Hazafiak - Körtélyesi Gergely

 

Mostanában úgy tűnt, hogy összeállt a csapat! Te hogy látod ezt belülről?

Az alapszakasz elejéhez képest biztos, hogy sokkal jobban összeálltunk, viszont azt látni kell, hogy sokkal több lenne ebben a csapatban, hogyha mondjuk, még egy évet együtt tudnánk játszani. Pipinek sem volt könnyű összerakni ezt a keretet, mivel év elején még nem tudtuk milyen játékosok jönnek, kik maradnak, kik távoznak. Ez is nagy szerepet játszott abban, hogy a szezon eleje nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Viszont mostanra állandósult a jó csapatszellem, a közös munka, az egymásért való küzdés pedig meghozta a gyümölcsét.

Az elmúlt hónapokban szembetűnően javult a Te teljesítményed is, a legtöbb meccsbeszámoló mellé rólad készült fotót társítottak a szerkesztők. Minek köszönhető ez a látványos fejlődés?

A szezon elején talán a hozzáállásommal voltak problémák. Ezt úgy értem, hogy a sérülésemből visszatérve féltettem a lábamat, mivel ha újra megsérült volna a bal térdem, akkor a szerződésem december 31-vel érvényét veszethette volna. Tudat alatt bennem volt, hogy vigyáznom kell rá.

Nem egy-két évre tervezek a pályán, hanem még jó sokáig akarok kosarazni, tehát emiatt is féltettem a lábamat, és ez kihatott a teljesítményemre.

Amikor kezdtem elfelejteni ezeket a dolgokat, úgy november-december környékén, akkor újra meg kellett mutatnom azt, hogy tudok jól játszani. Ha felküldenek a pályára, meg tudom csinálni, amit elvárnak tőlem úgy, mint anno Sopronban. Ezt szépen fel kellett építenem, de sajnos ez elég hosszú ideig tartott. Még most is azt gondolom, hogy ennél is sokkal többet tudok. Viszont most már érzem magamban azt is, hogy ha fent vagyok a pályán, akkor pluszt tudok hozzátenni a játékhoz. Hasznosan tudok játszani, még ha ez nem is abban mutatkozik meg, hogy 20-25 pontokat dobálok egy-egy meccsen. Számomra nem ez a legfontosabb. Az, hogy az edzőmtől ennyi játéklehetőséget kapok, az egy újabb megerősítés, hogy jól végzem a dolgom.

Annak idején nagy tehetségnek kiáltottak ki, a korosztályos válogatottaknak is rendre tagja voltál. Elgondolkozol azon időnként, hogy előrébb kellene tartanod?

Persze. 17 éves voltam, amikor játszottam a ’82-83-as születésűek között. Fehérváron volt egy középdöntőnk, ahol többek között a franciákkal és a törökökkel voltunk egy csapatban. A törökök ellen remekül ment a játék, 31 pontot dobtam. A meccs után a török válogatott edzője, aki akkor az egyik török klubcsapat edzője is volt, elém tett egy szerződést, hogy írjam alá, és mehetek Törökországba játszani. Viszont akkor még egy kukkot sem tudtam angolul, illetve annyi idősen még fiatalnak és bizonytalannak éreztem magam egy ilyen kalandhoz.

Persze még sok hülyeség volt az életemben, amit nem kellett volna, viszont annak is örülök, amit elértem.

Sopronban saját nevelésként kerültél a csapatba, ám hol játszottál, hol nem, sőt volt, hogy abba is hagytad. Mesélnél egy kicsit erről az időszakról?

Hasonló szituációban voltam, mint itt Pakson Morgen Ferdi. Arra vágytam, hogy minél több lehetőséget kapjak, minél gyorsabban. A várakozás 8 évig húzódott…

Van az a pont egy játékos életében, amikor elgondolkodik azon, hogy most egyáltalán megéri-e ezt csinálnia, vagy leli-e még benne örömét. Anno azért kezdtem el kosarazni, mert szerettem a labdát, szerettem játszani. És ezt szépen lassan kiölték belőlem az edzők. Talán Pécsen játszottunk, amikor az utolsó 3 percre, -20 pontnál beállítottak, majd amikor az ellenfél leszedett egy lepattanót, egyből le is cseréltek, és az edző elkezdett velem üvölteni… Ekkor elhatároztam, hogy leadom a szerelést, ennek ellenére másnap délelőtt még bementem edzésre, ám miután ott ez folytatódott, fogtam magam és eljöttem.

2 hónappal később, miután a csapat nem jutott rájátszásba, és a légiósokat elküldték, Bokor Ákos klubelnök – akit nagyon tisztelek, és a mai napig jóban vagyok vele - felhívott, hogy van-e kedvem újra játszani. Természetesen volt, és a szezon hátralévő részében sok lehetőséget kaptam, és jól is ment a játék. Ezek után leültünk Ákossal és Meszlényi Róberttel, és megegyeztünk, hogy a következő szezonban a 4 külföldi játékos mellett én leszek még a kezdő ötösben.

Kosárberkekben több pletyka is járt veled kapcsolatban, amelyek nem festettek túl kedvező képet rólad. Volt igazság bennük?

Persze. Nem mondhatnám, hogy rossz környéken nőttem fel, de nem volt egy elit hely. A szüleimmel botrányosan rossz volt a kapcsolatom, ennek köszönhetően nem éppen a dolgok jó oldalát kerestem. Folyamatosan az utcán lógtam és kosaraztam a haverokkal, ami vonzotta magával a többi dolgot is. Ugye nem kell ecsetelnem…

3 éve aztán mintha kicserélek volna, remek szezont futottál. Mi változott meg?

A gondolkodásmódom. Elhatároztam, hogy itt az ideje megváltoztatni az életem. Lehet, hogy ez önzőnek fog hangzani, de csak saját magam miatt. Nem érdekelt, hogy ki van körülöttem, ki nincs körülöttem, kit szeretek, kit nem szeretek. Csak saját magammal kezdtem el foglalkozni, és rájöttem arra, hogy elég volt a hülyeségből. Pont elég évet pazaroltam már el a semmittevésre, tengődésre.

Elhatároztam magam egyik napról a másikra.

Ezek után igazából csak azt csináltam a pályán, amit tudtam. Nem voltak 30 pontos meccseim, csak küzdöttem, és kiadtam, ami bennem volt, és maximálisan teljesítettem, amit elvártak tőlem. Nagyon fontos volt számomra az is, hogy megmutathattam, miért is kellett volna játszatni engem korábban.

A szezont követő nyáron a válogatottban is bemutatkoztál. Számítottál a behívóra?

Abszolút nem. Azt hittem, hogy vannak nálam jobb játékosok Magyarországon. Ott kezdett el derengeni valami, amikor kikiáltottak az év felfedezettjének. Ami egyrészt jól esett, másrészt bosszantott, mert én már korábban is tudtam, hogy ez bennem van, csak nem kaptam rá lehetőséget, hogy megmutassam.

Amikor behívtak a válogatottba, akkor örültem neki, mert a korosztályos válogatottakban mindig játszottam, viszont a felnőtteknél még nem került szóba a nevem. Nekem is, mint minden gyereknek, a válogatottság volt az álmom.

A válogatottban, egyben egy nagyon jó közösséghez is csatlakoztam. Németh Istit és Kámán Tomit nagyon nagyra tartom, mondhatni ők a példaképeim. Nagyon jó volt velük együtt játszani. Jól éreztem magam a válogatottban.

Hasonló nagy álmom volt az is, hogy Pakson játszhassak, a paksi kosárlabda számomra maga volt a profizmus.

A jó teljesítmény paksi szerződést hozott. Nehéz döntés volt otthagyni a megszokott életedet?

Nem. Igazából különböző okok miatt már akkor elhatároztam, hogy elmegyek otthonról, amikor még nem jött a paksi szerződés. Nagyon örültem, hogy ide tudtam jönni. Egy percig nem volt kérdés, hogy elfogadjam a szerződésem, amelyet már akkor aláírtam, amikor az összegről még nem is tudtam semmit.

Mennyiben más Pakson játszani, mint Sopronban?

Teljesen más. Itt nem arra gondolok, hogy távol vagyok az otthonomtól és a barátaimtól, hiszen ez alatt a majd 2 év alatt elég sok embert megismertem itt is.

Viszont a csapat körüli dolgok, mint a játék, a menedzselés teljesen más. Egy szinttel feljebb van. A játékos keret nem 7 játékosból áll, hanem rendszerint 10-12 játékossal számolhat az edző. A dolgokhoz való hozzáállás, az ügyek intézése teljesen más. Sokkal profibb. Az a baj, hogy Magyarországon csak 2-3 ilyen klub van, holott legalább 12-nek kellene lenni, akkor lenne normális bajnokságunk. Nagyon örülök, hogy itt ez van, és én itt tudok játszani.

Eleinte úgy tűnt nagyon bizonyítani akarsz, aztán mintha beleroppantál volna a teljesítménykényszerbe…

Valóban. Úgy jöttem ide, hogy ugyanazt meg kell csinálnom, amit Sopronban. Viszont azt látni kell, hogy itt nem én voltam az, aki 30 percet játszik, hanem volt előttem még valaki, meg mögöttem, és ment a rotáció. Így elsőre nehezen fogadtam be, hogy mi is a dolgom pontosan.

Tudni kell, hogy a Báne egy nagyon jó edző, és nagyon sokat tanultam tőle, viszont amit ő segítő szándékkal próbált kommunikálni felém a maga habitusával, az engem inkább elbizonytalanított. Kellett egy kis idő, amíg letisztult bennem minden, úgy érzem, most nyáron kerültek a helyére a dolgok, hogy mi is történt velem az elmúlt évben.

Mit remélsz az idei szezontól?

Ha most reálisan akarom nézni a dolgokat, akkor egy harmadik helyet. Ez lehet, hogy sokakat megbánt, de szerintem ez a reális. Az élet majd eldönti, hogy ennél jobb, vagy rosszabb lesz.

A játékomat tekintve pedig ugyanazt, amit eddig: hajtani, hajtani, hajtani!

Mik a tervek a következő idényre? Szívesen maradnál Pakson?

Persze, szívesen. Ami a csapatot illeti, remélem, az edző személye változatlan marad, illetve úgy sikerülnek az igazolások, ahogy a klub eltervezte, és akkor nagyon jó szezon vár ránk, és csapat hagyományaihoz méltón fogunk szerepelni.

Már két éve Pakson élsz. Sikerült megszoknod a kisvárosi életet?

Abszolút. Sopron sem egy nagyváros, lehet, hogy nagyobb a lélekszám, de jellegét tekintve nincs nagy különbség. Az elején furcsa volt, a kutyám sem volt itt, így nagyon egyedül éreztem magam. Mára elmondhatom, hogy a lakásom az otthonommá vált.

A szurkolókkal milyen a kapcsolatod?

Nagyon jó, legalábbis szerintem. Azért kritikusak velem ennyire, mert szeretnek. Ők is tudják, hogy több van bennem, és nem tudják elviselni, ha nem adom ki magamból. Bár a kritikájuk néha fáj, de tökéletesen egyetértek velük.

Szabadidődet mivel töltöd? Ha jól tudom, több kosarashoz hasonlóan te is nagy horgász vagy.

Bizony. 7 éves korom óta horgászom. A kosárlabdához hasonlóan ez is végigkísérte az életemet. Lassan itt a jó idő, úgyhogy a hétvégére be is terveztem egy pecázást.

Fontos szerepet játszanak az életemben a kutyáim, velük is sokat foglalkozom. Kettő Sopronban van, egy pedig itt van velem.

Az utóbbi időben látványosan megszaporodtak a tetoválásaid. Van valami különleges oka ennek?

Mindegyik egy számomra fontos dolgot, emléket jelképez az életemből. Minden reggel, amikor belenézek a tükörbe, tudatosítom magamban ezeket a gondolatokat.

Az egyik közösségi oldalon folyamatosan számlálod vissza a napokat. Ha jól értesültem, Amerikába mész. Mennyi időre utazol és kivel?

3 hétre megyek a barátnőmmel. A keleti-partra, New Yorkba, Bostonba, Washingtonba és Philadelphiába látogatunk el. Ez egy spontán ötlet volt. Én még nem voltam Amerikában, a barátnőm viszont másfél évig élt kint. Így amikor Eszti felvetette, hogy idén a szokásos horvátországi nyaralás helyett menjünk Amerikába, egyből igent mondtam. Már nagyon várom azt a pillanatot, amikor felülök a repülőre…

Jó utat kívánok!

Forrás: Rázd meg a bikát!