, ami remek, főleg, hogy Mike sokszor muszájból játszott 4-est, alapból ő egy magasra nőtt 3-as kosaras. Ám játékintelligenciáját mutatja, hogy megoldotta ezt a feladatát is a meccsek nagy részében. Ami pedig számokkal nem mutatható, ő az az ember, akinek egy rossz szava sem volt senkihez a Debrecenben töltött ideje alatt, ha jól ment a szekér, ha nem, akkor is csak tette a dolgát, ráadásul nem csak légiós-zsoldosként, hanem szívvel-lélekkel. Nyilván olyan kosarast illik ide írni, akinél a teljes vagy közel a teljes szezon értékelhető, de én mégis Schachtnert jelölöm meg, aztán a virágokat várom az öltözőmbe, ilyen címkékkel, hogy "Haggyadmá magad, elment az eszed?"

Puskás Artúr: Chad Timberlake

Winter Gábor: Chad Timberlake, aki az egész mezőnyben talán leginkább csapatként funkcionáló Falco igazi mindeneseként meccsről-meccsre erőn felül teljesített, és mindig hozzá tudta tenni azt a bizonyos "szükséges pluszt".

Mihályfalvi Péter (Mifi): Chad Timberlake. Ha kivennénk egy-egy kulcsjátékost minden csapatból, akkor véleményem szerint a Falcónál Timberlake lenne az, aki nélkül semmiképpen sem jutottak el volna oda, ahova.

Zelenyánszky Balázs: Chad Timberlake

2:, Ki/mi a szezon legnagyobb pozitív csalódása?

Botár László (botlasz): Élre egyértelműen a Szolnok nemzetközi kupaszereplése kívánkozik. A spanyol edzők megjelenése pedig úgy érzem, jó hatással volt a két érintett együttesre. Le a kalappal a Falco és a mára érett edzővé vált Bencze Tamás előtt, egy nagyjából 5.-6. helyretaksált erősségű keretet vezetett alapszakasz-győzelemig.

Koppányi Szabolcs: Vojvoda Dávid (Paks). Beérett a kosaras. Terhet lehetett rárakni, illetve fiatal kora ellenére is magabiztosan vállalkozott előrelendíteni csapatán a kritikus szituációkban, s ami fontos sokszor sikerült is neki. Nagyon nem kéne lelépnie a jó útról, mert akkor a honi kosárlabdázás egyik jelentős alakja lehet. Most még "csak" egy jó játékos, de ennél sokkal több lehet, ha okos és a sport iránt elhivatott ember marad. Emellett ha nem "ki", hanem "mi", akkor a Szolnok Eurochallenge szereplése az, ami pozitív "csalódás". Az, hogy többször is már-már veszett helyzetből hozták vissza az esélyt arra, hogy végül a legjobb négy közé jussanak, az meg már hab volt a tortán, hogy az Olaj nyerte el a Final Four rendezésének jogát, amely külön öröm volt számomra, hogy Debrecenbe, a Főnix Csarnokba került, így egy picit mi, cívisek is magunkénak érezhettük ezt a sikert, holott igazából semmi szerepünk nem volt benne, leszámítva azt, hogy városunkba hozta az Olaj a török, az orosz és a francia élgárdát, meg persze saját magát.

Puskás Artúr: Szolnok nemzetközi és Falco hazai sikerei.

Winter Gábor: A Falco számomra szinte felfoghatatlan kémiája, amely alapszakasz győzelmet eredményezett.

Mihályfalvi Péter (Mifi): Csapatként a Falco. Az egész szezon során arról lehetett sokat hallani, hogy mikor "pukkan" ki a Falco, mintha mindenki úgy lett volna vele, hogy előbb-utóbb csak vége lesz a menetelésnek. Aztán szépen teljesítettek tovább az alapszakaszban is és a rájátszásban véleményem szerint elérték azt, amit csak lehetett.

Játékosok közül többen is pozitív meglepetéssel szolgáltak. A Factumból Szabó Miklós játéka volt az, aki némileg "ismeretlenül" tudott kiemelkedő játékot hozni a bajnokságban.

Zelenyánszky Balázs: A Szolnok Eurochallenge-szereplése.

3:, Ki/mi a szezon legnagyobb negatív csalódása?

Botár László (botlasz): A két ex NBA-játékos, Nailon és Powell (le)szereplése, a Körmend szinte egész évadon át zajló, edzőcserével és nem feltétlenül sikeres játékosváltásokkal - különösen English szerződtetése állt távol attól, amit telitalálatnak neveznénk - tarkított útkeresése,. "Kicsiben"a légiósait meglehetős gyakorisággal váltó, kieső ZTE-re is  ugyanez áll. Itt említeném meg a Magyar Kupa szép tradíciói felrúgásának folytatását a kiemeléses sorsolással...Pár éve, amikor az NB I B-s csapatok ellen a B-csoport szabályai szerint játszottak ellenük az A-csoportosok - pl. egy légióssal, vagy légiós nélkül - a kiscsapatoknak is volt esélyük kiugró eredményre. Előbb ezt törölték el,majd jött most az irányított sorsolás, az eddigi helyett, oda jutunk ezzel, hogy az élcsapatokon kívül másnak nem is érdemes elindulni - sajnos...

Koppányi Szabolcs: Az, hogy bebizonyosodott, még mindig nagy kiskapuk vannak az egész honi kosárlabdázás rendszerében, s vannak az egyenlőknél is egyenlőbbek (vagy akik azt hiszik magukról), akik szinte bármit megengedhetnek maguknak (vagy azt hiszik), illetve az, hogy modortalanságért sok helyen még mindig nem mennek a szomszédba, ha a saját presztízsük megvédéséről vagy önnön kis hülyeségük leplezéséről van szó. Az úriember magatartást még bőven van mit tanulnia egyeseknek.

Puskás Artúr: Körmendi zűrzavar, ZTE "cserbenhagyása".

Winter Gábor: A remek játékosokból álló Körmend teljes széthullása. Véleményem szerint ennél jóval több volt ebben a keretben.

Mihályfalvi Péter (Mifi): Csapatok közül a ZTE, annak ellenére, hogy már a szezon elején várható volt, hogy sok jóra nem számíthatnak, de ez a teljes esélytelenség az egész idényben méltatlan a klub múltjához. Játékosok közül nekem csalódást okozott a légiósok közül egyértelműen Kasib Powell, míg a honi játékosok közül Kámán Tamás idei teljesítménye.

Zelenyánszky Balázs: A Paks szereplése.

4:, Ki az Év edzője?

Botár László (botlasz): A nemzetközi szinten elért remek eredmény miatt a Szolnok mestere, Pór Péter, de saját keretének erejéhez képest hazai fronton hasonlóan a maximumot hozta ki együtteséből Bencze Tamás is. Az eredmények mellett a két klub feltételrendszere közötti eltéréseket is figyelembe véve a fináléba jutó két edző nálam megosztva kapná.

Koppányi Szabolcs: Bevett szokás, hogy a bajnok trénere az év edzője. Ezzel részben értek egyet, mert mondhatjuk, ha iksz-ipszilon együttese nyert, biztos ő a legjobb tréner is, de azért ez nyilván nem ilyen egyszerű. Ráadásul még nem tudjuk, hogy ki lesz a bajnok (amikor ezekre a kérdésekre válaszolok még csak 1-0 az Olaj javára), így egyébként is bukik ez a teória. Azt is kihangsúlyozom, hogy sok, magát mindenhez értő emberkével ellentétben én nem vagyok szakmabeli (értsd jól, nem vagyok edző), ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy szerintem ki volt a legszimpatikusabb, s talán szakmailag is az (egyik) legjobb edző Magyarországon a 2011-2012-es idényben. Ez az ember pedig legyen ő: Pór Péter (Szolnok), aki úgy hiszem, azért is jó szakember, mert képes együtt fejlődni csapatával, s ez sokakról nem mondható el. Remélem, ő is rengeteget tanult a mostani szezonból, annak kihívásaiból, és ez pozitívan hat ki a további munkájára is. Mindenesetre gratulálni kell Péternek a munkájához!

Puskás Artúr: Bencze Tamás

Winter Gábor: Bencze Tamás és Erique Gutiérrez. A Falco tökéletesen összerakott csapatjátékát már fentebb felmagasztaltam, ez egyértelműen Bencze érdeme. A "Torreádor" paksi ténykedése igazi diadalmenet volt. Egy teljesen szétesett gárdát vett át, és csak nüánszokon múlott, hogy nem sikerült őket bekormányoznia a legjobb négybe. A paksi együttes nagyon sokra hivatott, tele van ambiciózus fiatalokkal, akik a következő szezonban a rajttól a Gutiérrez irányításával készülhetnek. A paksi drukkerek egy rossz szót sem szóltak a kiesés után, és óriási várakozással tekintenek a következő szezon elé. A feladat adott, lehet bizonyítani.

Mihályfalvi Péter (Mifi): Bencze Tamás. A Falco tökéletes csapatként működött a szezon során. Minden játékosából kihozta a maximumot, egyúttal mindenki a helyére kerülve tudta is a legjobbját hozni. Ha megosztott díjazás is lehetséges, akkor én kiemelném Csirke Ferenc munkáját is, aki olykor mostoha körülmények között, elképesztően megtépázott játékoskerettel érte el azt, hogy a csapatában végig tartva a hitet tulajdonképpen simán juttatta be a PVSK-t a playoffba. Ráadásul mindezt újonc edzőként, év közben átvéve csapatát.

Zelenyánszky Balázs: Pór Péter

5:, Ki a legjobb hatodik ember?

Botár László (botlasz): Trepák Zoltán az egész évad során jó néhány nehéz szituációban lépett elő vezéregyéniséggé, mind hazai, mind nemzetközi mérkőzéseken.

Koppány Szabolcs: Hiába kritizálják, hogy nem tud védekezni, meg hogy egy dologra képes, hajigálni a hármasokat, mégis, ez az ember nálam Bradon Gay (Szölnok). Egyszersmind ezzel arra is szeretnék rávilágítani, hogy az Olaj KK lehetőségeit, erejét mutatja, hogy egy ilyen kezű (mert tényleg parádés dobó az ürge), szép nagyra nőtt légióst, ha nem is mindig, de többnyire csak csereként vet be az Olaj. Jó neki. :)

Puskás Artúr: Harazin "Tontya" Tamás

Winter Gábor: Körtélyesi Gergely igazi energiabombaként vetette magát minden alkalommal a játékba, és kiemelkedő védekezésével, lepattanóival, és megalkuvást nem tűrő játékával fontos szerepe volt a paksi feltámadásban.

Mihályfalvi Péter (Mifi): Harazin Tamás. Rá illenek talán a fent említettek a legjobban. A képességeihez mérten a maximumot nyújtotta, nem várt el tőle Bencze Tamás olyat, amit nem tudna megoldani, de amire alkalmas azt hozta. A padról beszállni szinte minden alkalommal lendített csapata játékán.

Zelenyánszky Balázs: Olyan szűk kerettel dolgoztak a magyar klubok, hogy van, ahol nem is beszélhetünk erről a fogalomról érdemben. A Szolnok-Körmend-Paks triónál vizsgálhatjuk csak a kérdést: így viszont talán Trepák Zolit említeném a legkiegyensúlyozottabbnak.

6:, Ki az év legtöbbet fejlődött játékosa?

Botár László (botlasz): A debreceni Szabó Miklósra az egész szakág kíváncsi volt, s megmutatta, sokat tanult külföldön. A legkellemesebb meglepetés azonban egy kiscsapat "nagy embere volt. E díjat nálam a roppant erőszakosan, az ellenfelek számára igen kellemetlen, harcos, agresszív stílusban, és igen hatékonyan játszó jászberényi Horti Bálint érdemelte ki.

Koppányi Szabolcs: Vicc 1: gondoltam, keresek olyanokat, akik csak két pontot szereztek egész idényben, s ezért választok közülük. Vicc 2: Trotter Obie, aki - s ez már nem annyira vicc - szerintem onnan, hogy igen jó kosaras, eljutott a rájátszás idejére oda, hogy elképesztő teljesítményre képes kosárlabdázó. Ez is egy szép fejlődés, még ha titkon (vagy nem titkon) ezt el is várják tőle az olajosok. A szerintem tényleg legtöbbet fejlődött kosaras viszont legyen mondjuk: Morgen Ferdinánd (Paks). Neki az a dolga innentől kezdve hogy alázatos maradjon a kosárlabda iránt (leírtam már ezt Vojvoda kapcsán is), és hogy akarjon minél többet elérni, ne elégedjen meg azzal, ha majd mondjuk stabil kezdő lesz az NB I A-ban. Remek adottságai vannak, s ezeket jól használja ki (főleg, mikor edzője is jól használja őt magát a csapatban). Emellett Frédi mostanra elért oda, hogy őrá is lehet pakolni a súlyokat, és ha nem viszi el a hév (vagy éppen nem mélázik el), akkor nagyon hasznos a palánk alatti melóban.

Puskás Artúr: Horti Bálint és Morgen Ferdinánd.

Winter Gábor: Morgen Ferdinánd, aki végre a megkapta azt a lehetőséget, amire évek óta járt volna neki a tehetsége alapján. Remekül sikerült számára ez az év, minden téren előre tudott lépni. A következő szezon lehet az igaz kiugrás számára, ha ebben az ütemben fejlődik tovább, előbb utóbb az NB1-ben is olyan domináns játékot tud majd bemutatni, mint amivel anno az utánpótlás mérkőzéseken uralta a pályát.

Mihályfalvi Péter (Mifi): Morgen Ferdinánd, Már korábban is hozhatott volna egy ilyen szintű szezont, mint amilyet most hozott, ám ez legyen az ő dicsérete, hogy becsületesen dolgozva megbízható játékossá vált. Ez utóbbi lehet az erénye, hiszen az adottságai és a tehetsége arra predesztinálja, hogy akár vezérévé is váljon a csapatainak.

Zelenyánszky Balázs: Morgen Ferdinánd és Eilingsfeld János

7:, Mi volt az idény legemlékezetesebb momentuma?

Botár László (botlasz): A Szolnok európai menetelése mellett - kicsit "hazabeszélve" - a Sopron tavaszi "feltámadása", több hazai bravúrja volt,  például a Kecskemét legyőzése a két kezdő bedobó, Molnár és Rubin nélkül.

Koppányi Szabolcs: Számomra az, amikor sorozatban négy meccset nyert a Factum a 2012-es év elején (ráadásul mind nagy csata volt, egyik sikert sem adták olcsón, és a Factum számára rangadónak számító ütközet volt az összes ami meghatározta, hogy nem kell félnie az alapszakasz vége felé, illetve valamelyest megnyugodhat). Ekkor egyébként a Factumon kívül a Paksnak volt egy hatos szériája, más nem tudott felmutatni ilyen sorozatot a mezőnyből ebben az időszakban. Ez, a többnyire lesajnált gárdának némi elégtétel is volt, egyúttal mutatta, végre jó irányban haladnak a dolgok minden téren. Kár, hogy ennyi idő kellett hozzá a szezon eleje óta.

Puskás Artúr: A debreceni F4.

Winter Gábor: A Szolnok Eurochallenge menetelése, amiért hatalmas gratuláció illeti meg őket.

Mihályfalvi Péter (Mifi): Rátgéber László szövetségi kapitányi kinevezése, valamint az, hogy a Szolnok elnyerte az EC Final4-jának rendezési jogát. Kizárólag a magyar NB1-re vonatkozóan pedig remek momentum volt Németh István fehérvári félpályás kosara, valamint a Szolnok rájátszásban nyújtott formáját.

Zelenyánszky Balázs: Németh István félpályás triplája Fehérváron.


8:, Melyik csapat fejlődött a legtöbbet és fejlődött vissza a legtöbbet?

Botár László (botlasz): Azért értelmezhető nehezen e kérdés, mert a keretek mindenütt változnak, több helyen az edzők is, ráadásul az eredményességet döntően befolyásolja, milyen a anyagi háttér mellett milyen erősségű keretet tud egy klub összehozni, tehát szezonokon átívelő fejlődést nem nagyon érdemes  vizsgálni. Azért nem megkerülve a válaszadást, az előbb leírtak tükrében a Falco lépett legtöbbet előre, s a ZTE esett leginkább vissza.

Koppányi Szabolcs: Kezdjük az előrelépővel! A Falco-SZOVA KC sokak, így számomra is nagy meglepetést volt, mert annak ellenére, hogy sejtettük, nem lesz gyenge csapat, arra álmomban sem gondoltam, hogy alapszakaszt nyer, s hogy ezt nem is véletlenül teszi, hanem teljesen megérdemelten. Innentől kezdve mondhatni elvárás volt az, hogy a bajnoki fináléba jusson, de ismerjük, majdnem már az első lépcsőn, a Sopron ellen elbukott. Mindenesetre nálam a szombathelyiek fejlődtek a legtöbbet. Igazából egyébként sok csapatnak voltak (szerencsére) komoly előrelépései. Pár szót ezekről is. A Szolnoki Olaj KK a tavalyi söpréshez képest is tudott előrelépni, pedig elvileg nem lenne ez lehetséges. Mégis, most már nem csak a papíron (meg nagyon úgy néz ki, hogy a gyakorlatban is) legerősebb magyar gárda jelenleg, de tudjuk, a "nő megtartása nehezebb, mint a megszerzése". Magyarán amit tavaly véghezvitt, most a jelek szerint simán tartja, sőt, még egy EC Final Fourral megfejelte, ami így összességében nézve hatalmas tett. De említhetnénk a Soproni KC-t is, amely gárda Meszlényi Róberttel remekelt. Sorra nyerte a meccseket, majd a rájátszásba, ha nem is simán, de elég biztosan bejutva ott valóban egy leheletnyi hiányzott ahhoz, hogy az alapszakasz elsőt a 8. helyről indulva kiüsse. Ez is remek előrelépés, ráadásul idény közben, jelentősebb játékosmozgás nélkül. Ugyanakkor meg kell említenem a Factum Sport Debrecent is, mert 2012-ben ez a gárda is teljesen más sebességi fokozatba kapcsolt. Érdekes, hogy akitől papíron ki "kellett" kapnia az akkor már Jiménez tréner vezette alakulatnak, attól ki is kapott, de akiket meg "ajánlott" volt legyőznie, azokat mind le is győzte. Ez a furcsa kettősség viszont azt eredményezte, hogy nem volt semmiféle gondja az utolsó fordulókban már, holott pár héttel előtte még erősen rezgett a léc, hogy vajon a debreceniek vagy más jut arra a sorsra, hogy osztályozót játszik a bennmaradásért. Erre mondhatjuk azt, ha az elejétől fogva összeáll ez a csapat, akkor, ha nem is a legmagasabb célokért, de jóval jobb helyezésekért szállhatott volna harcba.

Lássuk a betlizőt! A kérdésre kétféleképpen lehet válaszolni. Ha az előző szezonhoz képest nézzük a visszafejlődést, akkor sajnos a ZTE-t kell említeni, mert ugye a patinás gárda ebben az idényben elbúcsúzott az élvonaltól, s ezt nem lehet alulmúlni - főleg úgy, hogy két éve még bajnokként ünnepeltük. Ám, ha mondjuk önmagához, a benne rejlő vélt vagy valós potenciálhoz képest nézem, akkor a válasz a Nyíregyháza. Az NyKK mind a keretét tekintve, mind azt nézve, milyen jó meccsekre volt képes korábban, végül teljesen leeresztett, és nem csak szerencséje nem volt, de többnyire jól sem játszott, holott sok igen jó és szimpatikus kosarasa van, és edzője, Ferenczi Tamás is mindig igyekezett kihozni az alakulatból, ami benne van. Nyilván a sérülések sehol sem jönnek jól, s ez itt is hátráltató tényező volt, mégis, valami nem volt rendben a nyírségieknél ebben az idényben.

Puskás Artúr: Falco a pozitív, ZTE a negatív.

Winter Gábor: Pozitívumként a Debrecent emelném ki, akik a Turunnen távozása után a spanyol Jimenez mester irányításával rengeteget fejlődtek, és még a rájátszásba jutás esélye is felcsillant. Negatívumként a Kecskemétet említeném, akik hatalmasat estek vissza játékminőségben az elmúlt évekhez képest.

Mihályfalvi Péter (Mifi): A legtöbb fejlődő csapatoknál ismét csak ki kell emelnem a Falco együttesét, hiszen óriásit léptek előre. A Szolnok a tavalyi teljesítményükhöz képest is tudtak egyet előrébb lépniük, és a nemzetközi rutinnal felvértezve a bajnokság során is végig bíztak magukban. A két csapat mellett a Factum év közben elért fejlődése is kiemelhető, hiszen a szezon első felében nyújtott teljesítményük alapján egyértelműnek látszott, hogy osztályozót kell majd játszaniuk, ám végül az edzőváltást követően erről szó sem volt.

A ZTE talán még a vártnál is nagyobb mértékben esett vissza. Az év közben összezuhanók közül a Kecskemét a szezon második felében nyújtott igen gyenge teljesítmény, míg az Albacompnál a kupadöntő környékén valami nagyon elromlott, onnantól kezdve nem volt már meg a csapat kémiája.

Zelenyánszky Balázs: A Szolnok és a FALCO legtöbbet, a ZTE a legnagyobb visszafejlődő.

9:, Hogy állna fel nálad az idény Első, illetve Második kezdő5-öse?

Botár László (botlasz):

Első csapat: Simon, Timberlake, Horváth Á, Nikolov, Pantelics

Második csapat: Thomas,Trotter, El-Amin, Bell, Báder

Koppányi Szabolcs: Ahogy mondani szokás, nehéz kérdés. S ezt komolyan is gondolom, mert sosem szerettem a LEG-eket. Kinek ez, kinek az a kedvence. Nekem ez a két kezdőötös jut most az eszembe (természetesen szigorán elfogultan, és a Szolnokból azért kihagyva embereket, mert ők úgy jók együtt, ahogy vannak):

Első csapat: Simon - Timberlake - Schachtner - Ivosev - Szabó M.

Második csapat: Wilson - Raivio - Csirics - Bell - Townes

És bár korábban a legjobb hatodiknak írtam, de itt még sincs benne egyikben sem nálam Gay. Nem tévedés.

Puskás Artúr:

Első csapat: Simon, Thomas, Horváth Áki, Timberlake, Pantelics ("run and gun" szerkezet :))

Második csapat: Trotter, L. Williams, Bell, Ivosev, Báder

Winter Gábor:

Első ötös: Trotter - Timberlake - Csirics - Nikolov - Pantelics

Második ötös: Kálmán - Raivio - Nick Williams - Morgen - Szabó

Mihályfalvi Péter (Mifi):

Első csapat: Simon Balázs - Nik Raivio - Chad Timberlake - Hristo Nikolov - Keller Ákos

Második csapat: Kálmán László - Obie Trotter - Andrija Csirics - Tomiszlav Ivosev - Báder Márton

Zelenyánszky Balázs:

Első csapat: Trotter, Timberlake, Horváth, Nikolov, Báder

Második csapat: Kálmán, Simon B., Bell, Szabó Zs., Pantelics

10:, Az Év magyar csapatának felállása?

Botár László (botlasz): Simon, Mohácsi, Horváth Á., Tóth N., Báder

Koppányi Szabolcs: Simon - Molnár A. - Vojvoda - Keller Á. - Báder

Puskás Artúr: Simon, Kálmán, Horváth, Báder, Szabó Miki

Winter Gábor: Kálmán-Vojvoda-Horváth Á.-Morgen-Szabó.

Mihályfalvi Péter (Mifi): Simon Balázs - Vojvoda Dávid - Horváth Ákos - Morgen Ferdinánd - Keller Ákos

Zelenyánszky Balázs: Kálmán, Simon B., Horváth, Szabó Zs, Báder

11:, Az Év légiós csapatának felállása (5)?

Botár László (botlasz): Thomas, El-Amin, Timberlake, Nikolov, Pantelics

Koppányi Szabolcs: Wilson (Kaposvár) - Timberlake (Falco) - Schachtner (Factum) - Ivosev (Szeged) - Townes (Körmend)

Puskás Artúr: Thomas, Trotter, Timberlake, Pantelics, Bell

Winter Gábor: Trotter - Timberlake - Csirics - Nikolov - Pantelics

Mihályfalvi Péter (Mifi): Obie Trotter - Nik Raivio - Chad Timberlake - Hriszto Nikolov - Djordje Pantelics

Zelenyánszky Balázs: Trotter, Timberlake, Bell, Nikolov, Pantelics (Mills) Utóbbi hihetetlenül hasznosan játszott az Olajban, csak nem tudom beszuszakolni a legjobb ötösbe, de ha lenne olyan, hogy leghasznosabb légiós, akkor ő lenne, vagy ha nem kezdette volna Pór, akkor lehetne a legjobb 6. ember.

 12:, Az Év magyar játékosa?

Botár László (botlasz): Horváth Ákos és a két a spanyol bajnokságban helytálló válogatott kosaras, Hanga Ádám és Lóránt Péter.

Koppányi Szabolcs: Vojvoda Dávid (Paks)

Puskás Artúr: Horváth Ákos itthonról, Hanga Ádi a légióból

Winter Gábor: Hanga Ádám. Ha csak az itthon játszókra vonatkozik a kérdés, akkor a jelöltem Kálmán László.

Mihályfalvi Péter (Mifi): Simon Balázs. Nem rajta múlott az Albacomp év végi gyengébb teljesítménye, folyamatosan magas színvonalú játékot nyújtott, nálam továbbra is a játékmester prototípusa.

Zelenyánszky Balázs: Báder Márton


13:, Az Év U23-as játékosa?

Botár László (botlasz): Morgen Ferdnánd lehetőséget kapott és élt is vele.

Koppányi Szabolcs: Vojvoda Dávid (Paks)

Puskás Artúr: Morgen Ferdinánd

Winter Gábor: Morgen Ferdinánd

Mihályfalvi Péter (Mifi): Vojvoda Dávid. A tavalyi rendkívül "zaklatott" és több szempontból nézve balszerencsésen sikerült idényét követően újra visszatalált a megfelelő útjára.

Zelenyánszky Balázs: Morgen Ferdinánd


+1. Ha a 2011-12-es szezontól kezdted volna el követni a magyar bajnokság küzdelmeit, melyik csapatnak kezdenél el szurkolni?

Botár László (botlasz): Az ősz időszakban, amikor remekül menetelt, a Kaposvárnak, de azt a gárdát szétszedték, tavasszal pedig - ismét "hazabeszélés" - Sopron.

Koppányi Szabolcs: Egyértelmű, hogy a Factum Sport Debrecennek, amely miután összeállt, és az alapszakasz legjobb pontgyárosa, Ingram, illetve az alapszakasz leghatékonyabb centere, Szabó Miki mellett végre csapatában tudta a rendkívül hasznos és szimpatikus ember Mike Schachtnert, valamint a szintén használható Moore-t is, onnantól kezdve remek gárda lett Jiménez edző végletekig akkurátus felkészítő munkájának (is) köszönhetően. Ám ha hazabeszélni nem lehet, s kiveszem "saját" csapatomat a lehetőségek közül, akkor a válaszom ez: Paks lenne a kedvenc, de csak onnantól kezdve, hogy sérültjei rendbe jöttek, megtalálták végre Frostot a center posztra, Gutiérrez tréner összekapta a csapatot. Rendkívül tetszik nekem, hogy ez az ASE magyar szinten egészen kivételes módon fél tucat pompás magyar játékossal rendelkezik a keretében (Körtélyesi, Morgen, Kovács Ákos, Vojvoda, Kámán, Tóth Ádám), és a légiósai is jók (Froston kívül a két Williams). Gyerekként - s tősgyökeres debreceniként - Körmend szurkoló voltam, de elmondhatom, most picit a Paks felé húztam, amikor párba kerültek a legjobb négy közé jutásért vívott csatában, s meg is lepett, hogy az MTE ki tudta ütni a Paksot. Ugyanakkor ez is mutatja, még közel sem értek a munka végére atomvárosban, mert hullámzó a csapat teljesítménye, és ezt egy potenciális éremesélyes nem engedheti meg magának.

Puskás Artúr: Nem vagyok egy szurkoló típus. Ha már kell, akkor a magyar válogatottnak!

Winter Gábor: Ha tavasszal kapcsolódom be, akkor egyértelműen a roppant agresszíven és közönségszórakoztatóan játszó ASE lenne a választottam, tele fiatal magyar játékosokkal.

Mihályfalvi Péter (Mifi): Kaposvári KK. Ezt nem szeretném megindokolni, mivel ebben a kérdésben nehéz objektívnek lennem.

Zelenyánszky Balázs: ??? Olaj, FALCO, Alba, Körmend, Atom, Kecskemét, PVSK, Sopron, Kaposvár, Nyíregyháza, Szeged, Factum, Jászberény


Fotó (1.) - mkosz.hu

Fotó (2.) - hu.wikipedia.org

Fotó (3.) - westindex.hu

Fotó (4.) - bckormend.hu

Fotó (Slide) - Telesport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus